Megállíthatatlannak tűnő invázió Magyarországon

Egyre több olyan növény és állat jelenik meg magyarországi élőhelyeken, amely kiszorítja az őshonos fajokat, fajtákat. A különböző civilizációs hatásokból kifolyólag megjelenő invazív fajok elleni védekezés jelenleg csak korlátozottan lehet sikeres. Az újonnan megjelenő növényeknek és állatoknak előnyt jelent, hogy nem illeszkednek a hazai ökoszisztémába, így nincs kártevőjük.

A millióknak egészségügyi problémát jelentő parlagfű irtása eddig nem hozott átütő eredményt Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Egy kaktusz ezret csinál

Orbán Zoltán a legkárosabb invazív fajok között említette az allergiások és asztmások életét megkeserítő parlagfüvet is, amely – bár gyakorlatilag kiirthatatlan – a jelenleginél ­kevésbé lagymatag bírságolással és egyéb szankciók­kal jelentősen visszaszorítható lenne.

– Szintén invazív faj az ecetfa, a selyemkóró, a kínai és japán keserűfű vagy a nagyvárosok belső területein elterjedt nyugati ostorfa. Utóbbi bogyós termését sok vonuló madár szereti, így néhány évente például a csonttollúak és fenyőrigók jelennek meg nagyobb csapatokban a településeken.

Az utóbbi eset is mutatja, hogy az ökoszisztémában kis beavatkozással is jelentős, többrétegű, előre nem látható változásokat lehet előidézni. Ezért is szükséges alaposan, természetvédelmi szempontból is átgondolni, mivel jár egy-egy új faj betelepítése vagy elterjesztése – mutatott rá Orbán Zoltán, aki szerint az sem tesz jót, hogy a méhészek elérték: a magyar akácot és az akácmézet hungarikummá nyilvánították.

– Hasonló a helyzet a selyemkóróval, amelyet például egyes méhészek elhamarkodottan telepítettek, és amely mára az egész Kiskunságot és az országot is elárasztotta. A fügekaktusz a Vértesben jelent meg a közelmúltban, valószínűleg valaki kiültette a megunt szobanövényét.

Ez a kaktuszféle a mi klímánkon is tud szaporodni, s az éghajlat további melegedésével akár fél-egy hektáros összefüggő bozótosai is kialakulhatnak (ami a mediterráneumban már megtörtént), amelyben a tüskék miatt szinte semmilyen madárfajunk nem tud megélni – ismertette a szóvivő.

Rendszerszintű válasz kell

Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) programvezetője azt emelte ki, hogy az inváziós fajok egy rendszerszintű problémára adott válaszként jelennek meg.

– A parlagfű olyan területeken tud elterjedni, ahol megbolygatják a talajt. Pionír fajként akkor jelenik meg, ha egy zárt, összefüggő növénytakarójú területet felszántunk, mert megpróbálja kitölteni a keletkezett űrt.

A probléma az, hogy ezek a fajok közben kiszorítanak más növényeket. Ebben azért sikeresek, mert nem illeszkednek az ökoszisztémába, nincs kártevőjük, ezért versenyelőnyük van. Persze ez a helyzet változhat, mert az imádkozó sáskák például elkezdték támadni a poloskákat – hangsúlyozta Fidrich Róbert.

Hozzátette: a rendszerszintű problémára rendszerszintű válaszokat kell adni, például nem szabad bolygatni a földeket, megfelelő talajtakarással bizonyos invazív növények terjedése ellen is lehet védekezni.

Kis Klára, az MTVSZ programfelelőse azt emelte ki, hogy az invazív fajok sokszor olyan genetikai állománnyal rendelkeznek, ami biztosítja számukra, hogy a változó környezethez sikeresebben alkalmazkodjanak. – Sokszor zavarástűrő növényektől vagy állatokról beszélünk, sőt az is lehet, hogy zavaráskedvelő fajokkal van dolgunk, s e tulajdonságuk megint csak előnyben részesíti őket az őshonos fajokhoz képest – tette hozzá.

Hívott és hívatlan vendégek

Vétek Gábor, a Szent István Egyetem Rovartani Tanszékének docense a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy tudományos értelemben a nagy földrajzi felfedezések óta történt észleléseket szokták vízválasztónak venni abból a szempontól, hogy egy faj Európára nézve idegenhonosnak vagy pedig őshonosnak tekinthető a kontinensen.

– Ezeknek a fajoknak a száma az ízeltlábúak esetében exponenciálisan növekedett az elmúlt fél évezredben, azzal párhuzamosan, ahogyan a kereskedelmi csatornák bővültek, a nemzetközi kapcsolatok egyre nyitottabbak lettek, a határok fokozatosan eltűntek, a közlekedési infrastruktúra pedig fejlődött.

Ezek miatt egyre nagyobb eséllyel és egyre nagyobb számban jutottak be Európába idegenhonos, illetve inváziós fajok – közölte Vétek Gábor. Hozzátette: ezek között vannak olyan fajok, amelyek az emberi tevékenységhez közvetlenül kötődve, de nem szándékosan, azaz véletlen behurcolással

– például valamilyen szállítmányban – érkeztek a kontinensre. Az idegenhonos fajok egy kisebb részét tudatosan, például biológiai védekezés céljából hozza be az ember. Utóbbiak nagyon komoly előzetes ellenőrzési procedúrán mennek keresztül, mielőtt felhasználnák őket.

Ennek során szigorúan szabályozott körülmények között tesztelik őket, hogy jelenthetnek-e bármilyen kockázatot az Európában előforduló más fajokra vagy sem. Szavai szerint sajnos olyan is akad, amelyet bár célzottan hoztak be, de aztán elszabadult és veszélyt jelent a természetes faunára: a harlekinkatica ennek egy iskolapéldája. – Vannak továbbá azok a fajok, amelyek jellemzően a klímaváltozás hatására terjeszkednek, a melegebb nyarak és az enyhébb telek kedveznek a fennmaradásuknak. Ezek adott esetben elterjednek a korábban hűvösebb, de felmelegedő területeken – emelte ki a szakértő.

Megelőzés és védekezés

Vétek Gábor egy 2010-es tanulmányra hivatkozva kifejtette, hogy 2000 és 2008 között 176 idegenhonos ízeltlábú faj jelent meg Európában. Ez a tanulmány rámutatott arra is, hogy 2010-ig összesen csaknem 1600 idegenhonos ízeltlábú fajt találtak már meg a kutatók kontinensünkön, ezeknek körülbelül a fele Észak-Amerikából és Ázsiá­ból került Európába.

A márványospoloska a haszonnövényeket károsítja
Fotó: MTI/Róka László

A szakember a káros hatásokkal kapcsolatban fontosnak tartotta tisztázni, hogy önmagában egy idegenhonos faj felbukkanása nem feltétlenül jelent még komoly problémát, az azonban már jelentős kockázatot hordozhat, ha invázióssá válik. Ez szavai szerint akkor következik be, ha az új területen tartósan meg tud telepedni, gyorsan el tud terjedni, és ezzel párhuzamosan terjeszkedése valamilyen káros ökológiai következménnyel is jár. Ilyen például az, ha az őshonos fajokkal verseng a táplálékért, az élőhelyért, és ezért azokat visszaszorítja, amint az a harlekinkatica kapcsán is történt.

– Az idegenhonos fajok növényi kártevőkké is válhatnak, ilyen például az ázsiai márványospoloska, a vándorpoloska, a selyemfényű puszpángmoly, a pettyes szárnyú muslica, az amerikai kukoricabogár vagy a nyugati dióburok-fúrólégy.

Ellenük adott esetben a korábban bevált növényvédelmi technológiák nem vagy nem a megfelelő hatékonysággal működnek, ezeken változtatni kényszerül a termesztő, ennek viszont adott esetben akár őshonos, illetve hasznos rovarok eshetnek áldozatul. Vannak olyan idegenhonos fajok is, amelyek egy másik állaton élősködnek, ilyen a varroa atka, amely a méhek életét keseríti meg.

Egyes idegenhonos ízeltlábúak pedig az emberre is veszélyt jelenthetnek, ilyen például az ázsiai tigrisszúnyog – mutatott rá a szakértő. Hozzátette: az inváziós fajok ellen nehéz védekezni. Szavai szerint a legfontosabb a behurcolás megelőzése, ha viszont már megtelepedtek és elterjedtek egy adott területen, akkor az idegenhonos és invá­ziós fajok ellen a növényvédő szakembereknek kell kidolgozniuk a megfe­lelő védekezési stratégiát.