Egy élet három nap zuhanással

Tizenhatezer-hetvenegy a magyar ejtőernyősök ugrási rekordja. Ezt Mészárovics György hetvennégy éves, nyugállományú honvéd zászlós tartja, aki nemrég vehette át az Életmű-díjat a Magyar Ejtőernyős Szövetségtől. A katona idén májusban még ugrott, de mint mondja, a levegőben elfelejti az ember, hogy létezik fáradtság.

A zászlós hosszú pályafutása alatt Guinness-rekordot is felállított Fotó: Mirkó István

Mészárovics György összes szabadesés ideje egyébként 71 és fél óra, azaz közel három napot töltött zuhanással. Mégsem erre a legbüszkébb, hanem amikor részt vehetett a Gajdán Miklós által létrehozott katonai ejtőernyős-válogatott versenyein.

– Csak azt sajnálom, hogy a világbajnokságokon negyedik helyezéseket értünk el. Ezt ugyan háromszor is teljesítettük, de a dobogóra nem sikerült felállnunk – panaszolja. Pedig Mészárovics Györgynek voltak kiváló egyéni eredményei, például egy klagenfurti versenyen nyolc nullára nyert az orosz versenyző előtt.

Ez pedig nem volt könnyű feladat: a cél, amibe egy ilyen megméretetésen érkezni kell, egy tizenhat centiméter átmérőjű kör, ebben pedig egy két centi átmérőjű pontot kell lábbal megérinteni. Akkoriban ráadásul még régi típusú, körkupolás ernyőket használtak, nem olyanokat, mint a mai, jobban irányítható légcellás ernyők. – A maiak ügyesebbek, jobbak – jelenti ki szerényen.

– Asztalos István zászlós például Euró­pa-bajnok lett ejtőernyős célba ugrásban Podgoricában, a katonai válogatott pedig bronzérmet szerzett – nevezi meg a leghíresebb utódokat.

Gyuri bácsi legendás pályafutását azonban mindenki elismeri. Ennek lezárása alkalmából Ruszin Romulusz dandártábonok, a Honvédelmi Minisztérium miniszteri titkárságvezetője, a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület elnöke köszöntötte a sportembert és adott át neki elismerést Szolnokon. Itt méltatták a sporteredményeit is, például hogy 1972-ben, a csapatversenyben úgynevezett „abszolút nulla” ugráseredménnyel világcsúcsot ért el, 1988-ban pedig a világon harmadikként teljesítette a tízezer ugrást.

Mészárovics Györgynek két lánya és öt unokája van. A legidősebb fiú unokát megpróbálta rábeszélni a katonai pályára és az ejtőernyőzésre, de nem sikerült. – Sajnos kevesen választják ezt az utat, talán azért is, mert a mai fiatalokban nincs akkora vállalkozó szellem, rátermettség. Enélkül pedig hiába vannak meg a példaképek – szomorodik el.

Annak viszont örül, hogy a tervek szerint újra lesznek katonai sportközpontok, ahol a fiatalok ejtőernyőzhetnek. Mint mondja, a rendszerváltás után ezt megszüntették, reméli, hogy most lesz pénz a honvédelmi sportklubok felélesztésére.

És hogy miért is olyan fontos ez? – A honvédségnél mindig elengedhetetlen volt, hogy az ejtőernyőzéshez értsenek bizonyos alakulatoknál. De ezenfelül is nekem ez a sport egészen idős koromig olyan élményeket és izgalmat adott, amit nem lehet szavakkal leírni – fejti ki az ejtőernyős.

Ez a felfokozott érzés pedig nemcsak az ugrásnál jelentkezik, hanem már a gépbe szállásnál annyira a hatalmába keríti az embert, hogy mindent elfelejt. Még azt is, hogy hány éves, mert ilyenkor nincs fáradtság.

Amikor pedig a földre érkezik, megdicsérik a társak, és összejönnek, beszélgetnek, megisznak egy sört. Azért maradt az ejtőernyősök között, mert itt érezte meg először, milyen az igazi barátság.