Az Alkotmányvédelmi Hivatalban (AH) tanulmányozzák Tényi István október végi bejelentését – közölték belügyi forrásból a Magyar Nemzet kérdésére.

Fontos jogszabály jelent meg a tanévről
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.
Az Alkotmányvédelmi Hivatalban (AH) tanulmányozzák Tényi István október végi bejelentését – közölték belügyi forrásból a Magyar Nemzet kérdésére.
A bejelentéseiről ismert Tényi a PestiSrácok.hu-n megjelentek alapján vetette fel, hogy egyes ellenzéki pártok, illetve politikusaik külföldi kapcsolatain keresztül illegális szervezetek próbálhatnak beavatkozni Magyarország pénzügyi, gazdasági és politikai rendszerébe. A bejelentést Tényi egyenesen Orbán Viktornak címezte, a miniszterelnök kabinetirodája a Belügyminisztériumba (BM) továbbította azt, ahonnan a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes AH-ba került az iromány.
Az alkotmányvédőknek első körben azt kell eldönteniük, hogy a Tényi bejelentésében szereplő információk alapján felmerül-e nemzetbiztonsági kérdés, azaz hogy van-e dolga a polgári elhárításnak a jelzett üggyel.
A Magyar Nemzet titkosszolgálati szakértőktől úgy értesült, hogy az AH-nak a nemzetbiztonsági törvény alapján egyebek mellett feladata Magyarország pénzügyi, gazdasági és politikai rendszerét óvni a hazánk érdekeit veszélyeztető külföldi beavatkozásoktól. Ezt speciális módon, azaz titkosszolgálati módszereket is alkalmazva teszik. Az érdekeinket – így a szövetségi rendszerünk érdekeit – sértő beavatkozásokat, azok kísérleteit vagy éppen külföldi titkosszolgálatok befolyásolási akcióit, kapcsolatteremtését például magyar politikusokkal, pártokkal, a gazdasági élet magyar szereplőivel vagy éppen pénzügyi rendszerünk alakítóival és bonyolítóival többféle módon jelezhetik az elhárításnak. Jöhet külföldi titkosszolgálatoktól információ, mint az megtörtént a Jobbik volt európai parlamenti képviselője, a pártjában csak KGBélának mondott Kovács Béla orosz katonai titkosszolgálati kapcsolatairól. Az információ azonban egy újságcikkről szóló bejelentés alapján is a titkosszolgálat elé kerülhet, mint az most megtörtént Tényi István bejelentésével.
Az AH ténykedése azonban szigorúan a törvények alapján zajlik még nemzetbiztonsági kockázat felmerülése esetében is. Amennyiben a polgári elhárítás nemzetbiztonsági okból további lépéseket tart szükségesnek, akár átfogó nemzetbiztonsági vizsgálatnak is alávetheti a kérdéses külföldi kapcsolatokat, kapcsolatrendszereket, végső esetben feljelentést is tehet, ha bűncselekmény gyanúja merül fel. Utóbbi esetben ha országgyűlési vagy európai parlamenti képviselő is képbe kerül, a nyílt nyomozást végzők indítványozzák az illető mentelmi jogának felfüggesztését a meggyanúsítás előtt.
Tényi István a közérdekű bejelentésében a Momentumot, a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíciót, a Szabó Tímea fémjelezte Párbeszéd Magyarországért Pártot, valamint a PestiSrácok cikkeiben szereplő három momentumos politikust, Cseh Katalint, Berg Dánielt és Donáth Annát említette.
Cseh Montrealban született, és a feladatai közé tartozott a külföldi partnerszervezetekkel való kapcsolattartás, illetve a nemzetközi csereprogramok és képzések szervezése, mielőtt EP-képviselő lett.
Berg New Yorkban született, 2017-ben jött Magyarországra, és nemzetközi kapcsolatrendszere aranyat érhet pártjának, amelynek elnökségi tagja.
Donáth az Amszterdami Egyetem migrációs és etnikai tanulmányok szakán tanult, hazatérve a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület projektmenedzsereként dolgozott, jelenleg szintén EP-képviselő.
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.
Napról napra nő a közösség ereje.
A földalapú támogatások megvonásával motiválná tanulásra a szerinte haszontalan magyar mezőgazdasági termelőket Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója.
Vasárnaptól másodfokú hőségriasztást rendeltek el.
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.
Napról napra nő a közösség ereje.
A földalapú támogatások megvonásával motiválná tanulásra a szerinte haszontalan magyar mezőgazdasági termelőket Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója.
Vasárnaptól másodfokú hőségriasztást rendeltek el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.