Nyolc év fegyházra ítéltek egy holland embercsempészt Debrecenben

Nyolc év fegyházra ítéltek Debrecenben egy holland férfit, aki harminchat embert akart Magyarországról Nyugat-Európába csempészni.

Forrás: MTI2019. 11. 19. 21:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

M. N. az üres busszal Ártándnál lépett be az országba, és Körösszegapáti külterületén állt meg, ahol 35-en szálltak be a raktérbe, egy ember pedig az utasfülkébe.

Az eseményeket egy autóbusz sofőrje és utasa észlelte, ők hívták a rendőrséget. A vádlott az igazoltatásig csak 8,5 kilométert tett meg. A rendőrök kinyitották a gépkocsi oldalsó ajtaját, és rátaláltak a 36 külföldire. A vádlottat előállították, a 31 iraki, négy szír és egy iráni állampolgár ellen idegenrendészeti eljárás indult, majd visszatoloncolták őket Romániába.

A vádlott tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, egyebek között arra hivatkozott, hogy Körösszegapátinál azért állt meg, mert magyar munkásoknak gondolta az út mellett várakozókat, akiket csak a következő településig akart volna elvinni. A járműből nem szállt ki, ezért nem tudta hányan lehetnek a „stoposok”, hét-nyolcra becsülte a számukat – állította.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.