Ezer fok felett ég el a hulladék

Bár meglehetősen rossz hírük van a köznyelvben szemétégetőknek nevezett üzemeknek, a gyakorlat azt mutatja: ezek a létesítmények nélkülözhetetlenek. A nem szelektíven gyűjtött, ezért szennyezett hulladék ugyanis lerakóba vagy égetőbe kerülhet. S amint a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű példája mutatja, az utóbbi megoldás kifizetődőbb. A hulladék elégetése után töredék mennyiségű salak marad hátra, miközben Budapest hasznos energiával gazdagodik. A keletkező füstgáz pedig olyan speciális szűrésen megy keresztül, hogy lényegében gőzként távozik a kéményen át.

Az 1982-es átadása óta többször fejlesztették a fővárosi létesítményt Fotó: Havran Zoltán

Több szemétégető is üzemel ma Magyarország területén, de csak egy, a Budapesten, Rákospalotán működő létesítmény mondhatja magáról, hogy hulladékhasznosító mű, az ott megtermelt energia nagyságának, az üzem hatékonyságának köszönhetően. Meglepő, de igaz, hogy Európa nyugati részén több száz hasonló üzem működik, az 1800-as évek végén épültek az elsők, tőlünk keletre – így például Romániában, Bulgáriában, Görögországban – viszont egy hulladékhasznosító mű sincs.

Magyarországon 1975-ben született döntés arról, hogy Budapesten felépítik az első ilyen üzemet, elsősorban azért, mert a környékbeli agyagbányák, amelyek a főváros hulladékát fogadták, kezdtek megtelni. Sámson László, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. által fenntartott rákospalotai üzem igazgatója helyszíni riportunkon arról számolt be, hogy annak idején a szocialista blokkon belül Csehszlovákiát bízták meg, hogy szemétégetőket építsen. A csehszlovák szakemberek megvásárolták az akkori NSZK-ból egy tüzelőberendezés licencét, majd több üzemet építettek a mai Csehország, Szlovákia területén, egyet pedig Budapesten.

A magyar hulladékhasznosító művet 1982-ben adták át, és úgy tervezték, hogy még egyet építenek, így a két üzem kiszolgálhatja a magyar fővárost. A gond azonban az volt, hogy a csehszlovák szakemberek által épített égető kazánjainak több konstrukciós hibája volt. A tervezésnél nem kalkuláltak például azzal, hogy a hulladék összetétele sokat változott, egyre több lett a műanyag, amely egy része halogéntartalmú. Ezek pedig az égésük során savas gázokat termeltek, amelyek tönkretették a kazán falazatát. A működési nehézségek miatt az üzem sokszor leállt, az FKF ezért beperelte a kivitelezőt. A per lezárását követően német szakemberek 1991-ben kijavították a konstrukciós hibákat, attól kezdve az üzem stabilan működhetett.

Ezzel elgördült egy akadály az újabb budapesti üzem megépítése elől, de kijött az első, a hulladékégetők működését szabályozó környezetvédelmi rendelkezés, amely 1993-tól volt hatályos. A szigorú feltételeknek az üzem nem felelt meg, mert a füstgázt csak egy egyszerű elektrofilteres porleválasztóval szűrték, a savas összetevőket, a különböző dioxinokat vagy a nitrogén-oxidokat vegyileg nem tudta közömbösíteni a rendszer. Az újabb létesítmény megépítése helyett a pénz arra kellett, hogy korszerű füstgáztisztító rendszert építsenek. A malmok azonban lassan őröltek, a fejlesztésről szóló szerződést 2002-ben sikerült aláírni, a munkálatok 2003-tól 2005-ig tartottak. A fejlesztés során a kazánok hatásfokát is javították, és egy korszerű füstgáztisztító berendezést építettek ki, azóta csak kisebb változtatásokon esett át a hulladékégető mű.

Inkább égetés, mint lerakás

Az üzemnek jelenleg éves szinten 420 ezer tonna hulladék elégetésére van engedélye, de ezt a mennyiséget nem tudják elérni, mert a nyári karbantartási munkálatok idején a négyből egy-egy kazánt időszakosan leállítanak. Azért nyáron, mert akkor a hulladékégető mű a budapesti távfűtésnek kevesebb energiát ad. A nyári karbantartások miatt így maximum 370-380 ezer tonna hulladékot tud fogadni az üzem Budapest északi részéről. Ez a főváros összes vegyes települési hulladékának körülbelül hatvan százaléka, a többi a pusztazámori lerakóba kerül.

Bár a hulladék elégetését sokan folyamatosan támadják, Sámson László hangsúlyozta, hogy mindig is lesznek olyan hulladékok, amelyeket anyagában nem lehet újrahasznosítani, elég csak egy használt pelenkára gondolni. A lerakásnál pedig még mindig jobb megoldás az elégetés, mert a hulladék eltűnik, a benne levő energiából pedig áram és távhő lesz. Sajnos azonban Magyarországon a lerakott mennyiség még mindig meghaladja az ötven százalékot, körülbelül 15-17 százalékot égetnek el, a maradékot komposztálják vagy anyagában hasznosítják. Hosszú távon, az Európai Unió irányelvei alapján az utóbbiak arányát 65 százalék fölé kellene emelni, miközben a lerakott mennyiségnek tíz százalékra kellene csökkennie.

Az 1982-es átadása óta többször fejlesztették a fővárosi létesítményt
Fotó: Havran Zoltán

A hulladékégetőket sokan rendre messze akarják vinni a városoktól, ami nem lenne hatékony. A hulladék ugyanis a településeken keletkezik, azt messzire vinni sokba kerülne, másrészt a megtermelt energia szállítása sem lenne gazdaságos. A korszerű szűrő- és tisztítóberendezéseknek köszönhetően pedig már attól sem kell félni, hogy az üzemből kiáramló füstgáz jelentősen szennyezné a környezetet.

Nem volt ez mindig így, mert a 2002-es rekonstrukciót megelőzően úgy működött az üzem, hogy több szennyező anyag esetében a határértéket nem tudták betartani, amiért bírságot fizettek. A füstgáz sósavtartalma annak idején elérte a 150 milligrammot köbméterenként, míg a határérték most ennek tizenötöde, de hasonló volt a helyzet a szálló porral is. Ma viszont, ha az üzem négy félórás átlagban nem teljesít egy határértéket, akkor meg kell kezdeni a kazán leállítását. A füstgáz tisztításával összefüggésben fellépő probléma miatt erre nem volt példa. Ennek a vezetőség már csak azért is örül, mert a leállás vagy a kazán felfűtése akár több mint egy napot is igénybe vehet.

Gázpalack is robbanhat a kazánban

S hogy mi kerül a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe? A budapesti rendszer úgy működik, hogy a hulladék egy részét szelektíven gyűjtik. A házhoz menő programban a műanyagot és a fémet, illetve a papírt, a külterületeken pedig a zöldhulladékot gyűjtik külön, a megmaradt szigetrendszerben pedig az üveget. Ezenfelül működnek a szelektív hulladékgyűjtő udvarok, ahová anyagában hasznosításra sok mindent le lehet adni, így hungarocellt, autógumit vagy éppen elektronikai eszközöket. Minden más bekerül a vegyes hulladékba, amit a kukásautók a pusztazámori lerakóba vagy a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe szállítanak. A vegyes hulladékot már nem éri meg válogatni, mert az egyes frakciók szennyezettek. Ez az egyveleg ugyanakkor meglehetősen jó, a barnakőszénéhez hasonló fűtőértékű.

A rákospalotai égetőbe az üzem vezetése rendeli meg az FKF Zrt. szállítást végző igazgatóságától a hulladékot, napi ezer-kétezer tonnát, a nyári-téli kapacitás függvényében. Többet, mint amit egy nap felhasználnak, mert a beszállítás főleg hétköznap van, hétvégére pedig tartalékot képeznek a körülbelül tízezer köbméter tárolókapacitású bunkerben. Naponta átlagosan 1000-1300 tonna hulladékot égetnek el az üzemben, és így hétvégére is marad elegendő mennyiség. A bunkerekből hatalmas markolók rakják be a kazánok tölcsérjébe a hulladékot, ami a tűztéren fél óra alatt halad keresztül, és a körülbelül 1000-1100 Celsius-fokos térben magától begyullad az alulról befújt levegő segítségével. A fél óra elegendő ahhoz, hogy az egyvelegből minden éghető anyag kiégjen. A folyamatot számítógépek segítségével szabályozzák, hogy minél tökéletesebb legyen az égés.

Ha valamilyen robbanásra képes anyag – például gázpalack – kerül a tűztérbe, az az igazgató szerint nem okoz nagy gondot, a detonáció legfeljebb leporolja belülről a kazánt. A folyamat végén a salak vízfürdőbe esik, ahol lehűl, majd onnan kikerül a salakbunkertérbe. Az anyag mozgatásakor egy elektromágnes segítségével kiszedik a vasat, amit kohóknak értékesítenek. Ma ez már gépesített, zárt rendszerben működik, de régen egy munkatárs állt a szalag mellett, aki kiszedte a nagyobb darabokat. Így találhatott például akár súlyzót, húsdarálót, korcsolyaélt és aprópénzt. (Van olyan német cég, amely égetőművi salakot dolgoz fel, a fémpénzt is kiválogatják a salakból, kitisztítják és leadják a bankokban.) A salakot a Fővárosi Hulladékhasznosító Műből Pusztazámorra viszik, azzal takarják le az ott lerakott hulladékot.

Fotó: Havran Zoltán

Elkerülték az üzemet a súlyos balesetek

Amíg a salak távozik a kazánokból, az akár 1100 Celsius-fokos füst négyszer fordul meg a kazánban, közben a bejövő vízből gőzt termel. A rendszerből 400 Celsius-fokos, negyven bar nyomású gőz távozik, óránként 140-150 tonna megy a két – egy nagyobb és egy kisebb – turbinára. Megforgatja a generátort, így villamos áram termelődik, sőt, a rendszer a fővárosi távfűtésbe is besegít. A két folyamat hatással van egymásra, hiszen télen, amikor a távfűtés is működik, az üzem valamennyivel kevesebb áramot ad le, a maximális fűtési kapacitás ötven megawatt, elektromos áramból húsz megawattot tudnak a hálózatra termelni.

Nagyon fontos, hogy az üzem hatékonyan működjön, de legalább ennyire fontos, hogy teljesítse a környezetvédelmi előírásokat. Ehhez az első feltétel: a kazán falazatát úgy alakították ki, hogy az ottani hőmérséklet működés közben sohase csökkenjen két másodpercig 850 Celsius-fok alá. Erre azért van szükség, hogy az óriásmolekulák – dioxin, furán – szétessenek, elégjenek. Emellett levegőbefújással úgy megkeverik a füstgázt, hogy a lehető legtökéletesebb legyen az égés, és minél kisebb legyen a szén-monoxid-tartalom.

A tűztér tetején a karbamid vizes oldalát fecskendezik be, hogy a nitrogén-oxidot ezzel szétbontsák. Ezt követően az elő-porleválasztón megy keresztül a füstgáz, ami 95 százalékos hatékonysággal megszűri a szálló port, majd a következő tartályban közömbösítik mésztejjel a sósavat és a kén-dioxidot. Ezután a füstgázcsatornába aktív szenet juttatnak, amely megköti a maradék dioxinokat, a furánt, a higanyt. A folyamatosan lehűlő füstgáz végül egy zsákos szűrőn megy keresztül, majd ventilátorok segítségével távozik a 120 méteres kéményen át. A füstgáz tisztítása közben leválasztott anyagok veszélyes hulladékok, amelyeket zárt teherautókban speciális lerakókba szállítanak. A mennyiségeket vizsgálva a dolog úgy néz ki, hogy ha száz százaléknak vesszük az eredeti hulladékot, akkor körülbelül 23 százalék lesz a salak és hozzávetőlegesen három százalék a veszélyes hulladék.

Sámson László örömmel számol be arról, hogy az utóbbi húsz évben a nagyon súlyos balesetek elkerülték az üzemet. Érdekességként megemlítette, hogy három ember esett be a hulladékbunkerbe: egynek a lába tört, egynek kificamodott az egyik ujja, a harmadik pedig sérülés nélkül úszta meg. Abban bíznak, hogy ennél nagyobb baj ezután sem lesz a létesítményben.

Többfunkciósak a modern üzemek

Dacára annak, hogy Nyugat-Európában sokkal több hulladékot hasznosítanak anyagában és elterjedtebb a szelektív gyűjtés is, sok égetőművet üzemeltetnek, a lerakott mennyiség éppen ezért nagyon csekély. A modern, rendkívül hatékony üzemek már úgy készülnek, hogy a lakosság minél inkább el tudja fogadni a létesítményt. Koppenhágában két éve adtak át egy új hulladékhasznosító művet, amely köré egyfajta szabadidőpark épült. A tetejéről egy háromszáz méter hosszú szakasz vezet le, amely télen sí-, nyáron kerékpáros krosszpályaként működik. Az épület egyik oldalán pedig Európa legmagasabb mászófalát alakították ki. A felújított bécsi, spittelaui szemétégetőt négy éve adták át, a létesítmény az osztrák főváros szívében van, és a Hundertwasser-dizájnjáról vált ismertté. Olyan, mint egy elvarázsolt kastély, ezért kedvelt látványosság. S persze fontos a hatékonyság is, a hulladékhasznosító mű a felújítás után amellett, hogy kiszolgálja a központi kórházat, hatvanezer bécsi háztartást lát el meleg vízzel, távhővel és ötvenezret árammal. (MN)