„Hiszek a magyar nemzet évezredes igazában”

A január 25-i választáshoz közeledve az év végén felforrósodik a levegő a közéletben. A perek, amelyekben vádlottként is érintettek, nem javítják a szociáldemokraták esélyeit.

Budapest, 1977. július 21. Rákosi Jenő író, hírlapíró, a Népszínház megszervezőjének és első igazgatójának öregkori portréja ( szül.: 1842. november 12-én ). MTI Fotó / Reprodukció Fotó: Schichmann Béla

A január 25-i választáshoz közeledve az év végén felforrósodik a levegő a közéletben. A perek, amelyekben vádlottként is érintettek, nem javítják a szociáldemokraták esélyeit. Haubrich József volt népbiztos is ezekben a napokban felel tetteiért a törvényszéken. A kommün elleni röpcédulák osztogatásáért kivégzett Herczeg Géza ügyében bíróság elé állított szociáldemokrata politikus szerepléséről a Pesti Hírlap is beszámol. „Akadozva, a félművelt ember gikszereivel mondja el, hogyan hívatták ki március 20-án Kunékhoz a gyűjtőfogházba és hogyan került a neve tudtán kívül a kormányzótanács tagjainak névsorába. És ha ezt éppen nem is vagyunk hajlandók elhinni Haub­rich Józsefnek, azt már készséggel aláírjuk mi is, amit bájos szerénységgel beismer: hogy akkor azt sem tudta, mi a különbség a kommunizmus és a szociál­demokrácia között. Elhisszük, mert nagyon valószínűnek tartjuk, hogy a népbiztos úr sem az egyikről, sem a másikról nem tudta, micsoda.”

Huszár Károly miniszterelnök újévi beszédéről Az Est így tudósít: „A titkos társaságok, szabadkőműves-páholyok, a Galilei-kör, a szociáldemokrácia, a szabadgondolkodók társasága mindent elkövettek, hogy a nemzet egy nagy világtörténelmi mérkőzés pillanatában elgyengülten, testvérietlenül, árván álljon. A nép soha még akkora zsarnokság alatt nem nyögött, mint a rémuralom idején, s elmenekült kommunisták most külföldön hangos agitációt folytatnak és tőlünk reklamálják azokat a szabadságjogokat, melyeknek morzsáját sem adták meg, amikor uralmon voltak. Ők mernek az emberszeretet nevében Európához segélykiáltást intézni és Európa támogatását kérni.” Rubinek Gyula földművelésügyi miniszter a kisgazdapártban hasonlóan fogalmaz. „Én nem ismerek különbséget abban, hogy valaki nem kommunistának, hanem szociáldemokratának vallja magát, mert aki ma ez, az holnap bolsevista. Ismerem én ezeket a tanokat, amelyek a forradalmat hirdetik, tagadják a keresztény, a nemzeti eszmét, tagadják a magántulajdont, a családi szentséget felforgatni akarják. Hiába vett fel báránybőrt az ilyen, karmaik mindig ki fognak látszani a bőrből.”

A Népszava reagál. „Huszár miniszterelnök úr újévi beszédében piszkos társaságokról, s ezek közt a szociáldemokráciáról emlékezik meg […] Megállapíthatjuk, úgy a miniszterelnök úr, mint a földmívelésügyi miniszter úr olyan véleményt nyilvánított a szociáldemokrata pártról, mely vélemény a mi részünkről, de az ő részükről is kizárja a további együttműködést. Amit a két kiváló államférfi pártunkról mondott, az, magyarán szólva, kitessékelés.” A kormányfő levelet küld a pártlapnak. „Kérem tudomásul venni, hogy újévi beszédemben nem »piszkos társaságról«, hanem »titkos társaságról«, mégpedig hangsúlyozottan a szabadkőművesek titkos társaságáról beszéltem.” A Népszava ismét válaszol: „Mink azt egyáltalán nem tartjuk fontosnak, hogy politikai ellenfeleink a »piszkos« vagy a »titkos« társaságok közé sorolják-e a szociáldemokráciát. De az már fontos valamennyire, hogy a szociáldemokráciát azok közé sorozzák, amelyek Magyarországnak a világháborúban való elbukását okozták.”

Huszár Az Estnek megjegyzi: „Arról igazán nem tehetnék, ha a szocialisták egy sajtóhibára építenék politikájukat.” A „keresztény blokk egyik vezető politikusa” úgy értékel: „A szocialisták újabb felháborodása nem más, mint ürügykeresés. […] ki akarnak menni a kormányból, az én értesülésem szerint azért, hogy ne kelljen részt venniük a választásokon. Attól félnek, hogy a választásoknak reájuk nézve siralmas eredménye leleplezné őket a világ szocia­listái előtt.” Rubinek Gyula sem kertel: „Hogy most velük együtt kormányzunk, ez annak a következménye, hogy az entente kívánságára létrejött kormányban a munkásság képviselőjének helyet kellett adnunk, ezt a feltételt álljuk is a választásokig, de teljesen ki van zárva a lehetősége annak, hogy a nemzetgyűlés után mi a szocialistákkal együtt menjünk. Egészen más volna, ha ők is nemzeti alapra helyezkednének – amint a munkásság egy része már erre az útra lépett – de amíg a szociáldemokrata párt nincs nemzeti alapon és nem ejti el mint végcélt a kommunista állami berendezkedést – amely mint Magyarország szomorú sorsa bizonyítja egy abszurdum és a mai viszonyok között kivihetetlen –, addig a polgári társadalom nem haladhat egy úton a szocialistákkal.”

Rákosi Jenő (képünkön), a Budapesti Hírlap főszerkesztője derűlátó: „A magyarságnak az ereje, a józansága, a munkássága, a szervezőkészsége és az önmagához ragaszkodása létre fogja hozni azt a csodát, hogy hatalmas, expanzív erővel kifeszíti azokat a határokat, amelyeket balga diplomaták nekünk kicirkalmaztak és még háború nélkül is vissza fogja hódítani, amit tőlünk elvesznek.” A Budapesti Hírlap újévi vezércikke is e szellemben íródik. „Tehát talpra, magyar. Találd meg magadat és találjátok meg egymást mind, akik magyaroknak valljátok magatokat. Ne keressetek és ne nézzetek különbséget egymás között.” A január 4-i Hiszekegy című írásban olvasható: „Hiszek a magyar nemzet évezredes igazában, melyet nem vesz észre a vak gyűlölet, de nyilvánvalóvá fog tenni az élet, ha a szuronyerdőből rendes medrébe visszatér. […] És ha most reánk is döntik az egész világot, ha minden nyomorúságot és ínséget reánk zúdítanak, akkor is rendületlenül hiszek István király koronájának szentséges varázsában! …ezer esztendőnkben! …a magyar jövendőben!”