Aki tisztességesen viselkedik, azt nem közösítik ki

Belelendültek a hazai kisebbségipar haszonélvezői. Most éppen a gyöngyöspatai események kapcsán akarják – nem először – díszletnek felhasználni a magyar cigányságot politikai céljaik eléréséhez a Setét Jenő balliberális roma aktivista vezette Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata! elnevezéssel február 23-ra szervezendő tüntetésen. Riportunkban annak jártunk utána, vajon miként vélekednek szégyenteljes színjátékukról az igazi áldozatok: a családjukat féltő, a gyermekeiket felelősen nevelő és tisztességesen dolgozó cigány emberek.

Úgy hozta az elmúlt félezer év történelme, hogy a cigánytelepek a falvak utánfutói lettek. Nincs ez másként egy olyan város esetében sem, mint Kerepes Fotó: Kurucz Árpád

Noémi ezelőtt egy iskolai konyhán dolgozott, szerinte egyre több gyerek – cigány is, magyar is – kezelhetetlen. Hiá­ba az ingyenétkeztetés, mert eldobálják a szalámis zsemlét, az ingyentankönyvet csak nagyon néha nyitják ki, a szülők meg a tanárokra mutogatnak, amiért reggel nem képesek felkelni. Azt is elmeséli, hogy amikor a lánya befejezte az általánost, örömükben egybehívták a famíliát, és rántott hússal ünnepeltek. Azóta Leila kitanulta a karosz­szérialakatos szakmát, a férje operátor a pelenkagyárban, és három gyermeket nevel.

Bizonygatja, pedig nem kell, hogy ők nem olyanok, mint a gyöngyöspatai cigányok, ahogyan a romák nagy többsége sem. Noémi egyik fia súlyos vesebeteg, akit a férjével, Edmunddal felváltva hordanak kezelésre: „Viseljük, amit ránk tett az Isten.” – Ahelyett, hogy tüntetnének, inkább szégyelljék magukat azok, akik a cigányságot állandóan belekeverik a politikába, mert abból nekik semmi hasznuk nincsen – mondja aztán búcsúzóul.

A cigánytelepeken a férfiak többsége napközben nincs otthon. Hajnalban rozzant mikrobuszokkal indulnak az építkezésekre, a vacsorával este hétig is várhat az asszony. Érthető, amikor azt mondják: a rendes cigányokat felháborítja, ha a rendetlenek pénzt kapnak.

A családsegítők egyike Horváth Vera, tőle hallom, hogy akikkel ­idáig a soron beszélt, senki sem tartotta jogosnak a kártérítést. Intézményében hetven csecsemőről és kiskorúról gondoskodnak, akik 3-4 olyan nagycsaládból származnak, ahol sajnos sokan drogoznak, nem dolgoznak, és a lányok útja már az iskolapadból a szülőszobába vezet. Kerepes gyermekorvosa, Vaszil László – aki az elmúlt tizenöt évben több mint háromezer cigány gyereket kezelt, és három saját gyermeke mellett egy cigány kisgyereket fogadott örökbe – állítja: látványos a fejlődés, mert egyre több szülő büszkén mondja a rendelőben, hogy bejelentett munkahelye van. A gyerekek nem éheznek, inkább attól szenvednek, hogy az iskolai elfoglaltság után otthon gyorsan visszaesnek a telepi klímába.

Régebben évente hat-hét gyermekkorú anyukát vett gondozásba, az idén már csak kettőt. Szerinte ezek az eredmények nem lebecsülendők, és az utóbbi négy-öt évben születtek. Egyre többen nem az áldozati státust akarják megszerezni, helyette normális életet szeretnének élni.

Kerepes óvodavezetője, Tajti Krisztina szerint amióta kötelező az oviba járás, megszűntek az indokolatlan hiány­zások. A cigány édesanyák tisztán és pontosan hozzák a gyerekeiket, annál is inkább, mert egyre többen munkába igyekeznek. Azt mondja, több baj van a Pestről kiköltözött szülőkkel, akik azt képzelik, csak az óvoda felelős a gyermeknevelésért. Gáspár Lívia asszony kilenc éve – némi megbotránkozást keltve – került cigány létére a családsegítőbe, de a kételkedőknek nem lett igazuk. Elmondása szerint ma már tíz roma gyerekből hét megállja a helyét, nem úgy, mint nyolc évvel ezelőtt, ami elsősorban a nyugodt és biztonságos családi háttérnek köszönhető. Tudja, milyen fontos ez, hiszen születése óta egyedül neveli Józsi fiát, mert az apja „beleállt a kábítószerbizniszbe”. – Amíg apu élt, dolgozott meg lovakkal foglalkozott, anyu szövőnő volt, nálunk szigorúság uralkodott, a mosatlan tányérért nyaklevest kaptam – meséli mosolyogva. – Józsikám most hetedikes, burkolónak vagy rendőrnek készül, már keresgéljük az iskolákat.

Csak a Tanulás

Régebben 40-50 ezer forintból tengődtek, most 160 ezerből élnek havonta ketten. Azt mondja, minél több a pénz, annál inkább meg kell becsülni, akár a tisztességet. Igaza van Orbánnak, amiért nem ad pénzt a gyöngyöspataiaknak. Puszira semmit. – Közöttük élek – mondja –, tudom, hogy azt a kártérítést gyorsan másra költenék, aztán várnák a sült galambot. Tanulásra kell kényszeríteni bennünket, csak az hozhat ki a telepről. A dolgozó és törvénytisztelő cigányok ugyanúgy gondolkodnak, mint a legtöbb ember.

– Segítsünk azokon, akik tényleg rászorulnak, akik saját erejükből hiába gürcölnek, nem képesek boldogulni – ezek már Kolompár Nikolett szavai, aki most várja első gyermekét. Őt is szigorúan fogták a szülei. Érettségi után volt eladó, használtruha-kereskedő, panziópincér, most irodán dolgozik. Boldog, mert – mint fogalmaz – egy helyes, erdélyi születésű férjet kapott a jó Istentől, akivel már saját házukban laknak, viszont sosem felejt el a vasárnapi misén a többiekért imádkozni. De pénzt adni szerinte is olyan felesleges, mint a kútba vizet hordani.

Be kell illeszkedni

Turán, nem messze a Dankó Pista utcától, a Fráter Lóránt és a Radics Béla sarkán ácsorgunk a technikus Lacival. Távolabb autórádió bömböl, húsleves illata terjeng, kerítésre teregetett ruhák ficánkolnak a csípős szélben. – A család itt a lényeg – kínál cigarettával. – Olyanok legyenek a szülők, akik arra nevelnek, ha kell szigorúan, hogy mi, cigány gyerekek fel akarjunk zárkózni, és ne a magyaroktól várjuk azt, hogy eltartsanak bennünket. Nekünk kell beilleszkedni a többségi társadalomba. A telepiek közül már sokan tanulnak továbbpéldául mérnöknek, zenetanárnak, hadtörténésznek – számolja az ujjaival –, de van, aki rádióriporter, a közeli szomszédom pedig állatorvos szeretne lenni.

Mégis bőven vannak még olyanok, akik inkább lógnak, kábítószereznek, napokig mulatnak vagy kártyáznak. Nekem is van olyan jó barátom, aki árvaházban nevelkedett, mára mégis példás családapa, ügyes lakatos vált belőle – hoz példát innen is, onnan is.

Mondandója illik a kerepesi iskolaigazgató, Nagy László véleményéhez, aki nyolc év alatt sikeresen felszámolta intézményében a „cigánykérdést”. Szerinte az első hat esztendő a legfontosabb egy gyermek életében, ami leginkább a szülő felelőssége. Aztán ha az iskolában mégis gyengén teljesít a gyerek, akkor azt határozottan ki kellene mondani, a szülőnek pedig el kellene fogadni. Ez alapján lehetne kisegítő osztályokat indítani, ám most az esélyegyenlőség fenyegető pallosa alatt a gyenge szenved, miközben visszahúzza a jó képességű diákot.

A telep egyik sarkában, a főút mellett kőkeresztet állítottak 1998-ban a turai cigányok. Felirata a következő: „Péter így kezdte beszédét. Valóban el kell ismernem, hogy az Isten nem tesz a személyek közt különbséget, mindenki kedves előtte, aki féli és az igazsághoz igazodik, bármely nép fia is.”