Demeter Szilárd kultúrharc helyett munkát lát

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint az a kérdés, hogy száz év múlva milyen nyelven és milyen kulturális kódrendszeren keresztül értik meg vagy nem értik a ma születő remekműveket.

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárddal jelent meg nagyinterjú a 888.hu-n a kultúrharcról, a balos- és jobbos irodalomról, a Térey-öszöndíj körüli feszkóról, a kritikákról és arról, hogy mikor lesz már végre egy igazi, jó kis jobboldali családregény.

A főigazgató szerint attól, mert az ellenzék kultúrharcnak nevezi az itthoni folyamatokat, az még nem az.

– Én munkának látom. A kultúrharc fókusza nem itthon van, és nem is jelenidejű. Az a kérdés, hogy száz év múlva milyen nyelven és milyen kulturális kódrendszeren keresztül értik meg vagy nem értik a ma születő remekműveket. Szóval, amikor azt mondom, hogy nem élünk békeidőket, akkor nem az egybites publicisztikák engem gyalázó részeire gondolok, az olyan, mint a lövészárokban rád szálló légy: idegesítő, de nem az a legnagyobb bajod. Azt gondolom, hogy ebben az egyre nagyobb teret hódító identitáspolitikai őrületben nekünk most az a legfontosabb feladatunk, hogy megerősítsük a nemzeti kultúrát. Ha nem tudjuk őrültnek mondani azt, aki azt állítja magáról, hogy ő a természettudományi lexikon hetedik kötete, ehelyett helyeslünk neki, hogy legyél, jogod van hozzá, akkor tényleg itt a vég. És nem állunk ettől olyan messze – fejtette ki az interjúban Demeter Szilárd.

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az intézmény céljaival kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, hogy az irodalmi infrastruktúrát rakják össze. A szerzőcentrikus, és az értelmiségi elit önlegitim gyakorlatán nyugvó kultúrpolitika helyett inkább olvasóközpontú és demokratikusabb rendszert próbálnak kialakítani, amelyben nem attól lesz valaki jó író, mert a véleményalkotás monopóliumát kisajátító szűk kör ráüti a pecsétet. Hanem attól, mert vannak olvasói, akik várják az új műveit.

Arról is beszámolt, hogy egy rakás projektet indítanak útjára. A fordítástámogatási pályázatuk már él, a külföldi kiadók magyar művek megjelentetésére ötször nagyobb keretre pályázhatnak, mint eddig. Startra kész a kortárs világirodalmat magyarul tolmácsoló műhely is. Az Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrumu is beindult, egyre nagyobb érdeklődés mellett szervezik a műhelymunkákat – sorolta a főigazgató.

– Gőzerővel dolgozunk a kárpát-medencei ügynökségen, egy strukturált rendszerben bárki – intézmények, irodalmi körök, falunapok szervezői, iskolák stb. – „megrendelheti” azt a magyar szerzőt, akire kíváncsi, mi kiközvetítjük az igényt, kifizetjük az útiköltséget és a felléptidíjat, cserébe csak egy irodalmi naplót kérünk. Reményeink szerint így pár év alatt összeáll a magyar nyelvterület irodalmi térképe. Irodalmi karavánokat fogunk indítani szerte a Kárpát-medencében. Még sorolhatnám. Van munka bőven – mondta Demeter Szilárd.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mit jelent ma a magyar nyelvű kultúra védelme, illetve, hogy nem anakronisztikus-e ez a gondolat a főigazgató úgy válaszolt, hogy a minap tartották meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban Csoóri Sándor 90. születésnapi ünnepségét.

Felidézte, hogy előtte sok Csoóri művet olvasott, és idézett is a köszöntőbeszédéből: „...bújkál bennem egy nyomasztó érzés, mint valamifajta lázkezdemény, tudják, az a fajta, amit műszer még nem tud kimutatni, csak érezzük, hogy közeleg a baj. Azt érzem, hogy elkéstünk. És még azt sem tudom megmondani, hogy honnan késtünk el. Ehhez ott kellene lennünk, ahol Csoóri Sándor és más nagyjaink kijelölték a helyünket. De az a nyomasztó, hogy nem tudjuk, ott vagyunk-e, vagy máshol. Csak szurkáljuk azt a ködöt, amiről Csoóri beszél, ami rátelepedik az agyunkra, 'ettől a ködtől nem látunk olyan folyamatokat, amelyek alattomosan hatnak ránk, s végzetesen megváltoztatnak minket'. És mondhat bárki bármit, ebben a ködben nem segít bennünket sem az ész, sem a tudás. Ezt is Csoóritól tanultuk, hogy a vallás és a költészet visszaszorulásával nem az ésszerűség növekedett a világban, hanem a zavarodottság”. Ha ma Nyugatra mész, akkor a nagyvárosokban azt érzed, amit az elszakított nemzetrészek éreznek a történelmi magyar városaikban: hogy nem vagyunk már otthon bennük. Erre nem tudok jobb választ, mint az anyanyelvi kultúra védelme és erősítése. Minket a legvadabb Ceausescu-diktatúrában is megtartott. – És ha már Csoóri, muszáj még egy hiányérzetemet megosztanom, ezt is elmondtam az ünneplő közönségnek: „...kell nekünk Csoóri Sándor. Nekem nagyon hiányzik. Lassan nem marad olyan nagy öreg, akinek a lábához letelepedhetnénk,és meghallgathatnánk ködoszlató gondolatait” – idézte fel gondolatait Demeter Szilárd.

A Térey-ösztöndíj körül kialakult „cirkusszal” kapcsolatban a főigazgató elmondta: ha jól érti a „cirkusz mögöttesét”, akkor szerinte egészen egyszerűen az a baj, hogy az az oldal, amely megszokta, hogy az elmúlt évtizedekben egyoldalúan megmondhatta, mi a teljesítmény, ki a jó szerző és ki nem, az hirtelen egy nagyobb focipályán találta magát, ahol más is labdába rúghatott, a bírót sem ők adták, ráadásul a szabályokat sem ők állapították meg. Demeter Szilárd szerint a véleménydiktátorokat rászorították a demokratikus döntéshozatalra, és ez nagyon nem tetszik nekik.

– Másfelől van ez a szakmaiság álcája, ugye. Azt mondtam, oké, gyerekek, akkor szakmázzunk, nézzük meg, milyen, ha tényleg a szakma teljes spektruma kerül döntési helyzetbe, és nem csak a kiváltságosok fújhatják a passzátszelet. Ráadásul még azt is megengedtem magamnak, hogy egyszemélyi felelősséget vállalva kikerekítettem a szakmai döntést anélkül, hogy engedélyt kértem volna erre tőlük. Skandallum! Tanulságos folyamat volt. Elképesztő, mennyire le tudtak aljasodni egyesek. Én ezt ugyan sejtettem, de muszáj volt kihozni a napfényre, hogy mindenki láthassa, mi rejlik az ún. szakmaiság és a mindenkinél mindent jobban tudó független értelmiség álcája mögött – mondta Demeter Szilárd.

A teljes interjú a 888.hu oldalra kattintva érhető el.