Századvég-elemzés: Jogkövető a magyar állam

A Magyar Helsinki Bizottság az elmúlt napokban tényként közölte a magyar nyilvánossággal, hogy Magyarország az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által hozott „elvi jelentőségű ítéletek” 74 százalékát nem hajtotta még végre. A nem kormányzati szervezet közleménye általánosító, negatív véleményt fogalmaz meg hazánkkal szemben, miközben állításaiban vitatható megállapítások és csúsztatások lelhetőek fel.

Az EJEB nyilvános adatait felhasználva az European Implementation Network épített webes adatbázist a strasbourgi döntések végrehajtásáról. Az európai hálózati szervezet nemrég publikálta az elvi jelentőségűként meghatározott ítéletek végrehajtási arányait az Európa Tanács (ET) összes tagállamára lebontva. A Magyar Helsinki Bizottság közleményében azt is állítja, hogy az EJEB saját értékelése szerint a rendszerszintű problémákat feltáró döntéseket tekintik ilyen ítéletnek, amelyek nyomán az adott államnak intézkedéseket kell tennie ahhoz, hogy a további jogsértések előfordulását megelőzze.

Az érvelés szakmai tekintetben nem egészen koherens, hiszen a sommás megállapítást tevő szakértők is elismerik, hogy a „lemaradás” valójában nem azt jelenti, hogy az állam Magyarországon ne fizetné ki az EJEB által a kérelmezőknek (panaszosoknak) megítélt kártérítéseket – ezt nevezik igazságos elégtételnek az EJEB-zsargonban –, hanem a kritika fő iránya ez esetben az, hogy Magyarország nem eszközöl szükséges változtatásokat ahhoz, hogy orvosolni tudja az általánosabb problémát.

A magyar államot bíráló közlés erősen vitatható, részben csúsztatásokat tartalmazó állításokat fogalmaz meg: eszerint a magyar államnak azt is biztosítania kell, hogy az adott per tárgyához hasonló sérelem, hátrány később másokat már ne érhessen. Ennek érdekében még törvényalkotói lépéseket, a bírósági ítélkezési gyakorlatot felülvizsgálását és képzéseket indítását is szükségesnek tartják.

A tények azonban ennek az általánosítóan negatív véleménynek ellentmondani látszanak még akkor is, ha az elmúlt négy-öt évben a strasbourgi esetjog Magyarország irányában az egyértelmű változás jeleit mutatja. A bíróságnak a hazai jogalkotásra hatást gyakorló ítéletei, a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések vagy a szabálysértési eljárás végrehajtása tekintetében jól dokumentálhatók, amiként a magyar jogrendszerre, igazságszolgáltatásra más területeken is hatást gyakoroltak a jogi szabályozások módosítására ösztönző EJEB-döntések (jelentős részben a hazai büntetés-véghajtásban a fogvatartási körülményekkel kapcsolatosan). A probléma pontosabb megismeréséhez, az NGO-k által tett bírálatok súlyán történő kezeléséhez szükséges a magyar igazságszolgáltatás és közigazgatás általános hatékonyságának, illetve teljesítményének európai környezetben való szakmai értékelése is.

A strasbourgi bíróság működésének intézményi keretet biztosító Európa Tanács egyik bizottsági formációja is, amely az EJEB ítéleteinek végrehajtását felügyeli, 2019. június 5-i ülésén pozitív megállapítást tett hazánkról, amikor megvitatta az eljárások elhúzódásával kapcsolatos Gazsó-ítélet végrehajtása érdekében tett magyar lépéseket. Ennek lényege, hogy az elmúlt esztendők eljárásjogi jogalkotása, a magyar bírósági tevékenység pénzügyi feltételeinek javítása, illetve az Országos Bírósági Hivatal igazgatási munkája nyomán az ítélkezés időszerűsége tekintetében a magyar bíróságok Európa legjobbjaihoz tartoznak.

Ezt a szakmai véleményt támasztják alá az ET igazságszolgáltatás hatékonyságával foglalkozó testületének (CEPEJ) adatgyűjtései, illetve az Európai Bizottság igazságügyi eredménytáblája is. Magyarországon a második legalacsonyabb a közigazgatási peres ügyhátralék, és a magyar bíróságok bírálják el például a polgári jogi és közigazgatási jogi pereket az ötödik leggyorsabban az Európai Unióban. Az EJEB előtt az eljárások elhúzódása miatt folyamatban lévő magyar ügyek száma jelentősen csökkent.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a bírósági eljárások időtartamával kapcsolatos megállapításai a magyar bíróságok által megoldott ügyforgalmi problémákat érintik, és általánosságban megfogalmazható, hogy Magyarország sokat javult a jogalkalmazó hatáságok döntéseivel összefüggésben álló, végrehajtói jellegű kötelezettségek teljesítésének gyakorlata is. (Ezen még az sem változtat, ha az esetjogból egyes ítéleteket kiemel egy szakmai értékelés, amely inkonstans kritikája élének így kíván különös súlyt adni.) A fentebb ismertetett tények összességében a magyar állam jogkövető kultúrájának általánosan magas fokát tükrözik.

A problémakör egy másik érdekes szakmai vetülete már a francia székhelyű nemzetközi bíróság szakmai kompetenciájának kérdését érinti, hiszen az EJEB számos, az elmúlt években hozott (pl. kártérítési témájú) ítélete saját korábbi esetjogával sincsen összhangban, vagyis nem tekinthető következetesnek. Ettől függetlenül a magyar fél törekszik a jogalanyi pozíciójából eredő egyes kötelességek teljesítésére, és általánosan a nemzetközi gyakorlatot is követi. A valóban szükségesnek ítélt, időszerű változtatásoknak a magyar jogban való megjelenítését fontosnak tartja, miután a sokszor újszerű realitásokra való tekintettel és jogi vonatkozású kihívásoknak megfelelve, lépést kíván tartani az európai és nemzetközi változásokkal.

Az állam következetesen igyekszik fenntartani pozícióját azon evidencia tekintetében, hogy az EJEB jogot nem alkothat, és a testületnek minden egyes döntését az Emberi Jogok Európai Egyezményéből, illetve saját korábbi ítélkezési gyakorlatának következetes alapul vételével kell levezetnie – ez egy szakmai elvárás. Az már nyerhet politikai jelentőséget, hogy bár az EJEB döntései kötelezőek, az egyes államok szuverenitása mégsem sérülhet, ugyanis nem ered belőle kötelezően elvárt és előírt jogszabály-alkotás: a bíróság csak jogsértési tényt állapíthatja meg, illetve fizetési kötelezettséget állapíthat meg az államok részéről.

Az ügyben megszólaló NGO-knak, nemzetközi szervezetnek is tekintetbe kell venniük azt, hogy egy szuverén állam a nemzetközi élet független szereplője, amely felette nincs más hatóság, Magyarország döntései pedig nem függhetnek semmilyen külső hatalomtól vagy erőközponttól – ez adja hazánk szuverenitásának és nemzeti függetlenségnek lényegét.

NGO-radar

Az elmúlt időszakban egyre több jel utal arra, hogy a tevékenységüket jelentős részben külföldi forrásokból fedező NGO-k, (non-governmental organizations; nemkormányzati szervezetek) például korábbi tisztán jogvédő funkciójukat háttérbe szorítva egyre nagyobb befolyást kívánnak szerezni a hazai politikai térben. Az Egyesült Államokban a hasonló entitásokat külföldi ügynökszervezetként kezelik, aktivitásukat kiemelten figyelik, tevékenységüket regisztrációhoz kötik. A Századvég Alapítvány elkötelezett a nemzeti szuverenitás, a jogbiztonság és az átláthatóság mellett, amelynek nyomán NGO-radar néven monitoring rendszerben, folyamatosan elemzi a vonatkozó szervezetek magyarországi működését.