A jelenlegi nemzetközi tudásunk alapján azt mondhatjuk, hogy a koronavírus elsősorban az idősekre veszélyes – mondta tájékoztatója kezdetén Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Ebből azt a következtetést gyorsan és egyszerűen le lehet vonni, hogy nagyon kell vigyáznunk az időseinkre, akkor járunk el helyesen és jól, hogyha vigyázunk az idős szeretteinkre és barátainkra, mert rájuk a legveszélyesebb ez a vírus. Az államtitkár bizalmat kért, legfőképpen az egészségügyi szakemberek irányába, és elmondta, hogy összefogással, ezen a helyzeten is túl fogunk jutni.
Az államtitkár szerint a második pont, hogy
a magyar kormány intézkedései soha nem valaki ellen irányulnak, nem egy másik ország ellen, nem más ország állampolgárai ellen, pláne nem magyar állampolgárok ellen, hanem mindig valaminek az érdekében hoz a kormány, illetőleg az Operatív Törzs intézkedéseket.
Nevezetesen ebben az esetben azért hoznak döntéseket és intézkedéseket, hogy a legnagyobb biztonsággal meg tudják őrizni a magyar emberek egészségét, illetőleg mindenkinek az egészségét, aki hazánkban tartózkodik, ezért nagyon fontos az, hogy együtt tudjunk működni, és velünk is mindenki együttműködjön, aki Magyarországon tartózkodik – fogalmazott Menczer Tamás.
Az államtitkár elmondta, hogy jelenleg a világ 100 országát érinti a koronavírus, több mint 106 ezer regisztrált esetet tartanak nyilván, Európában 43 országban jelent már meg a vírus, az Európai Unióban pedig mostanáig 26 országban. Menczer Tamás szerint érdemes megnézni a vírus dinamikáját is. Felhívta a figyelmet arra, hogy március 5-e és 7-e között, tehát itt a közelmúltban két nap alatt Olaszországban a betegek aránya 53 százalékkal nőtt, Dél-koreában 15 százalékkal, Iránban szintén több mint 50%-kal. Tehát ebben az esetben betegekről van szó.
A pánik mindig rossz tanácsadó
– Jól látható tehát, hogy terjed a vírus, ennek megfelelően természetesen a magyar kormány is minden szükséges intézkedést meghoz, ugyanakkor arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy pánikra nincs ok, már csak azért sem, mert a pánik mindig rossz tanácsadó, kiváltképpen egy ilyen helyzetben – tette hozzá.
A külföldre utazók figyelmét arra hívta fel, hogy nemcsak Olaszországról beszélnek, hanem úgy általában,
mivel egy járványról van szó, senki nem tudja, hogy mit hoz a holnap, hogyan terjed a járvány, és egy adott országban a hatóságok milyen döntéseket hoznak. Tehát, ha valaki külföldön van, vagy külföldre akar utazni, akkor számolnia kell azzal a reális lehetőséggel, hogy bárhol, bármely országban a hatóságok szigorítást rendelhetnek el, adott esetben karantént is. Így, aki külföldre utazik, elképzelhető, hogy találkozik egy olyan helyzettel, hogy egy karantén által lezárt területen van.