Az emberek megtanulhattak rendesen kezet mosni, a szülők sokkal több időt tölthettek a gyerekeikkel, és már nem azokra nézünk furcsán, akik maszkot viselnek, hanem azokra, akik nem – az elmúlt két hónap mérlegéhez ezek is hozzátartoznak. Amióta azonban március 11-én a WHO pandémiát hirdetett, ennél sokkal fontosabb dolgok is történtek, olyanok, amelyek várhatóan hosszú időre meghatározzák majd az életünket. Emlékezetes: már Európa volt az új koronavírus-járvány gócpontja, a kontinensen húszezer embert regisztráltak fertőzöttként, és ezren veszítették életüket, amikor az Egészségügyi Világszervezet végre megkongatta a vészharangot.
Kínában, azon belül is a máig a fertőzés forrásának tekintett Vuhanban addigra már kijárási tilalmat vezettek be, és a várost körülvevő, több mint ötvenmillió lakosú Hupej tartományt teljes egészében lezárták. Európában Olaszországot – azon belül is Lombardiát –, valamint Spanyolországot, Franciaországot és az Egyesült Királyságot sújtotta leginkább az új típusú koronavírus, illetve az általa előidézett megbetegedés, a Covid–19. A pandémia kihirdetését követően az élet szinte napok alatt megváltozott.
A határokat lezárták, a személyforgalmat minimálisra csökkentették a világ nagy részén, a nemzetközi légi forgalom is a töredékére esett. A legtöbb érintett országban korlátozó intézkedéseket vezettek be, hogy mérsékeljék az emberek közötti érintkezéseket, ezzel visszaszorítsák, illetve lassítsák a járvány terjedését. Egy olyan ismeretlen vírus esetében ugyanis, amely ellen nincs védőoltás, sem terápia, megjósolhatatlan volt (és tulajdonképpen még ma is az), hogy mennyi lesz a beteg, azok milyen súlyos állapotba kerülnek, mennyi embert kell kórházban kezelni, esetleg lélegeztetni.
Maradj otthon!
Az egészségügy túlterheltségét és az esetlegesen emiatt bekövetkező haláleseteket megelőzendő a legtöbb helyen arra kérték, illetve szólították fel az embereket, hogy maradjanak otthon. Betiltották a tömegrendezvényeket, bezártak a szórakozóhelyek, éttermek, és az alapszolgáltatásokon kívül gyakorlatilag megállt az élet. Európában egyedül Svédország próbálkozott az úgynevezett nyájimmunitás kialakításával, ők a járvány gyorsabb átfutásában reménykedve a lakosságra bízták, mennyire tartják magukra nézve kötelezőnek a társadalmi távolságtartás másutt elvárt szabályait. A halálozási statisztikák nem támasztották alá ezt az ideológiát, és a járványügyi szakemberek java része szerint is kockázatos a nyájimmunitásra játszani (a kezdetben hasonló nézeteket valló brit kormány is végül az európai országok többségét követve szigorított, még azelőtt, hogy Boris Johnson kormányfő is kórházba került volna a fertőzés miatt).