Donald Tusk
Az Európai Néppárt (EPP) vezetője, Donald Tusk egykori lengyel kormányfő és Európai Tanács-elnök is méltatlan vádakkal illette a magyar kormányt. A koronavírus-törvény elfogadásának napján a világjárványt okozó vírushoz hasonlította Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, Donald Trump amerikai elnököt és Jarosław Kaczyński lengyel csúcspolitikust.
Tusk akkor mondta ezt, amikor online megbeszélést folytatott párttársával, Radosław Sikorski volt lengyel külügyminiszterrel, akinek amerikai felesége, Anne Applebaum, a liberális Washington Post újságírója folyamatosan Magyarországot támadja – ez a beszélgetés egyébként lengyel belpolitikai kampányesemény volt.
Tusk április 1-jén, informálisan már a Fidesznek az Európai Néppártból való kizárásáról beszélt.
Április 16-án Donald Tusk interjút adott a német szociáldemokratákhoz (SPD) közel álló Der Spiegelnek. Az interjúban Tusk valótlanul azt állította, hogy a 2015-ös migránsválság óta veszélyhelyzeti eszközökkel kormányoz Orbán Viktor, majd azt mondta, hogy Carl Schmitt egykori német jogász büszke lenne a magyar miniszterelnökre, ezzel gyakorlatilag lenácizta a magyar miniszterelnököt.
Cikkeknek és tudósításoknak álcázott politikai közlemények és álhírek
A jelentős részben Soros György amerikai milliárdos által finanszírozott, de ennek ellenére magát megmosolyogtató módon függetlennek állító Amnesty International magyarországi fiókszervezetének az igazgatója, Vig Dávid például a következőket nyilatkozta a baloldali brit The Guardiannak március 30-án: „a koronavírus-törvény határozatlan idejű és ellenőrizhetetlen veszélyhelyzetet hoz létre, ami lehetővé teszi Orbán Viktornak és kormányának az emberi jogok korlátozását”.
A Vig által emlegetett „határozatlan idő” egyébként már május végén, június elején lejár, az emberi jogok korlátozására pedig nem került sor, amint ahogy az Amnesty igazgatójának a bocsánatkérésére sem.
Bocsánatkérés helyett Vig továbbra is valótlan és pontatlan vádakkal folytat kampányt a saját hazája ellen a közösségi oldalán.
Az amerikai Demokrata Párthoz közel álló New York Times április 22-én azt írta a magyar és a lengyel veszélyhelyzet kapcsán, hogy a budapesti és a varsói kormányok ennek ürügyén akarják megszilárdítani a helyzetüket, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy Magyarországon Orbán Viktor már 2010 óta hatalmon van, Lengyelország pedig 2015-ben vett konzervatív fordulatot, tehát szó sincs arról, hogy most kellene bárkinek is e két államban megszilárdítania a hatalmát.
A New York Times újságírója ugyanabban a cikkben követelte Magyarország és Lengyelország Brüsszel általi megbüntetését,



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!