A kormányfő kiemelte:
ha gyökeret eresztünk a kultúrában, belőle táplálkozunk, belőle merítjük az ihletet, engedjük kibontakozni, akkor nemcsak megmaradunk, hanem visszaszerezzük, sőt gyarapítani fogjuk mindazt, amit az előttünk járók ránk hagytak.
Orbán Viktor kifejtette: a nekünk rendelt cél felé futni sokféle módon lehet; vannak, akik először hátranéznek, hogy aztán higgadtan, a biztos tudás birtokában előrenézhessenek, és Fekete György ilyen volt.
Felidézte: neki fiatalon elege volt az évtizedes helyben járásból, menni akart, törni az utat előre.

De amikor a nagy rohanásban elbizonytalanodott a horizont, hátranézett, hogy lássa, honnan jönnek, merre érdemes előremenni. Ekkor találkozott a tekintete Fekete Györgyével. És ugyan nem lett belőle azonnal szövetség vagy barátság, de az idő nagy segítő lehet, ha vissza nem térő alkalomként nézünk a cselekvésre – fogalmazott.
Közölte: ők ketten egy nagy mű megvalósulása felé vezető úton találkoztak.
Tudták, a magyar kultúra megbízhatóan működő, nagy formátumú, a magyar művésztársadalomnak biztos szellemi hajlékot adó intézmények nélkül nem tudja kibontakoztatni kivételes erejét, ezért az MMA-nak köztestületnek kellett lennie – mondta. Hozzátette: mivel meglett a kétharmad, ezt belefoglalták az alaptörvénybe is.
A miniszterelnök közölte:
Fekete György nemzedékének több tagja gyilkos indulatokkal szövetkezett a múltat végképp eltörölni, de ő azok közé tartozott, akik fáradhatatlanul gyűjtötték és őrizték a magyar nemzeti kultúra évezredes értékeit, mert ez teremti meg a túlélés képességét, és ez a magyarokhoz méltó pozíció, amikor más nemzetek kultúrájával találkozva a világhoz illeszkedünk.
Megjegyezte: végül azoknak jutott az új intézmények alapításának feladata, akik életük idejének nagyobb részét a szocializmuson belül élték úgy, hogy azon kívül maradtak.

Orbán Viktor úgy vélte,
a magyarok kiérdemelték a Jóisten pártfogását, ezért születnek mindig közéjük nagy szellemek, lángelmék, akik formálják az őket körülvevő tereket, és így gazdagítják a világot.
De a nagyok alkotásainak, energiájának is kellenek struktúrák, őket túlélő keretek, amelyekből szokás és életgyakorlat lesz – közölte. Hozzáfűzte: ezért alapítottak korábban is iskolákat, múzeumokat, akadémiát, intézményeket, folyóiratokat, egyesületeket, amelyek arra hivatottak, hogy az alkotók és alkotások folyamatosságát és folytonosságát képviseljék.
Elmondta: ebben a közös építkezésben találkozott Fekete Györggyel, lettek egymás munka- és fegyvertársai.
A közélet katonáinak a kormányzás az eszköze, amellyel a szellemi, lelki energiáknak lehetőséget teremtenek a megtestesülésre, és ez volt a szövetségük fundamentuma – mutatott rá.

A kormányfő emlékeztetett: Fekete Györgynél a nemzeti kultúra és a nemzetállam pozícióinak védelme összetartozott, nem tévesztette meg a művészek és a politikusok eszközeinek különbözősége, mert tudta, hogy lényegét tekintve rokonszakmákról van szó, legalábbis Magyarországon.