Bátorító üzenet határon túli honfitársainknak

Videóüzenetben köszöntötte a Kárpát-medencében, Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő magyarokat Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a Nemzeti Összetartozás Napja és a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából. A politikus kiemelte, június 4-én úgy emlékezzünk a múltra, hogy közben tekintsünk a jövőbe is.

2020. 06. 03. 20:00
Kolozsvár központja és egyben jelképe – nem szabad elfelejtenünk történelmi városainkat Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sok millió értékőrző magyarnak köszönhetően most erősebb nemzet vagyunk, mint az elmúlt száz évben bármikor – mondta Varga Mihály a Facebook-oldalán tegnap közzétett videóban. A pénzügyminiszter egy személyes történetet felelevenítve elmondta, egy erdélyi kirándulása során találkozott egy szintén kiránduló, felvidéki magyar családdal, amely elhatározta, hogy körbejárja a történelmi Magyarország határait. Ez a történet is – mint folytatta – rávilágít arra, hogy „Trianon megsemmisíthette volna a nemzetet, de a magyarokban itthon és a külhonban is kivételesen erős az összetartozás érzése. E nélkül elvesztünk volna az elmúlt száz év viszontagságai alatt”. Kijelentette, nincs a világon még egy nemzet, amely egy ekkora tragédiát ennyi idő távlatában is túlélt volna. Varga Mihály komoly eredménynek nevezte, hogy az egységes Kárpát-medencei magyarság ma már nem emlék, hanem a mindennapokban megélt valóság.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.