Felszámolják a kiskunhalasi veszélyeshulladék-telepet

Megkezdődhet a Kiskunhalas külső részén található veszélyeshulladék-telep felszámolása, miután az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint az adóhatóság közbeszerzést ír ki az ott lévő hulladék elszállítására. A Greenpeace Magyarország helyi civil szervezetekkel közösen 2016-ban tárta fel, hogy Kiskunhalas külső részén, a lakóházaktól 100-150 méterre található területen nagyobb műanyag tárolókban és kisebb fémhordókban veszélyes hulladékok (festékek, olajok, oldószerek, savak, vegyszerek) vannak, akár ezer tonnát meghaladó mennyiségben.

2020. 06. 19. 18:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bács-Reál Kft. évekkel ezelőtt telephelynek bérelte ki Kiskunhalas egy városszéli területét, majd 2010-ben engedélyt kért veszélyes hulladékok begyűjtésére és szállítására. A helyi civilek tiltakozása ellenére az illetékes Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség megadta az engedélyt, amely több mint négyszázféle veszélyes hulladék begyűjtésére és szállítására vonatkozott, több tízezer tonna mennyiségben. Alig egy évvel később, 2011 elején szabálytalan hulladékkezelésért már több mint 85 millió forintos bírságot állapított meg a hatóság, de végül csak „figyelmeztetést” kapott a kft. A helyzet nem javult, így 2011 végén a környezetvédelmi hatóság betiltotta a cég további tevékenységét illegális hulladéktárolás miatt. A tulajdonos még abban az évben más nevére íratta át a céget, a veszélyes hulladék pedig azóta is elhagyottan áll a területen. Savak, festékek, oldószerek, olajok, egészségügyi veszélyes hulladékok, laboratóriumi vegyszerek maradékait helyezték el hordókban és műanyag tárolókban, a telep félig nyitott épületében a hordótornyok egy része összedőlt, a vegyi anyagok sok helyen kiömlöttek a tárolóedényekből.

A helyi környezetvédelmi hatóság többször is kötelezte a céget a veszélyes hulladék elszállítására, sikertelenül. Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2013-ban méréseket végzett a területen. Akkor nem állapítottak meg jelentős határérték-túllépést a talajban és a talajvízben, egy 2016. év eleji határozatban azonban kijelentik, hogy „a veszélyes hulladékok ilyen módon történő tárolásával nincs kizárva azok környezeti elembe (talajba, illetve talajvízbe) kerülése”, illetve hogy „a környezet veszélyeztetése folyamatosan, jelenleg is fennáll”. A telepnek időközben új tulajdonosa lett, de amíg a mentesítést nem végzik el, nem tudja használatba venni az ingatlant.

Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a közbeszerzés kiírása hatalmas előrelépés lesz, hiszen nem szivárognak tovább a mérgező anyagok a hordókból a talajba és a talajvízbe. A szakértő jelezte: nagyon fontos, hogy létrejöjjön egy olyan jogszabályi környezet, amely megelőzi újabb illegális hulladéklerakatok és szennyezések kialakulását például azáltal, hogy pénzügyi garanciát kérnek a hatóságok a hulladékokkal, veszélyes hulladékokkal, veszélyes anyagokkal és kockázatos technológiákkal dolgozó cégektől. A hulladékok elszállításának és a terület helyreállításának teljes összege a becslések szerint 380 millió forintra tehető.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.