Veszélyben a biológiai sokféleség

Radikális, rendszerszintű változásra van szükség ahhoz, hogy a jövőben ne kelljen tömeges fajkihalással és ökológiai összeomlással szembenéznie az emberiségnek. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők arról beszélnek, hogy a természetes élőhelyek csökkenése miatt Magyarországon is egyre kevesebb a rovarok faj- és egyedszáma, és ez rendkívül rossz hatással van a hazai madárvilágra is. Állítják: a baj nagy, a megoldás pedig összetett.

Színpompás tollazat, félmillió forintos eszmei érték. A szalakóták is a mérsékelten fenyegetett fajok közé tartoznak Fotó: MTI/Kovács Attila

Miközben az agrárélőhelyeken folytatódott a madarak fészkelőállományának 2005 óta tartó csökkenése, ennek jelei már mutatkoznak a korábban növekedést mutató, erdőkben költő fajoknál is Magyarországon – erre hívta fel a figyelmet a napokban kiadott elemzésében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Az információk az egyesület által Kelet-Közép-Európában 1999-ben elsőként elindított Mindennapi madaraink monitoringja (MMM) vizsgálatból származnak, amely a biológiai sokféleséget elemző programok között a világ élvonalába tartozik. Emlékeztettek rá, hogy ebben a vizsgálatban hazánk főbb élőhelytípusaiban – standard módszerekkel – 114 madárfaj állományát számlálják a fészkelési, 2000 óta pedig a téli időszakban is. Közép-, illetve Kelet-Európában elsőként nemcsak a gyakori madárfajok állományaiban bekövetkező változásokat követik nyomon, hanem az ország főbb élőhelyeinek vizsgálatával a természeti állapot rendszeres, éves monitorozását is.

Az 1999 és 2019 között eltelt 21 év adatainak részletes elemzéséből kiderül, hogy az Európai Unióban jelentős csökkenést mutató mezőgazdasági bio­diverzitási indikátorok értékei Magyarország 2004-es EU-s csatlakozásig stabilak voltak, majd az ezt követő második évben csökkenni kezdtek. Aggodalomra ad okot az is, hogy a hazai erdei élőhelyeknél 2017-ig tapasztalható stabil és növekvő értékek 2018–2019-ben megfordultak, és azóta ezeken a területeken is csökkenés következett be.

– A több mint két évtizedes adatsorok átfogó elemzése alapján megállapítható, hogy az állománycsökkenés a hosszú távú (a Szaharától délre) vonulók mellett immáron a rövid távú (az európai Mediterráneumba) vonulóinkat is érinti. Ez alapján kijelenthető, hogy az elmúlt években az élőhelyek és a klíma változásának egyre több vesztese és egyre kevesebb nyertese van Magyarországon is – emelték ki.

Az elemzésben rámutattak arra, hogy jelentős, évi öt százalékot meghaladó állománycsökkenést két fajnál – a réti tücsökmadárnál és a kerti poszátánál – állapítottak meg. Huszonnyolc madár esetében mérsékelt, évi öt százalék körüli állománycsökkenést tapasztaltak, ezek közé tartozik többek között a bölömbika, a fehér gólya, a barna rétihéja, a fogoly, a fürj, a fácán, a bíbic, a kakukk, a búbospacsirta, az erdei pacsirta, a mezei pacsirta, a füsti fecske, a nádirigó, de még a házi veréb is. Tizennyolc faj hazai állománya stabilnak tekinthető, ezek közé tartozik például az egerészölyv, a molnárfecske, a barázdabillegető, az ökörszem, a fülemüle, a sárgarigó, a mezei veréb és a nádi sármány. Emellett örömteli hír, hogy két madárnál – a nagy kócsag és az örvös galamb – jelentős, évi öt százalékot meghaladó, 34 fajnál pedig mérsékelt állománynövekedést tapasztaltak.

Színpompás tollazat, félmillió forintos eszmei érték. A szalakóták is a mérsékelten fenyegetett fajok közé tartoznak
Fotó: MTI/Kovács Attila

Kevés az élőhely és a táplálék

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kiemelte, hogy a csökkenést mutató harminc madár között magas az agrárélőhelyeket dominánsan használó fajok (70 százalék) és a hosszú távon vonuló fajok aránya (53 százalék). – Annál a 36 fajnál ugyanakkor, ahol növekedést tapasztaltak, az agrárélőhelyeket használók aránya mindössze 22 százalék, a hosszú távon vonuló fajok esetében pedig csak 14 százalék, ami jelzi e két csoport fenyegetettségét. Az egyesület az okok között említette, ha eltűnnek a mezőgazdasági tájból a vizes, bokros élőhelyek és azok a mezsgyék, ahol megtelepedhetnek a madarak, akkor a természet egységének megbomlása magával hozza a kedvezőtlen folyamatok sorát. Vagyis ha csökken a területek sokfélesége, akkor az ott levő sokszínű növény- és rovarvilág is eltűnik, így a madarak sem jutnak megfelelő táplálékhoz.

Tehát a biológiai sokféleség nemcsak a madaraknál, hanem a nekik eleségül szolgáló rovaroknál is csökken. Merkl Ottó, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa a Magyar Nemzetnek elmondta, hazánk területén körülbelül 35 000 rovarfaj található, amelyeknek a faj- és egyedszáma jelentősen zsugorodott az elmúlt évtizedekben. Példaként említette, hogy a fecskék is azért ritkán látott vendégek Magyarországon, mert a táplálékuk, a repülő rovarok száma kevés. Rámutatott azonban arra, hogy Magyarországon nagyon pontos vizsgálatok nem voltak a témában, mert se pénz, se ember nincs erre.

– Van a múzeumunkban egy hatalmas plakát Budapest lepkepolgárai címmel, amelyen két összeállítás található. Az egyik a főváros területén 1900-ban élő lepkéket mutatja be, a másik a száz évvel későbbi állapotokat rögzíti úgy, hogy az azóta Magyarországról eltűnt fajok helyén üres hely van. Sajnos elképesztő a különbség – mutatott rá a szakember. Kifejtette: ennek egyik elsődleges oka, hogy egy sor élőhely eltűnt Magyarországon. Merkl Ottó megemlítette, hogy az 1970-es évek végén egyetemistaként Káposztásmegyeren gyűjtve sajátította el a rovarászat fogásait, de az akkori gazdag élőhelyek helyén ma már lakótelepek és kibetonozott patakok vannak.

– A rovarok egyedszáma egy-egy év alatt drámaian, csaknem százszázalékosan csökkenhet. Eltűntek például Magyarországon az idős erdők, így az azokhoz kötődő rovarfajok is nagyon megfogyatkoztak. Ilyen például a remetebogár, amely mára csaknem eltűnt. A nappali lepkék száma is nagyon csökkent – emelte ki. Merkl Ottó az okok között említette az intenzív mezőgazdaság erőteljes térnyerését és a vegyszerek használatát, emiatt nagyon sok természetes élőhely megszűnt.

Tízből négy kétéltű eltűnhet

Az IPBES (a biodiverzitás és az ökoszisztéma-szolgáltatások védelmével foglalkozó kormányközi platform) tavaly tavasszal adta közre jelentését, amely a világ ökológiai állapotáról még borúsabb képet fest. A tanulmány szerint a fajok tízszer gyorsabban halnak ki az elmúlt tízmillió év átlagához képest, s a Föld becsült nyolcmillió állat- és növényfajából csaknem egymilliót fenyeget kipusztulás, sok közülük évtizedeken belül tűnik el. Mint írták, a jelenleg ismert 5,9 millió szárazföldi faj közül mintegy félmilliónak nincs esélye hosszú távú túlélésre, ha nem állítják helyre az élőhelyeiket. A kétéltűeknek negyven százaléka van kipusztulóban, így a több mint hatezer békafaj közül is számos eltűnhet. Az óceánok őserdei­ként emlegetett korallzátonyok életközösségeinek egyharmadát fenyegeti a pusztulás, így elsősorban a korallokat, a cápákat, a cápák közeli rokonait – például a rájákat –, valamint a különböző tengeri emlősöket.

A nappali lepkék száma is egyre kevesebb
Fotó: MTI/Róka László

A tanulmány azt is megállapította, hogy a tudomány által eddig vizsgált szárazföldi, édesvízi és tengeri gerincesek, valamint gerinctelenek és növényfajok negyedét veszélyezteti kihalás. A becslések szerint a rovarok tíz százaléka is kihalóban van. A fajkihalás egyik fő oka az egyre nagyobb méreteket öltő élőhelyvesztés: napjainkig harminc százalékkal csökkent a sértetlen szárazföldi élőhelyek nagysága. A tanulmányban figyelmeztetnek: több mint hat patás állatfaj valószínűleg kihal vagy csak fogságban lesz esélye a túlélésre, ha nem teszünk valamit azonnal a megmentésükre. A szárazföldi röpképtelen emlősök közel felét, a veszélyeztetett madaraknak pedig a 23 százalékát olyan fajok teszik ki, amelyeknek elterjedését az éghajlatváltozás veti vissza.

A napjainkig eltűnt fajok száma is jelentős: legalább 680 gerinces faj kipusztulását okozta emberi tevékenység a XVI. század óta. A múlt század kezdetétől pedig átlagosan húsz százalékkal csökkent az őshonos fajok egyedszáma a szárazföldi élőhelyeken. Ötszázhatvan étkezési vagy mezőgazdasági hasznosítású háziasított emlősfajta pusztult ki 2016-ra, és további ezer van veszélyben. A háziasított madárfajták három és fél százaléka tűnt el az említett esztendőig.

Le kell győzni a profitéhséget

– Mindaddig, amíg nem tesszük meg a globális társadalmi, pénzügyi és gazdasági rendszereink gyökeres átalakítását célzó lépéseket, világunknak az ökológiai összeomlással és tömeges fajkihalással kell szembenéznie – erre hívta fel a figyelmet a jelentés kapcsán a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ). A szervezet hangsúlyozta: fel kell hagynunk azzal, hogy az éghajlatváltozásról, akár a biológiai sokféleség csökkenéséről mint távoli, jövőbeni fenyegetésről beszéljünk, és amit ennél is nehezebb tudatosítani, hogy ezekkel a válságokkal nem külön-külön, hanem egységes egészként kell megküzdenünk.

– A jelentés joggal mutat rá a fő kiváltó okokra, az iparszerű mezőgazdaságra és halászatra, az infrastrukturális beruházásokra, a bányászatra, az energiatermelésre, a fakitermelésre, az ültetvényekre és a nagy, biomassza-alapú erőművekre. Ezeket tetézi a végtelen növekedés és túlfogyasztás. Miközben mindennek csak egy szűk réteg élvezi előnyeit, ezek a tevékenységek sok esetben csak növelik a szegénységet, az erőszakot, a konfliktusokat, és fokozzák sokak természeti környezetének pusztulását – hangsúlyozták.

Az MTVSZ jelezte: képesek vagyunk jobb világot építeni, meg tudjuk állítani a biológiai sokféleség összeomlását. A koronavírus-járvány is rámutatott arra, hogy ehhez nem kevesebbre van szükség, mint egy radikális és rendszerszintű változásra, amely szakít a vég nélküli növekedésen, a profiton alapuló hibás gazdasági modellel. Ezért indított az MTVSZ Életigenlő társadalmat és gazdaságot! címmel aláírásgyűjtést a honlapján száz közéleti személy támogatásával. A petíció aláírói saját életük változtatásának ígérete mellett rendszerszintű változásokat követelnek a döntéshozóktól, mint a természeti erőforrások csökkentett használata, a helyi önellátás előnyben részesítése, a vállalati felelősség kikényszerítése és az erkölcs megújítása. Az MTVSZ hozzátette: a járvány talán az utolsó lehetőséget kínálja arra, hogy alapvetően átgondoljuk hozzáállásunkat a természethez és a fejlődéshez.