Magyarországon 1962-ben történt az első szervátültetés. Az azóta eltelt közel hat évtizedben a szervátültetési programok folyamatosan fejlődnek hazánkban is. Ma már összesen hét szervátültetési központban 11 szervátültetési program működik országszerte (vese, máj, szív, tüdő, hasnyálmirigy).
Az ezredik transzplantáció 1992-ben, míg a tízezredik transzplantáció 2018-ban valósulhatott meg. Összesen 47 év alatt történt tizenegyezer transzplantáció, de a programok fejlődésére utal, hogy az első ezer átültetés harminc év alatt, míg az utolsó ezer eset alig több mint két év alatt történt.
Az élő és elhunyt szervdonorok áldozatos felajánlása, valamint a szervdonorokat jelentő intézmények, a szervbeültető központok és számos, a szervkivétel és átültetés folyamatában részt vevő egyéb szakmai terület és az OVSZ együttműködésének eredményeként 2020. június 17-én megvalósulhatott hazánkban a tizenegyezredik szervátültetés. A transzplantáció a Semmelweis Egyetemen történt, ahol egyébként valamennyi transzplantációs program elérhető. Július 14-ig az egyetemen összesen 5040 vese-, 1100 máj-, 600 szív- és 71 hasnyálmirigy-transzplantáció történt. A Semmelweis Egyetemen az összes magyarországi szervátültetés 62,65 százalékát hajtották végre az elmúlt 47 évben.
Tavaly összesen 440 szervátültetést végeztek a magyarországi szervátültetési központokban. Ezek közül 410 szervátültetés elhunytból, harminc átültetés élő donorból történt. A szervátültetések száma jelentősen növekedett hazánk Eurotransplanthoz történő csatlakozásával és az OVSZ kórházi koordinátori program bevezetésével, így 2013-tól a szervátültetések elérik a 400-500 közötti éves esetszámot.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!