1989. július 6-án halt meg Kádár János. Halála arra a napra esett, amikor a Legfelsőbb Bíróság kimondta: Nagy Imre és társai ítéletét bűncselekmény hiányában semmisnek tekintik. Bár a haldokló Kádár erről már nem tudhatott, a kortársak és az utókor számára mégis szimbolikus jelentőséggel bírt és bír az időbeli egybeesés.
A Kádár János nevével fémjelzett több mint három évtized az egyik legellentmondásosabb időszak Magyarország történetében. Kádár hithű kommunista volt egész életében: részese volt az ötvenes évek személyi kultuszának és a megtorló koncepciós pereknek, két éven keresztül pedig belügyminiszterként felügyelte az államvédelem terrorját. Ezen „hagyományok” folytatásaként számolt le a forradalom után a nemzeti függetlenségért harcoló néppel csakúgy, mint a számára egyetlen valós fenyegetést jelentő politikai ellenfelével. A vérrel és politikai gyilkosságokkal szennyezett hatalomátvételt a hatvanas évek elejétől egy sajátos hatalomtechnikai módszerrel kívánta ellensúlyozni. A gulyáskommunizmusként emlegetett kádári konszolidáció lényege a tabusítás, a társadalom kiszorítása a politikai közéletből, amelyért cserébe korlátozott jólétet és a magánélet viszonylagos szabadságát kapta a nemzet. A második világháború, majd a Rákosi-rendszer lélekölő hétköznapjai és egy szabadságharc véres elfojtása után valóban fellélegezhettek egy kicsit az emberek – nem véletlen, hogy Kádár személyét mai napig hamis nosztalgia lengi körül.
Ma már egyre többet tudunk a kádári világ mélyrétegeinek ellentmondásairól, egyre több összefüggés derül ki, ez pedig arra utal, hogy a tudatosan felépített és a mai napig szándékosan életben tartott kép a fridzsiderszocializmusról, alapvetően manipulált. Kádár úgy gondolta, zseniális politikai húzás volt, hogy sikerült olyan magyarázatot adnia a válság egyre nyilvánvalóbb jeleire, amely áthárította a felelősség jelentős részét arra a társadalomra, amely teljesen meg volt fosztva a politikába való beleszólás jogától: az eladósodás okait ugyanis az emberek túlfogyasztására kente. Az akkor elterjesztett interpretáció a mai napig meghatározó eleme a Kádár-rendszer értelmezésének, és ez akadályozza a múlttal való szembenézés, a megtisztulás folyamatát is.