Szűk körben emlékeztek a magyar gulág 70. évfordulójára

A koronavírus-járvány miatt idén szűk körben zajlott a kitelepítettek találkozója Kócsújfalun. Idén hetven éve annak, hogy mintegy tízezer embert telepítettek ki az 50-es években, mindenféle ítélet nélkül kényszermunkatáborokba a kommunisták, azokat, akikről úgy ítélték meg, hogy a rendszer ellenségei, és akik azóta sem kaptak kárpótlást.

– A Tiszafüredhez közeli Kócspusztán évente találkoznak a még élő kitelepítettek, illetve leszármazottaik, hogy közösen emlékezzenek és emlékeztessenek a magyar gulágra – mondta el a Magyar Nemzetnek Vargáné Balogh Irén, Tiszafüred alpolgármestere. A városvezető hozzátette: bár Kócsújfalu tizenhét kilométerre fekszik Tiszafüredtől, közigazgatásilag hozzá tartozik, így Tiszafüred önkormányzata minden évben méltó megemlékezést tart ezen a napon.

– A 70. évforduló arra hívta fel a figyelmünket, hogy soha nem történhet meg még egyszer ilyen szörnyűség, mint a kommunista diktatúrák idején. Embereket szakítottak el a családjuktól, az otthonuktól, megfosztottak mindenüktől, és szinte állati körülmények között tartották őket. Ez az akkori rendszer szégyene, amit már soha nem moshatnak le magukról – mondta el Tiszafüred alpolgármestere.

– A koronavírus-járvány miatt idén csendben és szűk körben tartottuk a megemlékezést. A kitelepítettek közül most senki sem vett részt a találkozón, hiszen idős, beteg emberekről beszélünk. A korábbi években sokan eljöttek emlékezni az itt átélt borzalmaikra – magyarázta Vargáné Balogh Irén. Az alpolgármester kitért arra is, az ünnepség után van egy kis vendégség, ahol lehetőség van a múlt felidézésére.

– Ezeket az embereket elhurcolták, megszégyenítették, méltatlan körülmények között tartották és kényszervallatták őket. Megbélyegezték őket, elvették a vagyonukat, később sem tudtak visszaköltözni a saját házukba. Egyre kevesebben vannak, akik tudnak még emlékezni így hetven év távlatából. Önkormányzatunk próbálja méltó ápolni ennek a szörnyűségnek az emlékét – emlékeztetett az alpolgármester. Vargáné Balogh Irén hozzáfűzte: felállítottak egy kopjafát, és a terveik között szerepel egy kápolna építése is.

– Találtunk már rá valamennyi forrást, de még gyűjtenünk és keresnünk kell a lehetőségeket, hogy méltóképpen meg tudjunk emlékezni erről a történelmi szégyenfoltról – mondta el lapunknak az alpolgármester.

A magyar gulág

Az ötvenes években több mint 600 embert, köztük gyerekeket, idősebbeket telepítettek ki Pusztakócsra. A több évig tartó kínszenvedésnek 1953-ban, az első Nagy Imre-kormány vetett véget azzal, hogy a táborokat fölszámolták, de ezek az emberek már soha nem térhettek vissza otthonukba.

A Magyar Nemzeti Levéltárban olvasható Jakabfalvy Gyula egykori kitelepített visszaemlékezése, akit feleségével hurcoltak el 1950-ben a hortobágyi zárt táborok egyikébe: „Megáll az autó. Farral odatolat egy nyitott ajtajú marhavagonhoz, amelybe pillanatok alatt beterelnek a csomagunkkal, és ránk zárják az ajtót. A vagonban még sötét van, odatapogatok az egyik sarokhoz, lerakjuk a táskát, paplant, párnát. Bizony, ez nem sok poggyász…”

Megrendítő szavak ezek, és Jakabfalvy Gyula akkor még nem is sejthette, hogy a borzalmak, az igazi megpróbáltatások csak ezután következnek. Sok ezer sorstársához hasonlóan, alig harminc perc alatt az életét egy kis csomagba összegyűjtve feladta eddigi otthonát, hogy családjával együtt az ismeretlen pusztában kössön ki.

Az ismeretlenbe, ugyanis a hortobágyi kényszermunkatáborok a kommunista osztályharc büntetőkategóriájának egyedülálló esetei voltak, melyekre Közép-Európában a Szovjetunió kivételével nem találunk hasonló példát. A fegyőrök kínzásának, a hortobágyi forróságnak, majd télen a dermesztő hidegnek is kitéve, éhezve, megfelelő élelem és víz nélkül, betegségektől gyötörve, halálra dolgoztatva – ez a sors várt ide hurcolt honfitársainkra az ötvenes években.

Az Államvédelmi Hatóság Magyarországon a szovjet Gulág mintájára 1950 és 1953 között több mint tíz, egyes források szerint 15 ezer ártatlan embert telepített családostól a pusztán létesített 12 táborba. A szigorú rendőri őrizet alatt tartott „lakhelyek” közé tartozott a Füred-Kócspuszta tábor is. Bírói végzés nélkül 2524 családot költöztettek ide, az „önként vállalt lakhelyre”! A félelmek éjszakája 1950. június 23-án kezdődött és egészen 1953 nyaráig folytatódott. Három hosszú év és pokol gyermekek, idősek, családok számára. Nem véletlenül mondják sokan ma is a környékbeliek, hogy „jajong a szél, minden moraj mögött ma is ott hallható az emberek jajkiáltása a pusztában!”.