A Magyar Nemzeti Levéltárban olvasható Jakabfalvy Gyula egykori kitelepített visszaemlékezése, akit feleségével hurcoltak el 1950-ben a hortobágyi zárt táborok egyikébe: „Megáll az autó. Farral odatolat egy nyitott ajtajú marhavagonhoz, amelybe pillanatok alatt beterelnek a csomagunkkal, és ránk zárják az ajtót. A vagonban még sötét van, odatapogatok az egyik sarokhoz, lerakjuk a táskát, paplant, párnát. Bizony, ez nem sok poggyász…”
Megrendítő szavak ezek, és Jakabfalvy Gyula akkor még nem is sejthette, hogy a borzalmak, az igazi megpróbáltatások csak ezután következnek. Sok ezer sorstársához hasonlóan, alig harminc perc alatt az életét egy kis csomagba összegyűjtve feladta eddigi otthonát, hogy családjával együtt az ismeretlen pusztában kössön ki.
Az ismeretlenbe, ugyanis a hortobágyi kényszermunkatáborok a kommunista osztályharc büntetőkategóriájának egyedülálló esetei voltak, melyekre Közép-Európában a Szovjetunió kivételével nem találunk hasonló példát. A fegyőrök kínzásának, a hortobágyi forróságnak, majd télen a dermesztő hidegnek is kitéve, éhezve, megfelelő élelem és víz nélkül, betegségektől gyötörve, halálra dolgoztatva – ez a sors várt ide hurcolt honfitársainkra az ötvenes években.
Az Államvédelmi Hatóság Magyarországon a szovjet Gulág mintájára 1950 és 1953 között több mint tíz, egyes források szerint 15 ezer ártatlan embert telepített családostól a pusztán létesített 12 táborba. A szigorú rendőri őrizet alatt tartott „lakhelyek” közé tartozott a Füred-Kócspuszta tábor is. Bírói végzés nélkül 2524 családot költöztettek ide, az „önként vállalt lakhelyre”! A félelmek éjszakája 1950. június 23-án kezdődött és egészen 1953 nyaráig folytatódott. Három hosszú év és pokol gyermekek, idősek, családok számára. Nem véletlenül mondják sokan ma is a környékbeliek, hogy „jajong a szél, minden moraj mögött ma is ott hallható az emberek jajkiáltása a pusztában!”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!