A határon túli egészségügyi rendszer a „nincs” kategóriába tartozik

A legszegényebb, a legelhanyagoltabb és a legnehezebben megközelíthető külhoni településeken végzi immár három éve a prevenciós szűréseket és gondozást a Katolikus Karitász Orvosmissziója. Vojcek László, a szervezet vezető orvosa a Magyar Nemzetnek elmondta: tevékenységük által a felebaráti szeretet gyakorolják. Hangsúlyozta: a kisebbségbe szorult magyarságnak éreznie kell, hogy Trianon után száz évvel sincsenek egyedül. Ezt szolgálja, hogy a magyar kormány nemcsak óvodákat és iskolákat épít és újít fel az elszakított területeken, hanem a nemzetpolitikai államtitkárság az orvosmisszió által ezekben az intézményekben egészségügyi ellátásukat, a gyermekek egészséges fejlődését is segíti.

2020. 09. 20. 11:32
Fotó: Facebok/Katolikus Karitász
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leszámítva a Gyimesbükköt és környékét, Erdélyben valamivel jobb a helyzet – állapítja meg – mivel nagyobb a magyarság aránya, és több a magyarul beszélő orvos is, akik jobban elérhetők, viszont a szegénység és a gondozatlanság szinte ugyanolyan. Erdélyben sincs például gyermekorvosi, vagy iskolaorvosi hálózat. A délvidékiek helyzete pedig azért mondható kedvezőbbnek, mivel módjukban áll Szegedre átjönni, és az anyaországban kezeltetni magukat, viszont egy gyertyánligeti nem tudja megtenni, hogy a jobb ellátásért több száz kilométert Nyíregyházáig vagy a fővárosig.

Fotó: Facebok/Katolikus Karitász

23 település, 35 út, több ezer ellátott

Ezeket a méltatlan helyzeteket látva a Katolikus Karitász önkéntes orvosokból, medikusokból, nővérekből, asszisztensekből és segítőkből álló csapata az elmúlt három évben 35 alkalommal kelt útra, ahol nemcsak magyarokat, hanem Vojcek László elmondása szerint – a felebaráti szeretetet gyakorolva – minden más nemzetiségű embert is ugyanúgy elláttak és el fognak látni, akik szűrést vagy gondozást igényelnek.

Így összesen 23 külhoni település több, mint 3500 óvodás és kisiskolás szemészeti, fogászati és ortopédiai, közel 2300 felnőtt vérnyomás, vércukor és EKG vizsgálatát, továbbá 500 felnőtt nő és tini lány nőgyógyászati rákszűrését végezték el.

Ezenkívül több, mint 750-en kaptak szemüveget, közel 1000-en lúdtalpbetétet, de gerincfűzőt és sarokemelőt is vittek a legtávolabbi és legelhanyagoltabb településekre.

Fotó:Vermes Tibor

Arról is beszámolt, hogy a megvizsgált személyekről kórlap készül, mely tartalmazza a szakorvosi véleményeket, a javasolt gyógyászati segédeszközt és a terápiát. Az orvosok évente visszatérnek az adott településekre, így akiknél gond volt, azokat a pácienseket újravizsgálják, és ha szükséges módosítják a terápiát, cserélik a szemüvegeket és a lúdtalpbetéteket. Akinek pedig kórházi kezelésre, műtéti beavatkozásra van szüksége, azoknak a vizsgálatot követően segít a Karitász. Tehát az orvosmisszió munkája nemcsak szűrést, hanem gondozást is jelent. A professzor kiemelte, hogy a misszió tagjai számára a kormány támogatásán túl sokat jelent, hogy Grezsa István, a területért felelős miniszteri biztos – aki eredeti hivatását tekintve orvos – többször meglátogatta az elszakított területeken dolgozó karitász önkénteseket.

Fotó: Facebook/Katolikus Karitász

A professzor a lapunknak adott interjúban a gyerekek helyzetére kitérve felhívta a figyelmet, hogy egy egészségügyi gondokkal küzdő fiatalkorúnak – legyen az szemészeti vagy mozgásszervi probléma – a személyiségét és jövőjét is jelentősen befolyásolja, ha nem kapja meg időben a megfelelő ellátást. Ugyanis ha például nem látja a táblára írt betűket, fennáll a veszélye annak, hogy rossz tanulóvá válik, aminek következtében idővel a pályaválasztási lehetőségei is beszűkülnek, a beszűkült pályaválasztás pedig azt jelenti, hogy nemcsak magyarsága miatt lesz hátrányos helyzetben, hanem munkavégzés tekintetében is másodrendűvé válik, habár a képességei meglettek volna – magyarázza.

Segítik a járvány elleni védekezést

A járvány miatt az Orvosmisszió – a szokásos 12-13 útjához képest – idén eddig csak öt alkalommal tudott eljutni a külhoni településekre.

Viszont a Karitász a pandémia ideje alatt is segíti a határon túli közösségek védekezését:

maszkokat, gumikesztyűket és kézfertőtlenítőket juttatnak az óvodák, az iskolák, a plébániák, az ingyen konyhák, valamint az idősellátást végző karitász csoportok részére is,

ugyanis bár a határ zárva van, a külhoni nemzettestvérek nincsenek egyedül – hangsúlyozza a szervezet vezető orvosa.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.