Szánthó Miklós: Mi nem burkolódzunk a semlegesség mázába!

A baloldali műhisztéria arra világít rá, hogy egyesek képtelenek megélni a saját magyarságukat – véli Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Az intézet nagy port kavaró, Igazság, erő, felemelkedés című kampányáról, a civilségről és a média helyzetéről beszélgetett vele a Mandiner. Pap Lázár interjúja.

Forrás: Alapjogokért Központ

– Visszafoglalná Erdélyt?

– Szívesen adnék erre érzelemdús választ, de a józan ész és a realitásérzék hasznosabb irányokat jelöl ki számunkra. A kérdés azonban az Alapjogokért Központ új kampányára vonatkozik, ugye?

– Igen, arra.

– A kampánynak pontosan az az üzenete, hogy a múltunkat sosem feledve, annak igazságát tudva szervezzünk erőt magunk köré, emelkedjünk felül az itt és most korlátain, és a velünk élő népekkel együtt tegyük naggyá a Kárpát-medencét. A középpontjában álló imázsvideó erről szól, az abból kivett jeleneteket ábrázoló hirdetések célja pedig értelemszerűen az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet magára a filmre. A vérszerződés, Vajk megkeresztelése, a nándorfehérvári diadal szerintem mind büszkeségre adnak okot, ahogy az első világháborús magyar honvédek hősies helytállását sem tagadhatjuk meg. Az, hogy utóbbi plakátot, illetve az alapján az egész kampányt a balliberális oldal militánsnak meg félelemkeltőnek nevezi, a kampány és egyben történelmünk totális félreértése, műhisztéria, ami nekem arra világít rá, hogy egyesek képtelenek megélni a saját magyarságukat. Ezt őszintén sajnálom.

– Tudatosan provokáltak a plakáttal? Számítottak ilyen erős visszhangra?

– Engedje meg, hogy visszakérdezzek: megnézték-e a túlérzékenyített műhisztériázók a filmet? Annak fényében is úgy gondolják-e, hogy az összefogás üzenete militáns? Ha igen, akkor ezek szerint utasítsuk el a törökverő Hunyadi emlékét is? Ne legyünk büszkék az első világháborúban küzdő magyar bakákra? Folytatva a logikát: akkor távolítsuk el Hunyadi szobrait vagy a kezében gránáttal és szuronyos puskával támadó honvéd szobrát a Harminckettesek teréről, mert „félelemkeltő”? A balliberális oldal valami teljesen bornírt módon azt próbálja bemagyarázni az embereknek, hogy a politika lényege az általa megértésnek meg konszenzuskeresésnek nevezett pipogyaság, és a küzdelmet, a harciasságot mint politikai erényt tagadja. Miközben a politika valójában konfliktusos műfaj. Persze a saját „diszkurzív demokráciaelméletüket” már nem vonatkoztatják arra a vandál történelemrombolásra, amelyet a Black Lives Matter és az antifasiszta mozgalom a politikai korrektség nevében művel ma a „felvilágosult” Nyugaton. De engedjen meg még egy kérdést: tényleg azok vádolják félelemkeltéssel a mi kampányunkat, akiknek közben teljesen rendben van, hogy a baloldal egy judapestező, tetűcsúszdásozó jelöltet indít Tiszaújvárosban?

– Mi pontosan akkor az Alapjogokért Központ, ha kampányvideókat is készít?

– Egy konzervatív elemző- és kutatóintézet, amely helyzetéből fakadóan – mint bármely másik hasonló intézet – politizál. Miért ne készíthetnénk nemzeti tematikával foglalkozó videókat? Vagy akkor nem posztolhatunk a Facebookon sem, hiszen az nem kutatóintézeti profil? Nem ismerek sem olyan jogszabályt, sem olyan informális előírást, amely tiltaná ezt. Ha jól tudom, éppen az a nagy progresszív narratíva, hogy mindenki teljesedjen ki, legyen kreatív – és akkor mi ne készíthetnénk egy amúgy professzionális kisfilmet? Igen, ha tetszik, ez politika. De persze ismerem az álságos balliberális felosztást, mely szerint ők a „szakmaiak”, „civilek”, szemben a politika csúnya, mocsaras világával. Csakhogy ők is ugyanúgy politizálnak, de azt mondják, ők függetlenek és semlegesek. Ezek alatt viszont valójában a saját, liberális értékkánonjukat értik. Erre mondta azt Csurka István nagyon találóan, hogy a szakértelem bolsevista trükk.

„A vérszerződés, Vajk megkeresztelése, a nándorfehérvári diadal szerintem mind büszkeségre adnak okot”

– Erre azt válaszolnák, hogy attól civilek, hogy ők piaci alapon működnek, nem állami támogatásból.

– Nézze, bármennyire idegesíti is ez az ellenzéket, a helyzet az, hogy a kormány jó politikát csinál. A metodikán, a kormányzás minőségén szerintem felesleges ezért vitázni, a célokon lehet. Ha valaki persze nem tartja prioritásnak a nemzeti érdek érvényesítését, a szuverenitás megőrzését, a munkaetikán alapuló gazdaságot, hanem azt mondja, hogy a politika célja a föderális struktúrákból kinövő globális politikai–közjogi összekapcsoltság és a totális egyenlőség eszményéből fakadó segélyezésalapú gazdaság, akkor nem ért egyet a mai magyar kormány céljaival. Mi viszont egyetértünk, és kifejezetten büszkék vagyunk arra, ha a kormányhoz vagy a jobboldalhoz köthető személyek, szervezetek támogatásra érdemesnek találják a munkánkat. Mi nem burkolódzunk a semlegesség mázába. De érdemes megnézni azoknak a „civileknek” a forrásait, akik ezt teszik: nem az egyszázalékos felajánlásokból meg mikroadományokból élnek, hanem a tipikusan progresszív kormányzást megvalósító észak- és nyugat-európai kormányok nagykövetségeinek, az Európai Bizottság vagy a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának juttatá­saiból. Szóval ne játsszuk már azt, hogy itt a pártos intézetek állnak szemben a csillogó szemű, független civilekkel!

– Ha már szembenállás: hogy áll most a média helyzete, létezik a balliberális túlsúly?

– Ha a nyugati civilizációról beszélünk, akkor nemcsak hogy létezik, de az egész korszellem liberális. Magyarországon elindult egyfajta mozgás az egyensúlyi állapot irányába, de még mindig nem tartunk ott. A rendszerváltoztatást követően a kommunista elitek a politikai tőkéjüket gazdasági és kulturális tőkévé transzformálták, a sajtópiacon már-már monopolisztikus helyzetbe kerültek. Persze akik ebben szocializálódtak, azt élték meg normális „természeti állapotként”, hogy van három jobboldali orgánum, minden más felület viszont balos. Egészen a kétezres évek első évtizedének közepéig ez volt a helyzet, és ahogy ez szépen, fokozatosan elkezdett megváltozni, úgy kezdett a balliberális oldal a sajtószabadság elfojtásáról meg véleménydiktatúráról beszélni… Holott nem történt és történik más, mint hogy megszűnőfélben van az ő korábbi, jóformán kizárólagos valóságértelmezési hatalmuk.

Fotó: Alapjogokért Központ

– Ön a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának elnöke is egyben. Mit sikerült elérni az alapítás óta eltelt közel két évben?

– Az elmúlt, nem is olyan hosszú időszakban a KESMA-hoz csatlakozó vállalatokat sikerült egységes, működő struktúrába szervezni – ez persze inkább a korábbi és a jelenlegi menedzsment érdeme. A cégek fúziója lezárult, a médiacsoport valóban kiemelkedő hazai pozíciója megszilárdult. A KESMA azért jött létre, hogy őrizze és építse a nemzeti, polgári és keresztyén sajtókultúrát. Szimbolikusan persze a balliberális véleménymonopólium lassú elenyészésének is kifejeződése, ezért is frusztráltak miatta az ellenzéki oldalon. Hasonlítsuk csak össze a jelenlegi hazai médiahelyzetet a kilencvenes évekbelivel: a baloldalnak – ahogy pártpolitikailag is – az a kényelmes, ha jobboldali hangok nincsenek nagyon, vagy ha vannak is, széttöredezetten, egymással viaskodva, amelyről így utólag feltartott mutatóujjal úgy szólnak a megmondóemberek, hogy „bezzeg akkor még sokszínű volt a jobboldal”. Számunkra ezért is teljesen világos, hogy együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.

– A virtuális térben sokkal erősebb a liberális és baloldali beállítottságú lapok jelenléte. Hogy szeretnék velük felvenni a versenyt?

– Ez világjelenség, az említett korszellem része – és igazából szerintem nem is az online sajtóról van szó, hanem arról, hogy a közösségi médiában a tartalmaik mennyire dominánsak. A minőségi tartalom és minőségi újságírás nálunk van, az ne zavarjon meg senkit, hogy a balliberális fake news a saját anyagait oknyomozásnak hívja, a jobb­oldalét pedig lejáratásnak. Néha viszont úgy érzem, hogy az algoritmusnak is van ideológiája, mert a közösségi médiában elég erős véleménybuborékok alakultak ki, és ami az egyik felhasználóhoz eljut, az a másik számára olyan, mintha nem is létezne. Ezeket a falakat kell áttörnünk egyfelől még erősebb vizuális tartalmakkal, másfelől az egyéni jobboldali hangok felerősítésével, melyre kiváló kezdeményezés Kovács István barátom Megafon projektje. De azért felhívom mindenki figyelmét, hogy ahogy nem közvélemény-kutatást, úgy nem is lájkversenyt, hanem választást kell nyerni.