A Fidesz és Orbán Viktor 2002 után elindult a nemzeti oldal egységesítése felé, és integrálta 2010-re a volt MIÉP-esek, MDF-esek és kisgazdák táborát. Csakhogy ebben a folyamatban nem alakult ki olyan csatorna, amely a belső kritikákat feldolgozhatta volna, hanem bármi ilyen felbukkanása egyben a kritikus körönkívüliségét hozta magával – fejtette ki a Magyar Nemzetnek küldött elemzésében Zárug Péter Farkas.
A politológus közölte: mindeközben a baloldal is összezárt a maga roncsuniverzumán, és egy új választójogi keret mellett már a politikai leépülését, eltűnését próbálta megakadályozni. A 2010-ben parlamentbe került két új párt közül az első ciklusukban az LMP, majd a második ciklusban a Jobbik vonult be a balliberális oldal roncsuniverzumának megmentésére – emelte ki a politológus, aki azt is elmondta: a Fideszben bármilyen kritikát megfogalmazó vagy szakpolitikai különállást hangsúlyozó számára világos álláspontot képviselt a miniszterelnök bajtársiasság fogalma: „Akkor is szolidáris kell legyél, ha épp nem értesz egyet velem!” Aki pedig különvéleményen van, az maga lép ki ebből a bajtársi szövetségből. És ebben a felálló konfliktushelyzetben minden kritikust bedarált a légüres tér, a baloldal. Mert vagy eltűnt, vagy ha kritikáját fenntartotta a nyilvánosság előtt, akkor be kellett állnia az egységesülő balliberális csatasorba.
A két pólusra tömbösödött politikai erőtérben mára sem a Fidesz, sem a baloldal nem engedi, hogy jobboldali versenytársa legyen a kormánypártnak. A jobboldali választók szempontjából azonban egy vörös vonal van: Gyurcsány Ferenc. A Fideszre az jelenthet majd valódi veszélyt, ha olyan, a jobbközéphez tartozó rendszerkritikusa akad, aki türelmesen építkezik, és nem lépi át a gyurcsányi vörös vonalat – tette hozzá Zárug Péter Farkas. De nézzük, kik lépték át ezt a bizonyos vörös vonalat, bekerülve a balliberálisok táborába.
Külügyminiszterből sorosista
Jeszenszky Géza az Antall-kormány külügyminisztere volt 1990 és 1994 között, már ebben az időben éles balliberális támadások érték. Az egykori külügyminiszter 1999 novemberében, washingtoni nagykövetként intézett magánlevelet Paul Fábryhoz, a magyarországi Pulitzer-emlékdíj alapítójához, melyben leírja: a díjazottak „goebbelsi módszeres rágalmazásokkal” járatták le az MDF-et és repítették Horn Gyuláékat a kormányba. A 2016-ban megszűnt Népszabadság akkor élesen támadta a nagykövetet. Eszmei fordulatára 2003 áprilisában derült fény, amikor nyílt levélben élesen bírálta a magyar jobboldalt – különösen a Magyar Nemzetet –, mert a tábor kifogásolta a Bush-féle politikát, többek között a fegyverkereskedelem és az iraki háború kirobbantása miatt. A levelet éppen a Népszabadság tette közzé Jeszenszky kérésére, így a balliberálisok piedesztálra emelték őt. A Magyar Narancsnak és a Szemléleknek adott interjújából kiderül: Jeszenszkyt nem zavarta, ha az ország belügyeibe beleszólnak, legyen az a Norvég Civil Alap vagy éppen Brüsszel, amikor kifogásolták a rémhírterjesztés büntethetőségét. Jeszenszky azóta a V21 nevű szervezet tagja, amelyben a Gyurcsány-kormány egykori politikusai is helyet kaptak, és amely nyíltan az Orbán-kormány megdöntésére törekszik a „jogállamiság visszaállítására” hivatkozva. A V21 weboldalán a felkért szervezetek között megtaláljuk az összes balliberális pártot és számos Soros-szervezetet is, köztük a Transparency Internationalt, a Freedom House-t, a TASZ-t vagy a Magyar Helsinki Bizottságot.
