Nemcsak a szlovák, de az egész kelet-európai régió rendőrségeinek berkeiben ez az ügy lehet az eddigi legnagyobb korrupciós, hatalommal való visszaéléssel tarkított botrány. A vezetők tudhattak egymás tevékenységéről. Vállalkozókat zsaroltak, akiknek százezer eurós nagyságrendben kellett fizetniük azért, hogy a hatóságok ne vonják őket felelősségre az elkövetett szabálytalanságok, gazdasági bűncselekmények miatt.

A Paraméter.sk szlovák hírportál értesülései szerint a nyomozás során felmerült annak a gyanúja is, hogy egy NAKA-nyomozó meggyilkolásának előkészítését is segíthették fedezni a gyanúsítottak, akadályozták a nyomozást, és dokumentumokat adtak át annak állásáról a nyomozó meggyilkolásával gyanúsított három bűnöző ügyvédjeinek. Kollégájuk ellen azért szerveztethették meg a merényletnek álcázott gyilkosságot, mert az leleplezte korrupciós ügyeiket, s mivel ezekben nem akart részt venni, ezért így akadályozták meg, hogy a bizonyítékokkal felkeresse az államügyészt.
A szlovák rendőrség megítélése szempontjából nagy érvágás, hogy a volt főkapitány mellett az elit rendőri egység, a NAKA vezetői is érintettek a botrányban. A NAKA több tucat, határokon átívelő bűnügy nyomozásában működik együtt a magyar rendőrséggel és más európai ország rendvédelmi szerveivel is. A magyar rendőrséget nem érinti a Szlovákiában elrendelt büntetőeljárás, a jelenleg is folyamatban levő közös nyomozásokban nem vettek részt az ügy gyanúsítottjai. A szlovák főügyészség tájékoztatása szerint pont a NAKA erejét, öntisztulását, tisztességét jelzi, hogy a szervezet nemcsak az érintett volt vezetők elfogásában, hanem a korrupciós ügyek felderítésében is részt vett.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!