Az ügyészek kriminalisztikai tudás nélkül félkarú óriások

– Magyarországon valószínűen kisebb a korrupció, mint tőlünk keletre és valószínűen nagyobb, mint tőlünk nyugatra, de ezen is tudna segíteni egy jó lobbitörvény – nyilatkozta Ibolya Tibor fővárosi főügyész a lapunknak adott interjúban.

Továbbra sincs kényes kérdés Ibolya Tibor fővárosi főügyész számára Fotó: Kurucz Árpád

– Kilencedik éve fővárosi főügyész. Kérem, mondjon három olyan ügyet, amelyekre kollégái kiváló munkája révén különösen büszke! És melyik volt a három sikertelensége okán leginkább fájó ügy ön számára?

– A Csatáry- és a Biszku-ügyre is nagyon büszke vagyok, annak ellenére, hogy jogerősen a haláluk miatt egyiküket sem ítélték el. Ezzel egyébként talán egyik hivatali elődöm, Váry Albert mércéjének is megfeleltem, aki egyaránt fellépett a vörös- és a fehérterrort elkövetőkkel szemben. Büszke vagyok a P. Tamással kapcsolatos, korábban már döglött ügynek számító eljárásokra is, mert itt a proaktív ügyészi munka nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a holtpontról kimozduljunk, ezzel a bűnszervezettel szemben eredményeket lehessen felmutatni. Pár napja pedig, tudtommal Magyarországon először, életfogytiglani szabadságvesztést szabtak ki egy ügyészségi nyomozás alapján (F. Hasszán-féle ügy). A Biszku-ügyet a sikertelenségek között is meg kell említeni, annak ellenére, hogy őt csak azért nem lehetett elítéltetni, mert a Fővárosi Ítélőtábla – utóbb a Kúria által is kimondottan – mondvacsinált okokkal helyezte hatályon kívül az elsőfokú elmarasztaló ítéletét. Kudarcból ennyi is bőven elég…

– Kemény ember úgy általában? A munkában? A munkatársaival?

– Nem tudom, milyen a „kemény ember úgy általában”. A Fővárosi Főügyészségen „demokratikus centralizmus” van, tehát a fontos kérdéseket megbeszélem a kollégáimmal, és ha vitás kérdés merül fel, a vélemények meghallgatása után én döntök. Ez egy teljesen jól működő rendszer, aminek az a feltétele, hogy az ember olyan felkészült helyettesekkel és kollégákkal vegye körül magát, akik nem félnek vitatkozni a főnökükkel. Velem pedig szoktak vitatkozni. Amihez általában ragaszkodom, az az, hogy mivel egy ügyről annak előadója tud a legtöbbet, ő is vegyen részt a vitában. A mi hivatásunkban életveszélyes, ha egy ügy tényei sokszoros szűrön keresztül, ezért akár eltorzulva jutnak el a döntésért felelősséget vállaló vezetőig. Ezt természetesen nem lehet minden ügyben érvényesíteni, de tudni kell, hogy melyekben igen. A főügyész keménysége a kollégáival szemben ezért számomra azt jelenti, hogy megköveteli a tények tudását az általuk felügyelt ügyekben.

A fővárosi főügyész szerint érdemes lesz figyelni a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos híreket
Fotó: Kurucz Árpád

– Ön a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának kriminalisztika oktatója és a bűnügyi szakjogász képzés szakfelelőse is. Mennyire kell egy ügyésznek a kriminalisztika tudorának lenni? A nyomozó ügyészeknél értem, hogy fontos, de a többieknél is az?

– Szerintem mára már közhely, hogy az ügyészek kriminalisztikai tudás nélkül csak félkarú óriások. Hogyan tudna az ügyész egyenrangú félként a nyomozó hatósággal nyomozati kérdésekről tárgyalni, vitatkozni, sőt utasítást adni, ha nem rendelkezne kriminalisztikai ismeretekkel? Ezen az új büntetőeljárásról szóló törvény sem változtatott, sőt például az előkészítő eljárások jellemző elemeiként alkalmazott leplezett eszközökkel kapcsolatban még további elvárásokat is támasztott. Az ügyésznek jogalkalmazóként természetesen nem ez a fő profilja, de értenie kell hozzá. Mégpedig elsősorban a krimináltaktikához és a kriminálmetodikához. A krimináltechnika keményebb dió, a forenzikus (az anyagmaradványokkal, helyszíneléssel foglalkozó – a szerk.) tudományok elképesztő fejlődése miatt abból manapság nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen egy ügyésznek naprakésznek lennie, de megkockáztatom, hogy nem is kell.

– A Jó, a Rossz, és a Csúf, avagy az Ügyész, a korrupció elleni küzdelem és a Be. címmel 2015-ben írt a Magyar Jog című szaklapban. Nem tudom nem észrevenni, hogy az állami szervek a sorozatos OLAF-jelzések nyomán ismét felpörgették a korrupció elleni fellépésről szóló kommunikációt. A fellépés maga is felpörgött?

– A felpörgetés szó megfelelési kényszert sugall, ami félrevezető. Az OLAF ráadásul nem is kifejezetten a korrupcióval, hanem az EU költségvetését károsító csalásokkal foglalkozó hivatal, jelzései adminisztratívak. Ennek ellenére, ahogy azt a médiában már milliószor hangsúlyoztuk, a magyar legfőbb ügyész utasítására az összes ilyen jelzés után nyomozást rendelünk el, ami példátlan az Európai Unióban, ahogy az ilyen ügyekben elért vádemelések száma is nálunk az egyik legmagasabb. Ezt a tényt azonban a magyar média egy része valamiért negligálja. A korrupció egyébként tulajdonképpen nem is büntetőjogi fogalom, jól példázza ezt az is, hogy a sajtóban korrupciós ügyként tárgyalt esetekben sokszor fel sem merül a korrupció büntetőjogi fogalmának megfelelő vesztegetés bűncselekménye, hanem csak valaki hivatkozik arra, hogy megveszteget valakit, ami egy vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés, tulajdonképpen egy csalás. Félreértés ne essék, nagyon is jelen van Magyarországon a korrupció, de meggyőződésem szerint senki nem tudja, hogy az milyen mértékű, azok sem, akik azt állítják, hogy igen. Ebből a szempontból a bűnügyi statisztika sem mérvadó, mert például az önkormányzati hűtlen kezelések mögött is sokszor gyaníthatóan korrupció áll, hisz ki akarna eladni egy kétmilliárdot érő épületet mondjuk kétszázmillió forintért? A hűtlen kezelés mégsem a korrupciós bűncselekmények közé sorolódik. Annyit talán ki lehet jelenteni, hogy Magyarországon valószínűen kisebb a korrupció, mint tőlünk keletre és valószínűen nagyobb, mint tőlünk nyugatra, de ezen is tudna segíteni egy jó lobbitörvény. A korrupciót a protekcionista gazdaságpolitikával persze össze lehet mosni, de ez már a politika világa, amit nekem nem áll módomban kommentálni.

– A teljes ügyiratforgalom 23,9 százalékát a Fővárosi Főügyészség intézte, olvasom az ügyészi szervezet 2019-es munkájáról szóló beszámolójában. Az ügyek egy része rendkívül bonyolult, gazdasági bűncselekmények sorát elkövető terheltekkel, itt csak a Quaestor-ügyet kiemelve. Vége lesz valaha is a Quaestor-ügynek, aminél már nehéz követni azt is, hogy hány ügy?

– Bizony, elsők vagyunk az egyenlők között. A Quaestor-ügy önmagában bizonyíték arra, hogy a magyar igazságszolgáltatás az úgynevezett nagy ügyekkel nehezen tud zöld ágra vergődni, és akkor még finoman fogalmaztam. Jogos a kritika, hogy az ilyen ügyekben a bizonyítási eljárás rendkívül elhúzódik, többnyire bírósági szakban szinte parttalanná válik. Ez azonban sokszor általában nem a bíró hibája, hanem a túlhajtott jogállami követelményeknek való megfelelési kényszer szülte szükséghelyzet. A vádlottak, illetve a védőik ezt maximálisan kihasználják, a konkrét ügyben például az ügy egyik főszereplője megvált a meghatalmazott védőjétől, majd kirendeltek neki egy másikat, aki felkészülési időt kért, majd egy idő után maga kérte a kirendelés alóli felmentését, aminek a bíróság helyt adott. Jön tehát egy újabb védő, akinek természetesen kijár az újabb felkészülési idő. És ez csak egy vádlott! Nem beszéltünk még a megismételt szakértői véleményekről vagy az egyik szakértő újonnan felfedezett és egyébként a mohácsi vészhez közelítő időpontra visszanyúló elfogultságáról és az egyéb huncutságokról. Ez egyébként arra is rávilágít, hogy a vádlottak és a védőik felismerték, hogy bőséges bizonyítékok állnak rendelkezésünkre az elítéltetésükhöz, ezért egyetlen fegyverük maradt: az időhúzás. Egyébként a Quaestor-ügy bírósági szakban három ügyet jelent; a nagy „alapügyet”, egy külön ügyet a strómannal szemben és az úgynevezett soltvadkerti ügyet, amelyet Kecskeméten tárgyalnak. Ezenkívül még két ügyben folyik nyomozás költségvetési csalás és pénzmosás miatt.

– A gazdasághoz is értő, gazdaságilag is képzett ügyészek dolgoznak már a főügyészségen?

– Meggyőződésem, hogy a Fővárosi Főügyészség portfóliójában egyre nagyobb szerepet fognak vinni a gazdasági büntetőügyek, ezért magát a szervezetet is ennek megfelelően alakítottuk át. Ennek köszönhető az ügyek egységes kezelése, ugyanazok a kollégák foglalkoznak az összes ilyen üggyel a fővárosban. Sajnos még nincsenek elegen, de gazdasági büntetőjogi szakjogászok, adószakemberek, mérlegképes könyvelők, banki szakjogászok, biztosítási szakjogászok és egyéb szakemberek vannak közöttük, mindannyian jól képzettek és rendkívül sokat dolgoznak, nagyon büszke vagyok a teljesítményükre. Nem mellesleg az adónyomozó kollégákkal együtt évente milliárdokat hoznak vissza a magyar költségvetésnek.

– A Fenyő-gyilkosság tárgyalási szakban van, így általánosságban kérdezem: lát olyan régebbi, akár leszámolásos ügyet a vezetése alatt álló terület illetékességi körében, amely hamarosan munkát adhat az ügyészeknek?

– Erre azt tudom mondani, hogy a már korábban említett bűnszervezettel kapcsolatban korántsem tisztázódott még minden kérdés, vannak még fehér foltok a történetben. A nyomozó hatóság tagjaival és a kollégáimmal együtt azon vagyunk, hogy ez mihamarabb megváltozzék. Érdemes lesz figyelni az ezzel kapcsolatos híreket.