– A két hónapja meghozott korlátozó intézkedések hatására túl vagyunk a második hullám csúcsán, és a járvány visszaszorulóban van – mondta Gulyás Gergely a kormányinfón, de figyelmeztetett: ez nem minden európai országban van így. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint
fennáll a veszélye, hogy újra behurcolják a fertőzést Magyarországra.
Kifejtette: az éves halálozási számokból kiderül, a kormányzati adatközlés minden szempontból pontos volt. Ezért hallgattak el a korábban kritikát megfogalmazók.
– Tavalyhoz képest mintegy kilencezerrel többen hunytak el, ami mutatja, megfeleltek a valóságnak a kormány által közölt koronavírusra vonatkozó adatok. A korlátozó intézkedések hazánkban következetesek, nem hétről-hétre hoznak új rendelkezéseket, mint más európai államokban – fejtette ki a miniszter. Gulyás Gergely szerint fontos volt, hogy nemzeti konzultáción kérték ki a polgárok véleményét a védekezésről. Ennek is köszönhető, hogy az emberek fegyelmezetten betartják a korlátozásokat. A miniszter kiemelte a munkahelyek védelmét, és ennek kapcsán az általános iskolai oktatás fenntartásának fontosságát. Hazánk munkahelyvédelmi szempontból az élmezőnyben van – mondta a miniszter és megismételte: annyi munkahelyet hoznak majd létre, mint amennyit a vírus tönkretesz. Ennek kapcsán kiemelte,
már többen dolgoznak hazánkban, mint a vírus megjelenése előtt.
A foglalkoztatottsági adatokról szólva Gulyás Gergely kiemelte, hogy 2019 decemberében négyezer emberrel kevesebb foglalkoztatott volt, mint 2020 decemberében.
Ma négy és fél milliónál többen dolgoznak Magyarországon, amely azt mutatja, hogy a kormány gazdasági intézkedései hatékonyak.
A járványügyi intézkedések enyhítésének lehetőségéről is beszélt a miniszter. Elmondta, hogy erre két lehetőség van: az egyik, hogy ha a járványgörbe továbbra is lefelé tart, ahogy tavaly májusban és júniusban, akkor lehet szó enyhítésekről. A másik lehetőség pedig az átoltottság, amely garantálhatja, hogy a legveszélyeztetettebbek ne fertőződjenek meg.
– Minden olyan uniós vakcinabeszerzésben részt vesz Magyarország, amire lehetősége van
– fogalmazott az oltóanyagok beszerzéséről Gulyás. Eddig 19 700 000 adag oltóanyagot kötött le hazánk öt gyártónál. A probléma az uniós oltóanyag-szállítás tempójával van. Brüsszelt éles tagállami kritikák is érték, Finnországtól Németországig sokan éles kifogásokat fogalmaztak meg. Tény, hogy az Egyesült Királyságban, Izraelben és Kínában is eredményesebb az oltóanyaggyártás, mint az EU-ban. – Hazánkba eddig 129 860 ember beoltására elegendő oltóanyag érkezett az unióból és 96 100 embert oltottak be – mondta Gulyás Gergely. Az unión keresztül Magyarországra érkező oltóanyag-mennyiség heti százezer alatt van, ebből következik, hogy körülbelül harminc hét kell a veszélyeztetett csoportok beoltásához.