A praxisközösségi munkát folytatni kell, a kialakult rendszer életképes és élhető
– nyilatkozták háziorvosok a Magyar Nemzetnek. A lapunknak megszólaló doktorok 2019 végétől vettek részt a Három generációval az egészségért nevű programban, amelyet még az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) írt ki. A konstrukcióban a háziorvosok kipróbálhatták milyen összedolgozni, hogyan tud működni egy praxisközösség a jövőben.
Az Emmi tájékoztatása szerint az utóbbi másfél év alatt összesen 149 ilyen praxisközösség nyert támogatást a háromgenerációs programban, amelynek keretösszege több mint tízmilliárd forint volt. Ezek közül a többség vélhetően kész praxisközösséggé forrt össze a „tesztüzem” alatt – vetették fel a lapunknak nyilatkozó szakemberek. Az egyik nyertes konzorciumban négy háziorvos és egy házi gyermekorvos dolgozott össze az elmúlt bő egy évben – vezettek be minket a működés részleteibe. – Szakmailag és emberileg is közelebb kerültünk egymáshoz – értékelte a munkát az egyik doktor. Az öt orvos választott egy vezetőt, aki koordinálta a közös feladatvégzést, ezen felül havi egy alkalommal szakmai egyeztetésre is sor került, itt új terápiás módszereket, adott esetben orvosi esetmegbeszéléseket tartottak a kollégák.
A program fontos része volt a különböző népegészségügyi szűrővizsgálatok számának növelése is (csontritkulásszűrés, demenciaszűrés stb.), illetve központba került a megelőzés, a betegedukáció és az egészségnevelés is. A feladatok egy részét a járvány idején online is el tudták végezni. Ez új kihívást jelentett mind az orvosoknak, mind a pácienseknek.
A pályázat kifutása után mindannyian úgy döntöttek, hogy folytatják az együttműködést,
erre egyébként márciusig egy áthidaló programban van is lehetőségük. Forrásaink szerint a vidéki háziorvosokra az elmúlt harminc évben kialakult rendszerben jellemző lett az elszigeteltség, sok olyan kollégáról tudnak, akiknél nem épültek ki a szakmai kapcsolatok, az adott háziorvosnak nincsenek konzultációs lehetőségei más szakmabeliekkel. Ezen mindenképp segíthetnek a 2021 végétől rendszerszinten felálló praxisközösségek – fűzték hozzá.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke már megválasztása előtt is többször kiállt a praxisközösségek rendszere mellett. Kincses Gyula egy, a háziorvosi rendszert érintő belügyminiszterrel való tárgyalása után azt nyilatkozta, a kormány az alap iránnyal egyetértett, a praxisközösségek irányába kell elmenni, de ezt nem lehet erőszakosan csinálni – mondta akkor. Forrásaink szerint
a Belügyminisztérium azóta háziorvosokat képviselő szakszervekkel is egyeztetett,