Magyar politikusok hazaárulása

Károlyi Mihályt akarják kinevezni szerb segítséggel a leendő Baranya köztársaság élére. Kormányának egyik volt minisztere Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolása mellett érvel, amiért hazaárulónak minősítik. A prágai kormány – megsértve a békeszerződést – elbocsátja a magyar tisztviselőket, és kompromittáló adatokat gyűjt a lakosság ellen.

Fotó: filmhiradokonline.hu

Meglepő hírrel rukkol elő a 8 Órai Ujság január 26-án: „Károlyi Mihály – köztársasági elnök”. Linder Béla egykori katonagyűlölő hadügyminiszter és társai őt, a bukott miniszterelnököt és államfőt akarják a leendő Baranya köztársaság élére. A lap bécsi tudósítója azt az információt kapta, hogy „Linder Béla és Hoffmann Ottó dr., Pécs város és Baranya vármegye mai politikai vezetői nevében azzal a kéréssel fordultak a belgrádi kormányhoz, hogy járuljon hozzá a független baranyai köztársaság kikiáltásához, és ne gördítsen akadályokat Károlyi Mihály gróf elnöksége elé”.

Linder Béla a Kossuth téren 1918. november 16-án – Fotó: Filmhíradókonline.hu

A 8 Órai Ujság más hazaárulás-gyanús esetről is hírt ad. Január 25-én jelenik meg a „Lovászy Nyugatmagyarország átadását” követeli című cikk. Az ellenzéki politikus, a Károlyi-kormány egykori minisztere abból az alkalomból nyilatkozik a Neues Wiener Journalnak Bécsben, hogy Garami Ernő szociáldemokrata vezetővel közösen Jövendő címmel magyar nyelvű lapot indítanak. Nyugat-Magyarország elcsatolása kapcsán úgy nyilatkozik: „Véleményem szerint a nyugat-magyarországi kérdést is oly módon kell megoldani, amely nem hívja ki ellenünk a szomszédos országok hangulatát.” A írás szerzőjének kommentárja: „Érthetetlen és megdöbbentő, hogy Lovászy hátba támadja azt a helyes magyar külügyi politikát, amelyet a kormány a nyugat-magyarországi kérdésben képvisel […] Lovászy az ellenfél táborába áll és a kísérő levelében kilátásba helyezett határkiigazításokat Magyarország ellen használja ki.” Leírja, hogy a volt miniszter a „háborúban, amikor az antant ágyúi a magyar katonákat gyilkolták, antantpárti volt, amikor a szerbek nem akarják visszaadni még a békeszerződés által is elismert jogos tulajdonunkat, a szerbek pártjára állott és most, a régi »függetlenségi vezér«, íme az osztrák álláspontot képviseli a magyarral szemben. […] Lovászy Márton evvel a legújabb szereplésével végleg lehetetlenné tette magát a magyar politikában. De ez csak újabb adalékot szolgáltat ahhoz a követeléshez, hogy a Károlyi-forradalomban való részessége miatt többi minisztertársával együtt minél hamarább bíróilag is felelősségre vonassék.”

A Pesti Hírlap vezércikkben foglalkozik január 25-én a Lovászy-jelenséggel. „Minden ide-oda magyarázgatás után is, sajnos, Lovászy Márton saját igazoló irata alapján kétségtelen tényállásnak kell tekintenünk azt, hogy Pécsett legalábbis elősegítette és jóváhagyta azt a törekvést, amely ennek a városnak és környékének szerb protektorátus alatt a magyar állammal szemben közjogi keretet és hatóságot biztosítana. […] Cselekvéséről meg lehet állapítani, hogy átlépi a hazaárulás mezsgyéjét, mert az ország legnagyobb válságában a külső ellenség nyílt támogatásának, sőt bizonyos ponton a vele való szövetkezésnek minden ismérvét hordozza magán. […] Eddig láttuk az emigráns politikusok ama sajátságos új válfaját, amely Bécsből igyekszik aknát fúrni az ország kialakuló alkotmányos rendje alá és ebből a célból nem átallja a magyar nemzet legádázabb ellenségeivel való gaz összeesküvést sem. Most íme, kijegecesedik mellette a magyar pártvezérség emigráns speciese is, amely bécsi központból, bécsi drótokon és bécsi levegőből merített sugallatokkal akarja olyik magyar pártnak cselekvését rángatni.”

A Pesti Napló közli január 26-án, hogy a prágai kormány beszüntette a felvidéki vármegyei tisztviselők fizetését, s az összes magyar szolga megkapta az értesítést, hogy „a prágai kormány szolgálatukat tovább nem veszi igénybe és adják be a nyugdíjazás iránti kérelmüket.” A lap Dávidházy János csallóközi főszolgabíró esetét emeli ki. „Mikor a vármegye tudomást szerzett arról, hogy Dávidházy főszolgabírót a csehek el akarják küldeni, ötszáz tagú küldöttség kereste föl Komárom vármegye zsupánhelyettesét és a küldöttség követelte Dávidházy főszolgabírónak hivatalba való visszahelyezését.” A cseh hatóság azonban hajthatatlan, elvágja a vitának még a lehetőségét is, nem hajlandó érdemi párbeszédre. „Dávidházy időközben arról értesült, hogy elbocsátásának egyik fő oka az a körülmény, hogy két fia aktív szolgálatot teljesít a magyar hadseregben.” A Pesti Napló értékelése: „A békeszerződés értelmében a cseh állam tartozik átvenni a megszállott területeken talált magyar tisztviselőket. Világos, hogy a prágai kormány ezzel az intézkedésével súlyosan megsértette a békeszerződést. A magyar kormánynak teljes súlyával kell mérlegelnie ezt a kérdést és haladéktalanul megtenni a legerélyesebb közbelépést, mert a Komárom megyei tisztviselők sorsában a magyarságnak egyik nagy, és következményeiben fel sem mérhető veszedelme rejtőzik.”

A január 27-i Magyarország további fejleményekről számol be Kiüldözik a felvidéki magyar tisztviselőket című cikkében. Szviezsényi Zoltán dr. miniszteri tanácsos úgy válaszol az újságnak: „Hiteles értesülésünk még nem érkezett, hogy az illető tisztviselőket felfüggesztették-e. Úgy tudjuk magánúton, hogy őket és velük együtt a kassai, besztercebányai, komáromi és pozsonyi gimnázium igazgatóit is fel fogják függeszteni. […] A cseh-szlovákok szisztematikusan dolgoznak azon, hogy a magyar érzésű tisztviselőket állásukból kiemeljék. Minthogy a trianoni békeszerződés értelmében a tisztviselőket állásuktól megfosztani nem lehet, agent provocateurök szolgáltatnak jogcímet ahhoz, hogy a legvalótlanabb ürügyek alatt, törvényszakaszokra való hivatkozással megfoszthassák e tisztviselőket egzisztenciájuktól. Házkutatást tartanak náluk és ha nem találnak a lakásukon semmi gyanúsat, eltávolítják huszonnégy órára a tisztviselőt háznépével együtt és ezalatt lázító röpiratot, majd levelet csempésznek a lakásába. Ezután jelenlétükben megtalálják ezt az általuk odacsempészett bűnjelet és ezen az alapon járnak el ellenük és teszik ki őket hivatalukból. […] Rendszeresen folyik ez a kiüldözés, a Felvidéken ma statárium van és így igen könnyen ez alá vonhatnak mindenkit, akiknek ottléte nekik kellemetlen. E rendszert a pozsonyi »Propagacsnak Kancellária« – propagandahivatal – intézi és legelszántabb eszközei az úgynevezett junákok – leventék –, akik állandóan figyelik a templomokat, gyűléseket, kihallgatják a magánbeszélgetéseket is, hogy adatokat gyűjtsenek vagy gyártsanak mindenki ellen, aki magyar érzésű. Ezek inzultálják a magyarul beszélő nőket és kompromittálják a magyarbarát tótokat.” Mégis van némi remény, mert: „Tárgyalások folynak, hogy a tisztviselők helyükön maradhassanak, a békeszerződés erre vonatkozó szakaszai érvényesüljenek, és a missziókban meg is van a jóindulat arra, hogy biztosítsák e tisztviselőknek egzisztenciájukat.”