Hatvankilenc nap után elhagyhatta a Semmelweis Egyetem klinikáit, és megkezdődhetett a rehabilitációja annak a 34 éves kismamának, akinél tavaly novemberben diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, a betegség szövődményei miatt pedig sürgősségi császármetszést kellett végrehajtani a terhesség 34. hetében. A többszörös műtéten átesett és műtüdő-, azaz ECMO-kezelésben is részesült édesanya és koraszülött kislánya is jól vannak – olvasható a Semmelweis Egyetem közleményében. Mint írják: a kismama ellátásában a Semmelweis Egyetem három klinikája: az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás, a Szülészeti és Nőgyógyászati, valamint a városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika vett részt.
A beteg a hatvani kórházból november 15-én került az egyetemre a Covid–19 okozta súlyos tüdőgyulladás és a magzat életét is veszélyeztető oxigénhiányos állapot miatt. Az egyetemen azonnali, sürgősségi császármetszést hajtottak végre nála, ezzel megmentve a magzat életét.
A beteg általános állapota a műtétet követően stabilizálódott, a császármetszést követően öt nappal meg lehetett szüntetni a gépi lélegeztetést, amelyet 24 órával később, a tüdő kiújuló funkciózavara miatt azonban ismételten el kellett indítani. A speciális, hasra fordított pozícióban alkalmazott gépi lélegeztetés ellenére a beteg – a koronavírus szövődményeként kialakult – globális légzészavarát nem sikerült stabilizálni, így fennállt a veszélye, hogy rövid idő alatt kritikus oxigénhiányos állapot alakulhat ki nála. Az orvoscsoport ekkor döntött úgy, hogy
november 21-én megkezdik az úgynevezett ECMO-kezelést, vagyis egy, a betegágy mellett elhelyezett „műtüdő” segítségével helyettesítették a kismama tüdőkapacitásának jelentős részét.
A kismama állapotát az ECMO programnak és a komplex intenzív terápiás ellátásnak köszönhetően sikerült stabilizálni, a tüdő helyettesítésére beállított ECMO-támogatásról fokozatosan „szoktatták le” kezelőorvosai a beteget, míg december 18-án végleg sikerült eltávolítani az eszközt, majd a betegnek – szintén a komplex és fokozatos terápiának köszönhetően – január 8-tól már a gépi lélegeztetésre sem volt szüksége. A páciens izomereje, általános állapota, közérzete folyamatosan javult, Covid–19 betegségéből felépült, így 69 nap intenzív kezelést követően a rehabilitációját az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben folytatja.
– Tudomásunk szerint ez volt Közép-Európában az első sikeres műtüdőkezelés Covid–19 okozta tüdőgyulladás terápiája során.
Nemzetközi statisztikák szerint is ritka, hogy várandósoknál ilyen súlyos lefolyása lesz a koronavírus-fertőzésnek, a betegség európai és amerikai megjelenése óta alig néhány esetet regisztráltak csak – hangsúlyozza az egyetem közleménye.