Aki színpadra álmodta Verne Gyula műveit

A népszínművek korszakának kiemelkedő minőséget alkotó, mégis elfeledett, Rákosi Jenő által mentorált drámaírója volt Csepreghy Ferenc, aki Verne műveit is rendkívüli gyorsasággal állította hazánkban színpadra.

Csepreghy Jókai és Verne műveit is előszeretettel állította színpadra. Jókai Mór művéből írta A két menyegző című darabot (1876). Az irodalomtörténet feladata, hogy kiderítse, a Csepreghy-féle színházi adaptációk milyen mértékben járultak hozzá Jules Verne hazai népszerűségéhez és tiszteletbeli magyar íróvá, „Verne Gyulává” válásához. Mindenesetre olyan művek fűződnek Csepreghy Ferenchez, mint a Nyolcvan nap alatt a Föld körül magyar színpadi változata, az Utazás a Föld körül (1875), az Utazás a Holdba és a tenger alatt (1876) és a Sztrogoff Mihály utazása Moszkvától Irkuczkig (1877). Csepreghy a rá jellemző szellemi frissességgel, ügyesen adaptálta színpadra Verne finom humorát és iróniáját, olykor szatirikus vénáját, amellyel megcsipkedte a bogaras tudósokat, és különösen az angol gyarmatosítókat. Az Utazás a Föld körül tipikus példája, amikor a gombhoz varrják a kabátot, igaz, egy eléggé drága gombhoz. Rákosi Bécsben föllelkesedett egy Verne-előadáson, és egy az egyben megvásárolta a díszletet. Ehhez muszáj volt valami újszerűt írni. A friss, üde, humoros földolgozás és a trükköket felvonultató díszletek megnyerték a szórakozni vágyó közönséget – olvasható az oldalon.

Érdemes elgondolkodni azon, milyen gyors volt a kultúra terjedése és a fordítás a korban:

a Nyolcvan nap alatt a Föld körül 1873-ban jelent meg franciául. S két év múlva már a budapesti Népszínház játszotta a darabot.

A Sztrogoff Mihály 1876-ban jelent meg, és egy évet kellett várni a magyar nyelvű darabra. Még a lehetőségek között is irigylésre méltó helyzet. Mellé tehetjük, hogy Petőfi Sándor magyarul tudta olvasni Dickens Twist Olivérjét, ami nyilván nem maradt hatástalanul Az apostol nyomornegyed-jelenetére. Hol van ma ilyen intenzív fordítási kultúra, miközben a XIX. században a technikai és kommunikációs viszonyok nehézkesebben működtek!

Talán föltűnő, hogy Verne magyar tárgyú regényeinek egyike sem szerepel a Verne-adaptációk között. Sem a Sándor Mátyás, sem a Várkastély a Kárpátokban, sem a legutoljára – 1908-ban megjelent – A dunai hajós, sem a Storitz Vilmos titka című horrormű (utóbbi témája miatt is érthető, hiszen a Népszínház – küldetéséből fakadóan, hogy bevonzza a jónépet – kerülte a depresszív műveket). Ennek oka, hogy Csepreghy halála sajnos megelőzte ezek megszületését.

Csepreghy egészsége egyre romlott, az asztalos évek következményeként. 1880-ban halt meg tüdőbajban, amelyet hiába próbált kezelni az olasz éghajlaton, majd Sziléziában. Halála után nem sokkal a népszínműkultúra egyre sablonosabb lett, s mindinkább eltolódott, elveszítve eredeti demokratikus tartalmát, a csikós–menyecske–puszta–gémeskút-giccs felé. Ez utóbbi mulatós zenében és tárgyi kultúrában túlélte a Kádár-rendszert is, de az igényes szerzőket – mint Csepreghy – alig ismeri már valaki az irodalomtörténészeken kívül.