Vannak, akik nem húzták le a rolót, s bíznak

Van a fővárosnak egy alig négyzet­kilométernyi része, ahol ötszáz vendéglátós és kereskedő jóvoltából olyan parádés bulinegyed alakult ki, amely jelentősen hozzájárult Magyarország turizmusához. Az elmúlt egy évben viszont elmaradt a Belső-Erzsébetvárosba tóduló turistahad, bezártak a pubok, sörbárok, kávézók, s a konzervbe zárt „a kommunizmus utolsó lehelete” sem érdekelt már a világon senkit sem. De vannak, akik nem húzták le a rolót, s bíznak abban, hogy minden rossznak vége szakad egyszer.

Az elmúlt egy évben elmaradt a Belső-Erzsébetvárosba tóduló turistahad Forrás: szabadfold.hu

Valahol Budapesten, pontosabban a Belső-Erzsébetvárosban, azon belül is a Rumbach Sebestyén utcában, a százéves házak óriási tűzfalán a csodálatos magyarok örök mementói: egyiken a korabeli sportlapok szalagcímei embernyi betűkkel a magyar–angol 6-3-as diadalt hirdetik, az úttest másik oldalán pedig egy teniszpálya nagyságú Rubik-kockás montázs jelzi világnagyságunkat. Kár, hogy a pandémiaválság óta az aljára festéksprével már odafirkantotta valaki, hogy „Budapest börtön”.

Mert Budapest börtön. Ahogy húsz év alatt a salétromszagúan pusztuló és foghíjtelkekkel szabdalt városrész pezsgő szórakoztató és gasztronómiai negyeddé vált, s az alig egy négyzetkilométeren esténként negyvenezer vendég szórakozott, alig egy éve úgy tűntek el innen hirtelen a sörhintókon ringatózó legénybúcsús angolok, a vodkakülönlegességekért kajtató oroszok, a sörissza németek, a maceszgombócot kedvelő izraeliek, a magyar gasztrolovagok és a műszempilláikat rebegtető lányok, mintha soha itt se lettek volna.

Ürességtől kong most a környék, s ez az utca is: az édes pesti éjszaka világhíre könnyen és hamar véget ért, amiért a koronavírus tehető felelőssé. Íme a bulinegyed a legkisebbre vett takaréklángon.

Az elmúlt egy évben elmaradt a Belső-Erzsébetvárosba tóduló turistahad
Fotó: szabadfold.hu

A Madách téri bágyadt, álmosító, ködbe burkolódzó délelőttön, ott, ahol felfordított és egymásba rakott székeket látni a bezárt szálloda halljában, egy fiatal ételfutár leült a padra, és épp egy közel-keleti startup vállalkozásokról szóló vastag elemzést olvasgat. Előtte egy készüléken térképes applikáció, amelyre jelzés érkezhet, hogy melyik étteremhez szükséges elmennie, s a még gőzölgő ételt a hőtárolós táskában kiszállítania a város valamely pontjára.

– Általában itt, a Madách téren kezdem délelőtt tíz órakor a műszakot, mert leginkább a Budapest belvárosában élő külföldiek rendelnek ételeket a mi társaságunktól – mondja Buttyán Zsombor. Nyáron jelentkezett a rugalmas munkabeosztású állásra, de csak ősszel vették fel. Nem titkolja azt sem, hogy napi öt-hat óra alatt megkeres 10-12 ezer forintot. Már olyan is történt vele, hogy reggelire egy kávét és egy kiflit kellett kiszállítania kétutcányira, s kapott érte ezer forint borravalót…

Ez a fiú, kinek édesapja egyetemi tanár, édesanyja pedig gimnáziumban tanít, korántsem mellesleg a Corvinus Egyetemen tanul idegenforgalom szakon. Jó kis merítés ez az átkozott koronavírus alatti „turizmusból”.

Elmondja azt is, hogy az egyetemi óráin kapnak projektfeladatokat arról, hogy az idegenforgalom és a vendéglátás hogyan képes reagálni a jelenlegi helyzetre, s egyébként a munkája révén is látja a megoldást: a vigalmi negyed jó néhány étterme főz most is, és házhoz szállíttatja reggeli-, ebéd- és vacsorakínálatát.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!