Ezek lehetnek a magyar klímapolitika legfontosabb céljai

A klímapolitika legalapvetőbb célja a klímasemlegesség elérése, ez határozza meg a hosszú távú kibocsátáscsökkentési akciókat. Ugyanakkor ez csak az üvegházhatású gázok kibocsátásainak csökkentésével kapcsolatos tevékenységekre vonatkozik: vannak, és kell is, hogy legyenek más céljai is a nemzeti klímapolitikának – hívja fel a figyelmet a Green Policy Center legújabb elemzésében. Mint írják, a klímapolitika az éghajlatváltozás jellegéből adódóan nem lehet csak egy szakpolitika a sok közül, hanem az egyes szakpolitikák meghatározójává kell válnia. Ha ez nem történik meg, akkor nem következhetnek be azok a szükséges változások, amelyek a probléma valós kezelését jelentik.

A mesterséges intelligencia alkalmazásával tudnak klímabarátabb termelésre váltani a gazdák Fotó: Arnd Wiegmann Forrás: Reuters

A Green Policy Center magyar klímapolitika jövőjéről szóló cikksorozatának első részében többek között arra kereste a választ, hogy milyen erőfeszítéseket kell tennie hazánknak ahhoz, hogy sikerüljön elérni a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célt.

A második rész azt vizsgálja, hogy a kiindulópontok helyes rögzítése után melyek lehetnek a legfontosabb céljai a magyar klímapolitikának, melyek azok a mérföldkövek, amelyek elérése értelmet ad a cselekvésnek.

Kibocsátáscsökkentési és elnyelési dimenzió

A párizsi megállapodás rögzíti azt a hosszú távú célt, hogy „a jelen század második felében méltányossági alapon, a fenntartható fejlődés és a szegénység felszámolásának összefüggésében egyensúly jöjjön létre az üvegházhatású gázok emberi eredetű forrásokból való kibocsátásai és a nyelők általi eltávolításai között”. Ezt nevezzük a hétköznapi szóhasználatban klímasemlegességnek. Az utóbbi időben szerencsére egyre több ország deklarálja az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület által közreadott jelentés alapján, hogy már a század közepére (a legtöbben 2050-re) el kívánják érni ezt az állapotot. E pozitív fejlemény mellett azonban legalább három további fontos vonatkozásáról kevesebbet beszélünk.

Az első, hogy ha egy ország kitűzi a klímasemlegességi célt, annak azt is hitelesen kell bemutatnia, hogy miként tervezi elérni. Mert bár rendkívül fontos és nagy jelentősége van a politikai elköteleződésnek,

konkrét tervek és a tervek végrehajtását nyomon követő és ajánlásokat is megfogalmazó nemzeti monitoringrendszer nélkül nem lesz több, mint üres politikai ígéret.

A szakmai műhely szerint a magyar klímapolitikában először meg kell alkotni egy hiteles és ambiciózus hosszú távú stratégiát, amelynek nem az a legfőbb feladata, hogy harminc évre előre lássa és pontosan kijelölje a csökkentési pálya minden részletét, hanem elsősorban az, hogy meghatározza a főbb haladási irányokat és azt a kibocsátási egyensúly szintet, amelyet el kell érnünk.

A klimatikus viszonyok átalakulásával már itthon is megterem a kivi
Fotó: MTI/Varga György

Emellett a stratégiához kapcsolódva létre kellene hozni olyan állandó fórumokat, amelyek folyamatosan egyeztetve szorosan nyomon követik az egyes főbb szektorokban zajló folyamatokat, fejleményeket, és azok fényében javaslatokat tudnak megfogalmazni a döntéshozóknak.

A kormány 2020 januárjában már elfogadta a magyar hosszú távú terv, a Nemzeti tiszta fejlődési stratégia első változatát, amelynek véglegesítésén jelenleg is dolgozik. A tervek szerint még idén tavasszal elfogadhatják.

Másodszor, szükség van Magyarország területén olyan nagy természeti egységekre – akár a nemzeti parkokon túl is –, amelyeket örökre meghagyunk a természetnek és ott kizárjuk a földhasználat megváltozásának lehetőségét. Összességében pedig nemcsak az üvegházhatású gázok kibocsátáscsökkentési, hanem elnyelési szintjét is meg kell határozni, ahová 2050-ig el akarunk jutni és következetesen, késlekedés nélkül kell afelé elmozdulni.

A harmadik felvethető szempont a klímasemlegesség elérése utáni célok. A Green Policy Center szerint erről talán még korai igazán komolyan elgondolkodni, azonban látni kell, hogy a klímasemlegességet nem egy időpillanatban kell elérni, hanem legkésőbb 2050 után folyamatosan meg kell őrizni. Sőt, egyesek már arra tesznek javaslatot, hogy a klímasemlegesség megőrzése nem elegendő, hanem úgynevezett nettó negatív kibocsátási szintre kell törekedni. Ez azt jelenti, hogy az emberi eredetű kibocsátások mértéke kevesebb, mint a nyelőkapacitás. Erre azért lenne szükség, mert

a légkörbe már kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét nemcsak szinten tartani, hanem csökkenteni kellene hosszú távon, hogy az éghajlatváltozás következményei ne súlyosbodjanak a már jelen lévő hosszú életű gázok miatt.

Alkalmazkodási dimenzió

Magyarország önmagában nem alakítója, sokkal inkább elszenvedője az éghajlatváltozásnak. Ebből persze nem következhet az, hogy ne jóhiszeműen, a lehető legnagyobb mértékben és ütemben csökkentse kibocsátásait, azonban legalább ilyen hangsúllyal szükségessé teszi, hogy alkalmazkodjon a már felmerülő, illetve felkészüljön az elkerülhetetlen és a várhatóan bekövetkező hatásokra. A 2018-ban elfogadott második Nemzeti éghajlatváltozási stratégia alkalmazkodási jelmondata a következő: „Felkészülni az elkerülhetetlenre, megelőzni az elkerülhetőt!” Hogy pontosan milyen elkerülhetetlen hatásokra is kell felkészülni, arról egy folyamatosan frissülő, tudományos vizsgálatokkal is alátámasztott térképre van szükség. A kormány 2020 januárjában elfogadott egy jelentést, amely a legfontosabb várható hatásokat summázza. A szakmai műhely ugyanakkor úgy véli,

szükség van arra, hogy legyen egy átfogó és folyamatosan frissített jelentés az éghajlatváltozás Magyarországon várható rövid, közép- és hosszútávú következményeiről.

Egy ilyen naprakész tudásanyag teremthet csak biztos alapot ahhoz, hogy az alkalmazkodás területén a helyes célokat fogalmazzák meg és a megfelelő intézkedéseket vezessék be.

Pénzügyi dimenzió

Nincs és nem is lehet érdemi fellépés az éghajlatváltozás ellen, ha nem szolgálja azt egyértelműen a pénzügyi és a gazdaságpolitika is – jelenti ki a Green Policy Center. A kormány korábbi becslései szerint a magyar GDP körülbelül 2 százalékát kellene évente klímacélokra fordítani 2050-ig ahhoz, hogy a klímasemlegességi cél elérhető legyen. Ezzel kapcsolatban két dolgot fontos látni. Az egyik, hogy ez a becslés – amelyet nagyságrendileg és nem konkrétan kell érteni – nagyjából a NATO által elvárt éves honvédelmi kiadással megegyező összeg. Ha ezt abból a szempontból nézzük, hogy a jelenlegi életformánk megőrzése a tét, nehéz lenne túl nagy árról beszélnünk. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy a döntési pont nem az, hogy ezt a mennyiségű költést rászánjuk-e vagy sem a klímacélokra, hanem az, hogy a ma még menedzselhetőnek látszó átállást kontrolláltan visszük-e végig, vagy ha nem, akkor az elkerülhetetlenül bekövetkező negatív hatások tüneti kezelésére kell-e költenünk nagyságrendekkel többet.

Az államnak két fontos feladata van az átállás pénzügyi dimenziójában. Az első a példamutatás, de emellett

meg kell állapítania azt is, hogy a magyar közpénzek hány százalékát kell kifejezetten a zöldátállás szolgálatába állítani, és ezt az indikátort időről időre felül kell vizsgálni, hogy elegendő-e a tevékenységek finanszírozására.

A másik alapvető feladat az iránymutatás, vagyis olyan, a gazdasági szereplőknek egyértelmű, világos szabályok megalkotására van szükség, amelyek alkalmasak arra, hogy érdemben ösztönözzék a „helyes”, klímabarát pénzügyi irányba történő elmozdulást és a lehető legnagyobb mértékben nehezítsék meg a klíma- és fenntarthatósági célokkal ellentétes befektetéseket és költéseket.

Az elemzés teljes terjedelmében a linkre kattintva érhető el.

A Green Policy Center cikksorozatának következő, egyben befejező részében arról lesz szó, hogy miként és milyen főbb eszközökkel lehet eljutni a jelen cikkben meghatározott főbb célok felé az egyes gazdasági szektorokban, és hogyan segítheti elő ezt a folyamatot egy tudatos társadalmi felkészítés és támogatás.