A gyermeknek a férfi és a nő életközössége biztosít harmonikus életet

A digitális munkarend bevezetésével a gyermekeknek lehetőségük nyílt arra, hogy más jellegű tapasztalatokra is szert tegyenek – mutatott rá Uzsalyné Pécsi Rita. Az ismert neveléskutató a Magyar Nemzet kérdésére hangsúlyozta: tévedés azt hinni, hogy ezeknek a készségeknek az elsajátítása értéktelen lenne, inkább egy másirányú tanulási módszernek tekinthető, amelyekkel adós az oktatási rendszer. A szakember a médiában zajló #acsaládazcsalád elnevezésű kampányra reagálva kijelentette: a gyermekeknek joguk van a harmonikus életre, amit a férfi és a nő életközössége képes a számukra legjobban biztosítani.

2021. 04. 05. 6:50
Egy ilyen családtípus létrehozása rendkívül nagy felelősséggel jár Forrás: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondása szerint ebben a helyzetben a tanároknak is ügyelniük kell arra, hogy semmiképpen ne olyan házi feladatokat adjanak a diákoknak, amelyek a napi hat-nyolc, számítógép előtt töltött óra után arra ösztönzi, netalán kötelezi őket, hogy további két-három órát töltsenek a gépek előtt.

A szakember szerint a gyermekeknek nagy szükségük van arra, hogy érezzék: hasznos tevékenységet végeznek

A gyermek érdeke mindenek fölött!

Lapunk kérdésére az ismert neveléskutató a homoszexuális párok gyerekvállalási jogáért indított, #acsaládazcsalád elnevezésű kampányra is reagált. Uzsalyné Pécsi Rita kijelentette:

nem a szülők vagy az azonos nemű párok, hanem a gyermekek érdeke áll mindenek fölött. Nekik van joguk elsősorban biztonságot jelentő, harmonikus életre, amit a férfi és a nő életközössége képes számukra legjobban biztosítani,

sajnos a statisztikák szerint viszont az egynemű párok igen rövid ideig élnek együtt. Véleménye szerint további erős csúsztatás azt állítani, hogy egyes emberek „összeállása” családot alkothat, hiszen még a komoly mélységet és elkötelezettséget megközelítő kapcsolatokra is (például egy szerzetesközösség vagy munkaközösség) maximum azt mondhatjuk, hogy „olyanok, mint egy család”.

A szakember továbbá rámutatott: ha nem emeljük fel az eszményt, hogy milyen is az a család, ami felé törekszünk, akkor sosem tudjuk megközelíteni vagy megvalósítani azt. Arra is kitért, miszerint az azonos nemű párokhoz képest az egyedülálló szülők esete azért tekinthető természetesebbnek, mivel ők a klasszikus családeszmény megvalósítására törekednek, és igyekeznek olyan férfi vagy női mintát találni, akivel azonosulni tud a gyermek, mert

a nemi identitásának a megszilárdulásához is mindenképpen szükséges, hogy egy megközelíthető és szerethető apa és egy anya életszövetsége vegye körül.

Szintén sokszor hallani – folytatta – miszerint jobb a gyermeknek, ha azonos nemű párok nevelik fel, mintha egy intézetben, vagy olyan közegben nőne fel, ahol folyamatosan bántalmazzák. A szakember szerint ez viszont szintén egy durva csúsztatás, hangsúlyozva, hogy nem fair a kedvezőbb és a kedvezőtlenebb környezetet összehasonlítani. Bár igaz – fűzte hozzá –, hogy a gyermek ez esetben az azonos nemű pároktól is több odafigyelést kaphat, mintha bántalmaznák, viszont a személyiségfejlődésére nézve – mivel az anya és az apa egységét és egymáshoz való viszonyulását nem tudja átélni – számos problémát vethet fel.

Uzsalyné Pécsi Rita végül rámutatott, hogy

nagyon elenyésző (mindössze egy tízezrelék!) azoknak az egy háztartásban élő azonos nemű pároknak a száma, akik gyermeket nevelnek Magyarországon, mégis hihetetlen hangos és erőszakos kampányt folytatnak a médiában.

– Ugyanakkor a természetes és hagyományos értékrend ragyogtatása miért nem kap arányait megillető vagy legalább megközelítő figyelmet? – zárta szavait.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.