A Nemzeti Kibervédelmi Intézet kutatásai szerint tavaly óta, a pandémia első hullámától jelentősen megnőtt a társkereséshez köthető csalások száma. A társra vágyókat kihasználó, elvakító szélhámosok pár százezer forinttól egészen a milliós összegig követnek el bűntényeket. Az álkarakterek rendszerint vonzó, magukat intelligensnek mutató, magánytól szenvedő, egy rossz kapcsolat után újrakezdő férfiak vagy nők, akik ráadásul a társtalanságuk mellett magukat sikeres vállalkozónak mutatják be. A lélektanhoz is értve olyan hamis bizalmat ébresztenek a kiszemelt áldozatokban, hogy jó ideig fel sem merül, hogy csak a társkereső pénze érdekli a szerelmet hazudó csalót.
Bizalomra játszanak
Molnár Gábor biztonságtechnikai és adatvédelmi igazságügyi szakértő a Magyar Nemzetnek elmondta, a társkereső oldalakon megvalósított csalás tulajdonképpen csak abban különbözik a koronavírus-járvány korlátozó intézkedéseivel párhuzamosan elszaporodott internetes, hamis csomagküldő, egyéb adathalász trükkökktől, hogy itt a bűnözők egy speciális áldozati körre, a magányos, társkereső emberekre vadásznak. A kapcsolatfelvételt követően a bizalom jeléül azonnal felajánlják a későbbi sértetteknek, hogy az ismerkedéshez váltsanak a társkereső oldalról egy közösségi oldal beszélgetős platformjára. A szakértő szerint azért, hogy a társkereső oldalak moderátorai ne leplezhessék le a csalót a módszerei alapján. Ezzel ráadásul azt erősítik meg a lépre csalt tárkeresőben, hogy a közösségi profil, az azon levő képek, telefonszám valós ismerkedni akarót takar. Molnár Gábor hozzátette, ezek az oldalak előre felépített, direkt a csalás miatt létrehozott hamis profilok, lopott képekkel, hajléktalanok nevére szóló telefonszámokkal.

Nincs élő randevú
A rendőrség szerint a társkeresős csalások egyik árulkodó jele, ha a szélhámos kerüli a személyes találkozót, ám ez a járvány idején sajnos nem feltűnő. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözésre szakosodott munkatársai szerint a bűnözők először feltérképezik a lehetséges áldozatokat. Olyan embert keresnek, aki a közösségi oldalán vagy a társkereső oldalon közzétett bemutatkozása szerint beszél idegen nyelveket, sokat járt külföldön, vagyis lehet megtakarított pénze.