Figyelve mindazt, ami Amerikában történik, az embernek joggal támad az az érzése, hogy a világ szélsőliberálisai minden beteg ötletüket Amerikában próbálgatják, majd az általuk végzett össztársadalmi emberkísérlet laboratóriumának „vívmányait” pillanatok alatt szivárogtatják át az öreg kontinens nyugati országaiba, hogy pusztító ideológiájuk Európában is gyökeret verjen – kezdi legújabb bejegyzését közösségi oldalán Rákay Philip.
Hétről hétre mondogatjuk, hogy ennél már nem lesz lejjebb, de a nyílt társadalom szekta hívői rendre bebizonyítják: mindig van.
Haladóék egyik legújabb őrülete Amerikában az, hogy klasszikusokat törölnének ki az irodalmi kánonból a – tragikomikus és sokszor teljesen abszurd, már-már szélsőségekbe hajló – politikai korrektség jegyében.
A liberális véleményterror előtt aléltan térdre rogyó egyetemi professzorok szerint William Shakespeare divatjamúlt, sértő és nem való a tanóra keretei közé. A szélsőbaloldali ideológia melegágyát jelentő amerikai oktatási rendszer problémája természetesen nem más, mint Shakespeare bőrszíne és ebből fakadó világlátása.
Az Arizona State Egyetemen tanító Ayanna Thompson, angol szakos tanár szerint itt az ideje véget vetni a fehér bőrű, cisgender, heteroszexuális férfi narratívának, mert az vérig sérti a szegény, elnyomott kisebbségeket.
A megoldás a felvilágosult tanárnő szerint egyértelmű: a divatjamúlt Shakespeare Hamletjét, Macbethjét, Othellóját és Rómeó és Júliáját le kell cserélni színes bőrű nők műveire. Ezzel is teret adva a modernebb, kisebbségi hangoknak.
E nyilvánvaló kultúraradírozó elmebaj amellett, hogy nonszensz, ráadásul súlyosan rasszista is. Vagy Shakespeare-t bátran el lehet ítélni, pusztán a bőrszíne miatt? Ha tényleg nem ez a meghatározó, és mindenki egyenlő – ahogy azt ballibék hirdetik –, akkor miért fontos, hogy színes bőrű írók műveit olvassák a diákok Shakespeare helyett? Miért nem az irodalomtörténeti érték a meghatárzó?
A kérdés költői, a válasz profán: ez az agymosás is része az agresszív, liberális propagandának. Nem képesség, tehetség vagy épp a művészeti érték alapján ítélnek, hanem a bőrszín, a politikai korrektség mindenhatósága és álfilantróp lózungok diktátumait követve.
(Rómeó és Júlia-részlet)
