Az igazságos Mátyás megtartó emlékezete

Az irodalmi és művészeti alkotások visszatérő szereplője volt, mindemellett a tudományos életet is foglalkoztatta a nevezetes uralkodó.

Mátyás király 1488 körül. A kép forrása: Wikipédia.

Mindemellett a tudományos életet is foglalkoztatta a nevezetes uralkodó. A Magyar Tudományos Akadémia meghirdette „Hunyadi Mátyás király hadjáratai” címen kiadandó tanulmánykötetének szándékát. Ebben az időben történt, hogy a Magyar Történelmi Társulat tudomására jutott egy firenzei levéltári forrás Mátyás hadseregéről, amelyet később a Századokban ismertettek, de történészi kör értesült egy, a királytól származó szerb nyelvű okiratról is, illetve a hamburgi városi könyvtárban felfedeztek egy Corvin-kódexet. A Heraldikai és Genealógiai Társaság egyik felszólalója Hunyadi János apai ági leszármazásával foglalkozott.

Mátyás király emlékérme. Vasárnapi Ujság, 35. (1888) 18. sz. 292. (A kép lelőhelye: Országos Széchényi Könyvtár – Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis.)

Hasonló megfontolások vezethették az előkelő horvát történészt és politikust, Kukuljevics Ivánt [Ivan Kukuljević Sakcinskit] (1816–1889) arra a kérésre, hogy a magyar és a délszláv akadémia tagjaként, készülő művéhez Corvin János sírját ábrázoló fényképfelvételekért forduljon a lepoglavai fegyházigazgatóhoz, Tauffer Emilhez (1845–1891), ahogy azt a Vasárnapi Ujság 1884. évi 24. számának 384-es oldala hírül adta meg nem nevezett zágrábi forrásokra hivatkozva. Az igazgató a helyi plébánostól megtudta, hogy a sírt már korábban elővigyázatosságból felnyitották, kivették az ott talált arany karperecet, a két aranypénzt, az ezüstgombokat és a vadászkést. Ezek után Tauffer Emil 1884. május 27-én a sírt kibontatta, amelyben egy felnőtt és egy gyermek koporsója épphogy elfért. Az eredeti tölgyfakoporsó elkorhadt, ezért elhatároztatott, hogy a maradványok egy új tölgyfakoporsót kapnak, s az oda kerül elhelyezésre, ahová a kormány rendeli. (A nyughely legutóbbi, tudományos célú szemléjét 2021. január 20-án bonyolították le.)

Háry Gyula: Mátyás király reneszánsz lovagi páncélban, Fadrusz János szobra. A kép forrása: Wikipédia.

Mátyás királyt a környező népek is magukénak vallották. A hozzá fűződő néphagyományban keringő mondák némelyike náluk is beszivárgott a 19. század végi városi tömegkultúrát hordozó sajtóba. A prágai kiadású Slovansky Sbornik 1884. évi 8. számában található, a királyról szóló monda megjelentetésében közrejátszhatott Bécs elfoglalásának közelgő, kerek évfordulója. A történetet fellelő fordító, Csopey László (1854–1934) előrebocsátotta (a Vasárnapi Ujság 33. számának 521. lapján), hogy más, egykori uralkodóhoz is kötnek olyan toposzt, amilyen az ismertetendő Mátyás visszatértét előrevetítő jóslatban szerepel.

Az elbeszélés szerint egy vasárnap délután a templom előtt beszélgető emberek megvitatták a világ sorsát, amelyben előkerültek a múlt török időkbéli veszedelmei, mikor is egy csavaros eszű idős férfi vette magához a szót. Az öreg meg volt győződve arról, hogy a törökök már nem fogják betenni a lábukat, hiszen erről tanúskodik az a Krizsmán-féle jövendölés, amelynek alapján Mátyás király feltámad, és nem csak a törököt, hanem minden ellenséget megsemmisít. Majd elmondta a hallgatóságnak, hogy élt régen egy Krizsmán nevű íródeák, aki egy alkalommal, mikor az urát adószedő útján elkísérte, eltévedt, eljutott egy sziklához, amelynek az alján egy Mátyást jelölő szöveg állt, még fel sem ocsúdott, mikor megjelent egy barát, aki elvezette őt egy föld alatti templomba. Az íródeák a templom egyik ablakából egy alvó hadsereg lovasságát és gyalogságát, illetve egy szín aranyba öltözött királyt pillantott meg, a társaság pedig nem más volt, mint Mátyás király és a serege. Mátyás időről időre feleszmél, és megkérdezi, hogy repülnek-e még szarkák, s ha igenlő feleletet kap, akkor visszaesik mély álmába, de egyszer azonban mégis megrázza majd magát, és ki fog törni onnan katonáival egyetemben, mert szörnyű háborúk fognak kerekedni. „Nemzet fog küzdeni nemzet ellen. Mátyás király aztán mindenkit legyőz és olyan jólét fog következni utána, melyről a szent irás azt mondja: «egy akol egy, pásztor».” S akkor tűnnek el majd a szarkák, amikor majd érkezik egy olyan legény, aki falon függő kardot képes lesz kihúzni a hüvelyéből, így Mátyás is seregestül kitörhet a felszínre. Az öreg zárásként emlékeztetett arra, hogy mindez nagyon régen volt, abban az időben még a kézzel írtak, ám az írás is valószínűleg már elveszett, így a történetről az „urak” már nem is tudnak, ő maga is sok mindent elfelejtett, de ezt a jövendölést még megőrizte.

A csehek az 1867. évi magyar kiegyezéshez hasonló státuszért eredménytelenül folyamodtak az osztrák udvarhoz. A függetlenség reményét azonban nem adták fel, s a szabadságvágyat táplálta az ébredésre váró Hunyadi Mátyás és serege. S bár Mátyás király nem ült egyeduralkodóként cseh trónon, de Ausztriával szembeni sikeres hadvezérként a magyar király a csehek önállóságának egyik jelképévé vált.

Magyarországon az egykor volt fénykor személyes forrását és az államférfiú példáját jelentette Mátyás király, akinek tulajdonságai és képességei a kitartásra sarkalló csodákban él tovább.

Fabó Edit, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa

Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet honlapján olvasható el.