Csúcsra járatják az adatgyűjtést Gyurcsányék

Gyurcsány Ferencék csúcsra járatják a chatbotokat a labdarúgó Európa-bajnokság idején is, bár a jelek szerint a rendszer még korántsem működik kifogástalanul – írja az Origó.

Forrás: origo.hu2021. 06. 18. 11:06
GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2020. március 24. Gyurcsány Ferenc, DK elnöke a színházak finanszírozásáról szóló törvény vitáján az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. március 24-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A DatAdat és a Ben Horowitz vállalkozásának a tulajdonában álló Nationbuilder egy Facebook Messengerre épített, politikai kampányokra fejlesztett botprogramban működnek közre. Egy ilyen programot használ Gyurcsány Ferenc is; saját bevallása szerint több százezer embert érnek majd el vele az európai parlamenti választási kampányban. Gyurcsányék a tavalyi kampány idejére leszerződtek a Smoot Tewes Group nevű amerikai tanácsadó céggel, amelyet Obama kampánycsapatának a tagjai alapítottak.

Nem csoda, hogy Gyurcsány és Bajnai emberei ekkora energiát fektetnek az adatbizniszbe. A módszer működőképes, mint azt számos külföldi példa bizonyítja. Sőt nemcsak működőképes, hanem egyenesen ijesztő jövőképet vetít előre.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

Borítókép: Gyurcsány Ferenc a színházak finanszírozásáról szóló törvény vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 24-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.