Csúcstechnológiát és munkahelyeket teremt a haderőfejlesztés

Technológiai ugrás előtt váll a magyar repülőgépipar azzal, hogy tegnap irodát nyitott Budapesten a brazil Embraer. A világ egyik vezető légi- és űripari cége gyártja 2023-tól a Magyar Honvédség új közepes méretű taktikai katonai szállítógépeit.

2021. 08. 27. 19:04
Forrás: Embraer
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Irodát nyitott Budapesten a világ harmadik legnagyobb repülőgépgyártója, a brazil Embraer. 

A megnyitón Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos kiemelte: az, hogy Dél-Amerika egyik legnagyobb vállalata Magyarországon nyitja meg európai mérnöki irodáját, kiemelkedő jelentőségű a magyar iparfejlesztés szempontjából. – Ráadásul ez a mérnöki tudásközpont a Műegyetem közvetlen szomszédságában kezdi meg működését – jegyezte meg a kormánybiztos.

Maróth Gáspár felhívta a figyelmet, hogy az Embraer civil és katonai gépeket egyaránt gyárt. 

– Mostantól minden ilyen jellegű mérnöki tervezésbe bevonják majd a magyar irodát is. Ez olyan technológiai ugrást jelent a magyar repülőiparban, amelyhez hasonló nem volt korábban – emelte ki a kormánybiztos.

Maróth Gáspár – a Portfólió beszámolója szerint – két fontos területet is kiemelt az Embraer együttműködési terveivel kapcsolatosan: magyar befektetők létrehoztak egy műholdakkal foglalkozó vállalatot, így a magyar műholdfejlesztésbe is be tud majd kapcsolódni a brazil vállalat. Az Embraer elsősorban kommunikációs mikroműholdakkal foglalkozik. Egy másik magyar befektetői csoport pedig hamarosan többségi tulajdont szerez a patinás cseh Aero Vodochodyban, e cég húzóterméke az L–39-es sugárhajtású kiképző repülőgép családja. A vállalat jelenleg már együttműködik az Embraerrel alkatrész-beszállítás terén, a kormánybiztos reméli, hogy a jövőben bővül majd ez a tevékenység.

Jackson Schneider, a brazil Embraer Defense and Security elnök-vezérigazgatója beszédében a budapesti iroda megnyitását fontos lépésnek nevezte a vállalat terjeszkedése, erősítése területén.

Hangsúlyozta továbbá a két ország iparának együttműködésében rejlő lehetőségeket, különös tekintettel a műszaki, a technológiai, a kutatás-fejlesztési területen, s úgy értékelt, a jövőben mindkét ország profitálni fog a közös munkából. Jackson Schneider megjegyezte: nemcsak a cég képviseletében, hanem brazilként is úgy érzi, ezzel jelentős együttműködés kezdődött Brazília és Magyarország között.

Mint azt a Magyar Nemzet korábban megírta: a brazil céggel tavaly novemberben a Magyar Honvédség is szerződést kötött két KC–390-es hadszíntéri szállító repülőgép beszerzéséről. 

A megállapodás értelmében a honvédség 2023–2024-es szállítási határidővel úgynevezett rámpás szállítógépeket kap, amelyekkel hadműveleti körülmények között is képes lesz 23 tonna tömegig nagy méretű terhek, katonai felszerelések, járművek és személyi állomány – nyolcvan felszerelt katona vagy hatvan ejtőernyős – célba juttatására. Különleges kialakítása révén a gép alkalmas betonozott repülőtéren kívüli, rossz minőségű terepviszonyok közötti fel- és leszállásra, továbbá ejtőernyős légideszant-műveletek kiszolgálására is. Felszereltsége lehetővé teszi a vészhelyzeti kimenekítést, illetve a nagy létszámú beteg- és sebesültszállító feladatok végrehajtását is. A beszerzéssel a honvédség teljesen új képességgel gyarapodik. A KC–390-es típus alkalmas harci repülőgépek légi utántöltésére, valamint saját hatótávolságának és repülési idejének növelése érdekében üzemanyag felvételére repülés közben. 

A beruházás a NATO-nak is hiánypótló fejlesztést jelent a régióban. Portugáliát követően Magyarország a második európai ország és NATO-tagállam, amely a KC–390 mellett döntött. A beszerzésnek köszönhetően a Magyar Honvédségé lesz a közép-európai régió legmodernebb hadszíntéri szállítórepülőgép-képessége.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.