A másik angliai szervezet vezetésével gyanúsítható Lakatos Attilát és Horváth Anasztáziát nemzetközi elfogatóparancs alapján jelenleg is körözik.
Jogerős ítélet
Legutóbb a Debreceni Törvényszék mint másodfokú bíróság társtettesként elkövetett csalás és háromrendbeli bűnsegédként elkövetett csalás kísérlete miatt jogerősen hét év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy unokázós csalót. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítéleti tényállás szerint a budapesti vádlott ismeretlen társai 2020. június 25-én délelőtt egy angol körzetszámú telefonról felhívták a 70 éves sértett hölgyet, és azt állították, férje közlekedési balesetet szenvedett, majd egy férfi síró hangon a sértett férjének adta ki magát, és kérte, hogy az asszony tegyen meg mindent, amit a hívók kérnek. A csalók megkérték a sértettet, számolja össze, mennyi pénze van otthon, azt később pedig adja át a lakására érkező rendőrnek. Az asszony több mint hatmillió forint értékben összeszedte a különböző valutákban tartott pénzt, majd átadta az 55 éves vádlottnak, aki Budapestről érkezett a sértett debreceni lakásához. A vádlott 2020. július 13-án kora reggel ismét Debrecenbe érkezett autóval, hogy a társai által megtévesztett sértettektől pénzt vegyen át. Az ismeretlen társak három idős sértettnek is azt állították, hogy közeli hozzátartozója balesetet szenvedett, azonban ha kellő mennyiségű pénzt ad át a lakásához érkező személynek, akkor nem tesznek feljelentést. Ez két idős embernek is gyanús lett, ezért a telefonálók megszakították a hívást. A harmadik, egy 75 éves asszony megijedt a tettesek állításaitól, és egy bankautomatából felvett 2,7 millió forintot, ezután otthon várta, hogy érte menjen a vádlott, azonban a pénz átadására nem került sor. A rendőrök Debrecen belvárosában elfogták a pénz átvételére várakozó vádlottat.
Gyanús hívás esetén mi a teendő?
Aki ilyen telefonhívást kap, járjon utána, hogy valóban baj van-e: tegye le a telefont, majd hívja fel azt a hozzátartozóját, akire hivatkoztak! Soha ne felejtse el: hivatalos személy soha nem kér pénzt: se rendőr, se mentő, se tűzoltó. Tegyen fel ellenőrző kérdéseket, ha bizonytalan, hogy tényleg hozzátartozója hívja-e! „Hogy hívnak?”, „Mikor születtél?”, „Mikor találkoztunk utoljára?” Legyen gyanús, ha pénzátutalásra kérik, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolításában közbenjárnak! Bankkártyaadatait semmilyen körülmények között ne adja meg idegeneknek! Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszéljen magánügyeiről, mert az idegenek visszaélhetnek az információkkal! Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek! Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívó számot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!