Habár hat éve a Jobbik–DK-megállapodás még elképzelhetetlennek tűnt, valójában nem egyedülálló a két szélsőséges párt fúziója – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin elemző. A XXI. Századi Intézet munkatársa emlékeztetett, hogy a szélsőségek a természetükből adódóan mindig összeérnek.
– Olyan érdek- és hatalomvezérelt, ideológiájukat csak reklámkampányként használó pártokról van szó, amelyek lemondtak értékeikről, de mégiscsak egy szélsőséges nézetet képviseltek, ezek közül a Demokratikus Koalíció az, amelyik fel akarja forgatni a társadalmat a neoliberális és progresszív értékek mentén – jelezte az elemző, példaként hozva fel Gyurcsányék családpolitikáját vagy az Európai Egyesült Államok gondolatát. – A Jobbikról pedig mindenki azt tapasztalta, hogy egy olyan szélsőséges párt, amely túlnyújtózkodik a nemzeti radikalizmuson, és antiszemita, rasszista kijelentéseket tesz
– mondta az elemző.
A történelem során a bolsevizmust és a nemzetiszocializmust képviselő szervezetek, hálózatok nem először fedik egymást. Amikor Rákosi Mátyás és elvbarátai 1945 után hazatértek, a Magyar Kommunista Párt taglétszáma alacsony volt, így azt a Magyar Nyilaskeresztes Párt háromszázezer tagjából töltötték fel. Mindezt annak ellenére, hogy „Halál a nyilasokra! Halál a fasisztákra!” feliratú kommunista plakátokat tettek közzé. A Beszélő című lap 2003 júniusában összegyűjtötte azoknak a nevét, akik először a Magyar Kommunista Párt, majd a Nyilaskeresztes Párt tagjai voltak.
Péntek István például 1930-ban a kommunistákhoz, 1936-ban Szálasi Ferenchez csatlakozott, akinek az uralma idején, 1944-ben államtitkári kinevezést kapott; Málnási Ödön történész 1937-ig a kommunistákkal szoros kapcsolatot ápoló Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja, ezután Szálasi Ferenc híve, sőt ideológusa volt; Kassai-Schallmayer Ferenc a kommunista párt vezetőségi tagja, majd Szálasi Ferenc parlamenti képviselője, később propagandaminisztere lett. Párkányi István fővárosi kerületvezető kommunista, Sütő Gyula, Koltay József és Zsámboky Pál parlamenti képviselők pedig baloldali szociáldemokraták voltak, és ezt nyilasként is nyíltan vállalták.
Jellemző tény, hogy Párkányi Szálasi hivatali helységében, az Andrássy út 60.-ban tarthatta meg szemináriumát Marx Tőkéjéről, és Szálasi csak azért távolította el a pártból, mert Párkányi a marxizmus mellett ateista propagandát is kifejtett. Nem mellesleg az Andrássy út 60. a nyilasok begyűjtőhelye és börtöne is lett, itt tartották fogva és kínozták az ellenállókat és az ellenségnek kikiáltott áldozatokat. A szovjet megszállás után a kommunisták itt hozták létre az Államvédelmi Osztály elődjét, és Péter Gábor vezetésével tábort vertek, ahol – a nyilasokhoz hasonlóan – börtönt és kínzókamrát hoztak létre.
Érdekesség, hogy a kommunista állambiztonság több százezer embert figyelt meg, egy történészkonferencián azonban rámutattak arra, hogy az egykori nyilas képviselők és jelöltek nagy többsége nem került be ebbe a hatalmas körbe. Csupán pár tucatról gyűjtöttek valamennyi adatot. A népbírósági perekben a legprominensebb nyilasokat persze elítélték, a Szálasi-kormány tagjait ki is végezték, de háború utáni cselekmények miatt a későbbiekben összesen öt személy ellen indítottak valamilyen politikai eljárást, ám őket sem vádolták szélsőjobboldali szervezkedéssel.
Nem véletlen, hogy beigazolódott Kövér László egy 2017-es interjúban elhangzott állítása: „Mintha a történelem ismételné önmagát. Ráadásul, ahogyan egykor a nyilasok és a kommunisták bázisa, úgy most a baloldal és a Jobbik potenciális tábora is jelentős részben lefedi egymást” – fogalmazott a házelnök még jóval a Jobbik–DK-szövetség létrejötte előtt.
