Az egyik migránsfrontvonalon járt a Magyar Nemzet tudósítója és fotósa. Ásotthalom, Mórahalom, Röszke – három, egymáshoz szervesen kapcsolódó település a szerb–magyar határon, a Duna és a Tisza között.
Az embercsempészek a Vajdaságban, Szabadkán, Palicson, Ludasban, Bácsszőlősön várakozó illegális bevándorlókat szervezik tíz-tizenöt fős csoportokba.
Ezután a szerb telefonszolgáltató tornyára hangolt okostelefont nyomva a migránsok kezébe szélnek eresztik őket gyalog. Mehetnek neki a műszaki határzárnak, a GPS-koordinátákkal kijelölt útvonalakon. Általában a palicsi erdőkből, elhagyott tanyákból, kukoricaföldekről egyenesen az ásotthalmi térség tanyákat rejtő erdőségei felé tartanak. A műszaki határzárat rendszerint már sötétben érik el. A kettős kerítésrendszer szerb oldalánál, a kerítés közelében bújnak meg a növényzetben, várakozva a két kerítés közötti úton autókkal járőröző magyar rendőrökre, katonákra. Megvárják, míg a járőr megfordul és indul visszafelé, majd amikor eltűnik a terepjáró, előkerülnek a több méteres, vadonatúj alumínium létrák.
Odaát hiánycikk az alumínium létra. Már Szabadkán sincs. Felvásárolták az embercsempészek.
Csakúgy, mint a drótvágó ollókat. Amint elment a járőr, odatámasztják a kerítésnek és már szaladnak is fel rajta, hogy leugorjanak a két kerítés közé. Már az is gyakori, hogy kettős létrát hoznak, amivel aztán mindkét kerítést leküzdik. A szerb oldalon maradó létrákat az embercsempészek összeszedik és viszik hátra, hogy eladják az újabb csoportoknak – sorolja Pőcze Levente, az Ásotthalmi Polgárőr-egyesület elnöke. Ő több mint negyven évig az ásotthalmi térség hivatásos erdésze volt. Minden fához, csalitoshoz, zárt erdőséghez személyes köze van, némi túlzással ismer minden fűszálat. Egy határrendész mondta róla és a többi határvédelmi polgárőrről, hogy nélkülük szinte lehetetlen dolguk volna a műszaki határzárat felügyelő határrendészeknek, rendőröknek és katonáknak.
A polgárőrök úgy ismerik a terepet, mint a tenyerüket. Ha nem volnának, az idevezényelt egyenruhások lépni sem tudnának.
– Mi, akik itt élünk, ide születtünk, egy-egy szóból megértjük egymást, hogy most éppen hova kell menni a terepen, hogy elálljuk az illegális migránsok útját, a terepismeret hiányában mondjuk egy borsodi rendőrtől ezt nem is lehet elvárni.
Mi tudjuk, merre keressük az erdőkben, elhagyott tanyákon megbúvókat, amint megmozdulnak, nyomon követjük őket, folyamatosan adva az információt, merre tartanak, a fegyveres egyenruhások pedig elfogják őket
– mondja természetes arckifejezéssel, szinte rezzenéstelenül a nyugdíjas kerületvezető erdész. Ő tavaly egyébként az év polgárőre lett és Ásotthalom önkormányzatának közbiztonsági tanácsnoka. A Délmagyar így írt róla: „A pákozdi születésű férfi 1976-ban költözött családjával Ásotthalomra. A település döntéshozó testületének munkájába tanácstagként 1978-ban kapcsolódott be, a mai napig önkormányzati képviselő. Úgy fogalmazott, polgármesterségen kívül már minden tisztséget betöltött a testületben, most is bizottsági tag és elnök. Kapcsolata a polgárőrséggel 1997-ben kezdődött, amikor a lakossági igényre válaszolva az akkori polgármestere felkérte, hogy alapítsa meg a helyi egyesületet. Később beválasztották az Országos Polgárőrszövetség felügyelőbizottságába és a Csongrád Megyei Polgárőrszövetség elnökhelyettese is. Irányítása alatt az egyesület az országosan adható legmagasabb kitüntetést kapta meg 2017-ben.”
Úttalan utakon, murvás és földúton vegyesen keringünk az erdőben, néha felbukkan egy-egy tanya. Pőcze Levente mindegyik gazdáját ismeri, tudja, melyikben ki lakik, hányadmagával, milyen kutyái vannak, hány gyerek, az asszony dolgozik-e. Azt is tudja, melyik tanya elhagyott. Ezeket visszatérően ellenőrzik – kiváló búvóhelyek a migránsoknak. A messziről jött tollforgató és fotós egyszer csak azon kapja magát, hogy szó nincs céltalan keringésről az erdőben. Egyszer csak ott vagyunk a műszaki határzárnál. Kiszállva a járőrautóból az elnök elmutogatja,
melyik irányból jönnek és merre tartanak a terepen a migránsok.
Míg beszél, az óvatlan tudósító hozzáér a kerítéshez. Tudatalatti mozdulat lehetett, hiszen korábban beszélgettünk arról, hogy áram van a kerítésekben.
Amikor kiépítették a rendszert, a dán közszolgálati a televízió egyik stábja meglepte az ásotthalmi polgárőröket. „Micsoda dolog, hogy áramot vezettek a kerítésbe!”, vetették fel felháborodva. Pőcze Levente hiába mondta nekik, az áram nem az emberek ellen van, akkora feszültség van drótokban, mint a villanypásztorban, megcsípi a hozzáérőt, de nem okoz sérülést, halált meg pláne nem.
Arra szolgál, hogy amint hozzáért valaki, beindítja a riasztórendszert.
Az oszlopokra felszerelt kamerák – 360 fokban tudnak pásztázni, kiváló minőségű képet adnak – rászegeződnek arra a pontra, ahol hozzáértek a kerítéshez. A riasztott járőrök láthatják, mennyien vannak a határsértésre készülők. Éjszaka felkapcsolódnak a reflektorok és a hangszórókon határozott hangon angolul, majd arabul, pastu, párszi és még három további, a tudósító számára teljesen ismeretlen nyelven figyelmeztetik a migránst, hogy Magyarország államhatárához ért, ami egyben az Európai Unió schengeni határa, és amelynek illegális átlépése bűncselekmény, amiért börtön jár. Pontosan ez játszódott le, amikor a tudósító – tudatalattijának engedelmeskedve – hozzáért a műszaki határzárhoz. Perceken belül ott is volt a katonai járőr, akik látva az ismerős polgárőrt, intettek, majd visszafordultak arra, ahonnan jöttek.
Pőcze úr pedig beviszi a „pestieket” a susnyásba. Egy nappal korábban esett, sáros utakon a tisztásokon bólogató – dolgozó – olajkutakat mellőzve egyszercsak vadkerítésbe botlunk. – Ez a vaddisznós kert. Alig 420 hektár egybe függő erdő, hatalmas vaddisznó csapatokkal.
A kerítésen látszik, hol hágták már át a migránsok, az acéldrót ott berogyott
– mutatja a nyugdíjas erdész a határsértők nyomait. A migránsoknak mutatja a GPS, hogy erre kell menniük Kissor felé, majd Zákányszék, Domaszék, Szeged irányába.
Visszaérve a kövesútra, elbúcsúzunk Pőcze Leventétől, és indulunk Röszkére. Már vár bennünket Túró István, a Röszkei Polgárőr-egyesület elnöke és ott találkoztunk Sárközi Lászlóval, a Mórahalmi Önvédelmi Egylet (Polgárőrség) elnökével. Míg Ásotthalom közigazgatási területe erdővel sűrűn benőtt, délen húzódik a szerb határ, keletre Mórahalom és közigazgatási területe található. Utóbbi szintén tanyavilág, ám megművelt földek sorakoznak rajta.
Jelenleg a kukorica és a napraforgó nyújt búvóhelyet a határon átszökött migránsoknak.
Túró István a gyálai Holt-Tiszához visz minket. Itt az F2-es pontnál a víz megszakítja a műszaki határzárat. Itt mutatja meg az újonnan kapott hőkamerát és a nagy felbontású távcsövét. Odaát, a szerb oldalon, úgy kétszáz méterre egy horgász próbálkozik. Füstszűrős cigarettát szív közben. Látjuk a távcsővel még a márkáját is. Az elnök azt mondja, csak három hőkamerájuk van, pedig sokkal több kellene.
Röszke gondjai annyiban mások, mint Ásotthalomé vagy Mórahalomé, hogy itt van az M5-ös–E75-ös autósztráda határátkelője Röszke–Horgos néven. Óriási kamion- és személyautó forgalommal.
A migránsok jellemzően közúton próbálkoznak, vagy éppen a nemzetközi átkelőt megkerülve a műszaki határzáron át.
Mint például az F2-es pontnál, ahol a vízen nincs műszaki akadály, még az is előfordul, hogy télen a jeges vizet átúszva szöknek be. Ugyancsak neuralgikus pont a holt víztől úgy háromszáz méterre az átkelő felé a Pap-halmi-főcsatorna, ami időnként áttévelyeg a Vajdaságba, hogy aztán visszatérjen és egészen a határátkelőig a természetes határt jelölje. Az egyik ilyen áttévelygő részen masszív vasrácsokat voltak kénytelen beszerelni, mert a földút alatt, a főcsatornában, derékig vízben bújtak át a csövön a migránsok. A sztráda pedig már áldozatot is szedett az illegális migránsok közül: körültekintés nélkül átrohannak az óriási forgalom ellenére az útpályán. Az egyik migráns átszaladt, majd meglátva a határrendészeket, vissza akart rohanni a másik oldalra. Halálra gázolta egy száguldó autó.
Csorba Sándor, az Országos Polgárőrszövetség (OPSZ) határvédelmi tagozat, egyben a Balotaszállási Polgárőr-egyesület elnöke megerősíti megérzésünket: mind Pőcze Levente, mind Sárközi László, mind Túró István elkötelezett a polgárok védelmében, szeretik szűkebb pátriájukat és hazájukat. Mindent meg is tesznek a határvédő polgárőr társaikkal együtt. Ez érthető, ha tudjuk, Pőcze Levente kerületvezető erdész volt, ám a többiek határőrök. Csorba Sándor maga is 36 évig szolgált.
Az államhatár szent és sérthetetlen
– mondja, hozzátéve: megvédjük a hazát.
A tagozat 2016 őszén alakult. Lefogják a teljes schengeni határt Zala megye egy részétől Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéig. Hozzájuk jön még Jász-Nagykun-Szolnok megye és Ausztria felé a Győr-Sopron-Moson megyei összesen 97 egyesület 2050 fővel. Négy és fél év alatt 650 ezer járőrórát teljesítettek, ebből 110 ezer rendőrökkel közös járőr volt. Összesen 11 ezer illegális migráns elfogásában vettek részt közvetlenül vagy információkkal. Embercsempészek elfogásához hatezer információt adtak át a hatóságoknak. Időnként a lovas tagozat polgárőreivel is együtt szolgálnak. Az illegális behatolók mozgásának megfelelő mélységi megyékben éppúgy, mint a migránsfrontokon, a röszkei–mórahalmi–ásotthalmi, illetve a dunamenti, Hercegszántó, Dunafalva, Baja irányába tartó fő útvonalakon. Nemcsak járőröznek és az elfogásokban segítenek, hanem a migránsok után takarítanak is. Gyakori, hogy az erdőkben odahagyják a sátraikat, ruháikat.
A migránsok ugyanis átöltöznek úgymond európai ruhába, hogy ne tűnjenek ki a környezetből és a lakott települések felé már „úriembernek” öltözve indulnak tovább.
Legutóbb Dunafalvánál találtak egy kisebb sátortábort a polgárőrök.
Csorba Sándor, mint mondja, elégedett a rendelkezésre álló felszereléssel. Gépjármű, éjjellátó készülék (hőkamera), drón, távcső kell a sikeres szolgálathoz. Az egyesületek minden pályázati lehetőséget megragadnak, így mindenből van nekik. Azt azonban a tapasztaltak alapján mi tesszük hozzá: van, de nem elég. A frontvonalban szolgáló polgárőröknek például jóval több hőkamerára és drónra lenne szükségük. Annál is fontosabb volna a még nagyobb eszköztámogatás, mivel
az illegálisan érkezők csaknem száz százaléka katonakorú fiatalember, gyermek, asszony gyakorlatilag nincs is közöttük.
