Fekete-Győr András a híres-hírhedt interjúja után ismét szerencsétlen megjegyzéssel vetette észre magát. A Momentum baloldali miniszterelnök-jelöltje Osváth Zsolttal beszélgetett autózás közben a vlogger YouTube-videójában, amikor azt mesélte: volt egy elektromos rollere, ami nagyon koszos volt és gondolta, hogy lemossa, ezért betette a zuhany alá. A roller elektronikus rendszere pedig – nem meglepő módon – feladta a küzdelmet, és tönkrement. Osváth Zsolt láthatóan megdöbbenve fogadta a történetet, és ironikusan csak annyit kérdezett a politikustól:
és rád bízzuk az országot?
Az ominózus jelenet 8:40-től látható és hallható:
A videóban egyébként arról is beszélt a momentumos elnök, hogy
nincs szégyenérzete a számára balul sikerült, Gulyás Márton baloldali aktivistának adott Partizán-interjú miatt. „Egy jó tréning a Marcival letolni négy órát, négy óra alatt olyan kérdések is felmerülnek mint még soha” – mondta Fekete-Győr András, aki jónak nevezte a teljes interjút, majd megjegyezte: „a vágott anyag az egy másik történet”.
Nem csoda, hogy nem volt elégedett az áprilisban adott interjújával a baloldali politikus, ugyanis az adásban láthatóan hebegett-habogott, sokszor teljesen tanácstalannak tűnt. Az említett Partizán-beszélgetésben
olyan alapvető kérdésekre sem tudott válaszolni, hogy mit jelent számára az egyesült ellenzék fogalma.
Fekete-Győr állítólag a 2014-es választás előtt kívülről és cinikusan tekintett a magyar politikára, s a formálódó ellenzéki koalíciót nevetségesnek, alkalmatlannak és komolytalannak tartotta. Ezt egyébként a mai napig hangoztatja, ugyanis a vasárnapi, ATV által közvetített baloldali miniszterelnök-jelöltek „vitájában” így mutatkozott be: „Azt tapasztalta, hogy az elmúlt 30 év politikai elitje már nem képes új lendületet adni Magyarországnak. Ezért szervezte meg a Momentum-generációt.”
Ám az áprilisi beszélgetésében arra a várható kérdésre már leblokkolt, hogy közülük számos szereplővel most mégis szövetkezik a szivárványkoalícióban. Ekkor elismerte, hogy
a baloldali összefogással feladták a Momentum identitásának egy részét.
A pártelnök egyebek mellett Gyurcsány Ferenc politikai múltjáról, köztük a hírhedt őszödi beszédről alkotott véleményéről sem tudott számot adni az áprilisi interjújában. Lapunk korábbi tudósításából kiderül:
az önellentmondásos, tíz-tizenkét másodperces hallgatásokkal, hümmögésekkel tűzdelt négyórás beszélgetésben a lilák vezére még az előre látható rutinkérdéseknél is teljesen tanácstalannak mutatkozott.
A Ki szavaz a baloldalra? nevű oldal a YouTube-on tette közzé a momentumos elnök válaszaiból összeállított videót.
Fekete-Győr Andrásnak korábban is voltak meghökkentő kijelentései: 2017 októberében videóinterjú készült a pártelnökkel a „kisméretű atomerőművekről,” amely akkoriban a Momentum programjának egyik sokat hangoztatott ígérete volt.
Kisméretű atomerőmű, például egy napelem-kollekció egy ház tetején