„Tetszettünk” forradalmat csinálni! – Instant történelemkönyv az átmenet zavaros évtizedeiről

Rendhagyó, instant történelemkönyvvel készült a PestiSrácok.hu és a Pesti TV a múlt hétvégi Tranzit Fesztivál Gondolatexpó című kiállítására. Antall József néhai miniszterelnök elhíresült mondatának pandant-ját mottóul kiemelve arra hívták fel a figyelmet: nem volt túlzás a Nemzeti együttműködés nyilatkozatában a rendszerváltozás első szeleitől a 2010-ig tartó időszakot az „átmenet két zavaros évtizedének” keresztelni, hiszen a hatalom jelentős részét ebben az időszakban – a demokratikus és jogállami normákat felülírva – a posztkommunista hálózatok és a velük szövetséges liberálisok uralták. A „Tetszettünk” forradalmat csinálni! kiállítás előszavát Mező Gábor, a visszatekintés tablóit Huth Gergely írta.

A Békemenet résztvevői vonulnak a Szent István körúton Forrás: MTI/Sóki Tamás

1. Együtt szívnak, együtt nevetnek

Az 1985-ös monori találkozón még egységesen áll ki az ellenzéki értelmiség, 1988. június 16-án, Nagy Imre kivégzésének harmincadik évfordulóján még együtt verik a rendőrök Orbán Viktort és Tamás Gáspár Miklóst a Batthyány-örökmécsesnél. Valódi bátorság kellett akkoriban az ellenzékiséghez, az állítólag „puha” diktatúrában több év letöltendő börtönbüntetést lehetett kapni például a Nemzeti dal illegális elszavalásáért. Ha besúgtak, lebuktattak egy ellenállót, a legenyhébb következmény volt, hogy az egész családját megfélemlítették és ellehetetlenítették, iskolai és munkahelyi karrierjét tönkretették. Makovecz Imrének köszönhetően a Tabánban áll egy cellába zárt szoboralak, melyen csak az olvasható: „1944–1990 – Azok emlékére, akik nem haltak meg, de életüket tönkretették.”

2. Ékverés és megosztás

1988 októberében az Inconnu művészcsoport titokban felállítja az első kopjafát az ötvenhatos mártírok frissen feltárt 301-es parcellájában, 1989. június 16-án Orbán Viktor elmondja vakmerő és világhírű beszédét Nagy Imre újratemetésén, de akkorra már az állambiztonsági hálózat manipulációi és a liberális értelmiség egy részének kommunista kötődése miatt megosztott a „demokratikus ellenzék”.

3. Magyarország „rosszul választ”

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

1990 tavaszán a magyar nemzet (nem először) csalódást okoz a nyugati mainstream értelmiségnek, mert nem a favorizált Szabad Demokraták Szövetségét, hanem a Magyar Demokrata Fórum vezette koalíciót juttatja hatalomra. Pontosabban a hatalom nagy részét továbbra is (a téma legismertebb kutatója, a most elhunyt Hankiss Ágnes terminológiájával élve) a továbbélő kommunista hálózat tartja a markában. Ők a belső irataikban a rendszerváltást csak „modellválltásnak” nevezik. A politikai-jogi rendszerváltoztatás megtörténik, de a gazdasági hatalmat és a nemzet vagyonát a rablóprivatizációnak nevezett folyamat révén az elvtársak szerzik meg. Antall József miniszterelnök nemzetközi nyomásra paktumkötésre kényszerül, így lesz köztársasági elnök az SZDSZ-es Göncz Árpádból. A kommunista állambiztonság még 1990-ben is működik, szervezetten épülnek be a demokratikus intézményekbe, miközben hazaviszik és eltüntetik az évtizedek alatt összegyűjtött kompromittáló iratokat. Mindez az úgynevezett Dunagate-botrányban lepleződik le.

4. A választóvonal: államcsíny taxisokkal

A továbbélő kommunista hálózat és az SZDSZ (hathatós nemzetközi támogatással) megpróbálja ellehetetleníteni a demokratikusan megválasztott Antall-kormányt. A taxisblokádként elhíresült 1990. októberi államcsínykísérletet is lelkesen támogatják. Az akkor még hevesen liberális, de töretlenül antikommunista Fidesz nem vesz részt a puccskísérletben, sőt az állítólag újraéledő fasizmus ellen sem tüntet a Demokratikus Charta felvonulásán, ezzel Orbán és pártja végleg kihúzza a gyufát a hazai és nemzetközi hálózatok előtt. A chartát már nyíltan éljenzik a legvéresszájúbb kommunisták is, Berecz János Pető Ivánékkal vonul. Csurka István, az MDF akkori alelnöke 1992-ben, az elhíresült dolgozatában rámutat a kormány és az ellenzék kétszínű rendszerváltoztatására, ezért kizárják a pártból. Antall József, aki nem sokkal később, 1993-ban daganatos betegségben meghal, egy ízben így csitítja a puha rendszerváltást bíráló párttársait: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

5. Visszatérnek a komcsik, az SZDSZ a demokratikus pántlika

1994 tavaszán a már a nyolcvanas évek óta nevelgetett posztkommunista-liberális értelmiség és a kezükben lévő 99 százalékos médiatöbbség sikert arat: legyőzik a konzervatív oldalt, sőt az SZDSZ-szel együtt kétharmados kormány alakul. A miniszterelnök a kampányban elszenvedett „halálos autóbalesete után harmadórára feltámadt” egykori pufajkás, később reformkommunista Horn Gyula lesz. A rendszerváltoztatást eláruló SZDSZ jutalomból hazaviheti az aranytojást tojó tyúkot: három miniszteri szék mellett kulcspozíciót kapnak az Állami Privatizációs Rt.-ben. Rövid idő alatt az addig még érintetlen állami nagyvállalatok, erőművek, stratégiai gyárak jelképes összegért olyan figurákhoz kerülnek, mint Gyurcsány Ferenc. Fodor Gábor, a Fidesz később az SZDSZ-be átült alapítója a Szétszakadt Magyarország című filmünkben mindezt úgy magyarázza: az SZDSZ a koalíciókötéssel feláldozta magát, hogy biztosítsa a rendszerváltoztatás vívmányainak megőrzését. Nincs olyan vetítés, ahol e ponton ne kacagna fel hangosan a közönség. Bokros Lajos megszorítócsomagja fenntartható államháztartást ígér, de az ország elszegényedik, a szociális hálót feltépik és még az államháztartási hiány is megnő. Így higgy egy kommunistának!

6. Pirruszi győzelem: Fidesz–MDF–FKGP-kormány alakul

Orbán Viktor alakíthat törékeny kormányt 1998-ban. A posztkommunista struktúrák jó részét még nem tudják megbontani, de az ország fejlődésnek indul, a kórházak bezárását és egyéb sanyargatásokat, azaz a Bokros politikájának folytatását követelő Nemzetközi Valutaalapot (IMF) már ekkor hazaküldik. Ám a kormányzat és a Fidesz vezetése is megosztott, csúszik és jórészt elmarad a média-rendszerváltás, és az állam szervei csakúgy hemzsegnek a „szakértővé” avanzsált posztkommunista hivatalnokoktól. Gondot okoz a nagy múltú kisgazdapárt egyes vezetőinek lelepleződött korruptsága – bár őket bravúros módon „kiszerelik a kormányzásból”. 2002-ben a Fidesz vezetői rosszul mérik fel az Izraelből rendelt Ron Werber által celebrált szocialista gyűlöletkampány és a föld alatt mesterkedő kommunista hálózat erejét: megbukik a pozitív hangú, összefogást és fejlődést ígérő kampányuk, és az 1956-os hősök kivégzéséért személyesen is felelős Apró Antal családjának régi strómanja, Medgyessy Péter alakíthat kormányt, ismét a Szabad Demokraták Szövetségével. Hamar megkezdődik a közvagyon széthordása, egy ábrándos tekintetű SZDSZ-es funkcionárius, Bodnár Zoltán például 2002 szilveszterén egy szélhámos brókernek utalja át a rábízott, autópálya-építésre félretett 13 milliárd forintot, ebből lesz a K&H-botrány.

7. Stróman-életművészből kormányfő

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A külföldi gazdasági érdekek buzgó képviseletéért francia Becsületrenddel is kitüntetett Medgyessy Péter nem sokáig örülhet posztjának. Előbb állambiztonsági múltja (D–209-es szigorúan titkos tiszt volt az átkosban) lepleződik le a Magyar Nemzetben. Majd antik történetírók tollhegyére kívánkozó módon puccsot szerveznek ellene: 2004 nyarán, míg ő önfeledten koktélozik a festői Cannes-ban, liberális szövetségesei és a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) vezetőjéből, majd nagyvállalkozóból sportminiszterré előlépő Gyurcsány Ferenc hátba szúrják őt. A SZDSZ az üzleti, gazdasági érdekek miatt akaszt be Medgyessynek, míg Gyurcsány egyenesen miniszterelnöki babérokra tör, ezért apránként lekenyerezi, maga mellé állítja a szocialista párt alapszervezeteit. Ebben a már akkor is hű fegyverhordozója, Czeglédy Csaba segíti. Gyurcsánynak könnyű dolga van, hiszen a KISZ-vagyon, az alumíniumipar, több bennfentes szolgáltató vállalat és egy sor állami luxusingatlan (vö.: őszödi villa és a képviselői klub) lenyúlásával már bizonyította rátermettségét anyósa, Apró Piroska előtt, így a bolgár hagyományok szerint földön ülve zajló vasárnapi ebédeken, a lopott zsidó vagyonból lett szemlőhegyi villában csak arról kell meggyőznie a családfőt, hogy – Medgyessy helyett – miniszterelnöknek is kiváló lenne.

8. Az elszabadult őszödi böszme

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Gyurcsány keményen kezd: bevallása szerint csupán azért, hogy beletörölhesse a lábát Orbán Viktorba és a fideszesekbe, elindítja minden idők leggyalázatosabb magyarellenes kampányát: a Magyarok Világszövetsége által amúgy is rosszul időzített 2004. december 5-i népszavazáson a határon túli magyarok ellen uszít. Az általa okozott sebek azóta is nehezen gyógyulnak. Magyarország szinte háborús területté változik: Gyurcsány random ötletelésekkel próbál kormányozni (például a Száz „tyúklépés” programjával), az első Orbán-kormány társadalmi-gazdasági vívmányait, például a lakástámogatások rendszerét tönkreteszik, az elégedetlenkedőket pedig KGB-s és rákosista módszerekkel próbálják megfélemlíteni. Már az első „Fletó” által felügyelt nemzeti ünnepen, 2005. március 15-én mesterlövészek tartják rettegésben a fővárost, mindennaposak lesznek a titkosszolgálati, alvilági zavarkeltések. Maffiózók kokettálnak Gyurcsány bizalmi embereivel, a régi KISZ-haver Szilvásy Györggyel és a KGB-s múltú Laborc Sándor titkosszolgálati vezetővel (vö.: Portik–Laborc-jegyzőkönyvek). 2006 őszén, az őszödi hazugságbeszéd kiszivárogtatásakor nem létező szlovák terroristákkal fenyegetik meg a Fidesz vezetőit, akik így kénytelenek lefújni a mérhetetlen elégedetlenségnek békés módon hangot adó, óriásinak ígérkező ellenzéki tüntetést. A tévészékház felgyújtásától az 1956-os megtorlásokhoz hasonlóan a Magyar Rádió udvarára terelt és véresre vert, vagy éppen a zárkákban testileg-lelkileg megalázott tüntetők tragédiáin át a 2006. október 23-i rendőrterrorig egymást érik a demokratikus és jogállami működéssel összeegyeztethetetlen otrombaságok. Gyurcsány gyengülő hatalmát újabb titkos akciókkal igyekszik megvédeni: az UD-botrányban, 2008-ban lelepleződik, hogy a fél ellenzéket lehallgatják, és zsarolással, fenyegetésekkel próbálják szétverni a polgári-nemzeti oldal egységét. Szélsőjobboldali szervezetek sora alakul, Vona Gábor gárdistái nagy nemzetközi figyelmet kapnak, miközben ezerrel folyik a különböző társadalmi csoportok egymás ellen ugrasztása. Ártatlan cigányokat gyilkolnak meg, az elkövetők perét Gyurcsány végigüli és szigorúan néz a vádlottak szemébe, a bíróság csak annyit tud megállapítani, hogy a gyilkosságoknak bizonyosan volt megrendelője.

9. Kifosztva és leteperve

Közben az állam még megmaradt értékes vagyontárgyai, a sukorói tóparttól a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltségig vagy éppen a Malévig és a ferihegyi repülőtérig gyanús körülmények között, mélyen áron alul magánkezekbe vándorolnak. Az SZDSZ újabb rekordot állít fel: az egészségügy katasztrofális eredményekkel járó privatizációja (lásd Hospinvest-botrány) után Kóka János gazdasági miniszter haverjai, a Viadom Zrt. tulajdonosai az M7-es új szakaszának teljes árát ellopják. Hasonlóan vitézkednek a szocialisták is: ők a Szeviép segítségével tüntetik el az autópályapénzeket. Az özönvízre váró káderek között anekdoták szerint egy fém kétszázast sem szabad elejteni, mert mielőtt koppanna, valaki zsebre teszi. Néhány botrányhőst egész egyszerűen meggyilkolnak vagy eltüntetnek a nagy káoszban (Welsz-ügy, Sápi-ügy). A katasztrofális kormányzás következtében már 2008 nyarára az államcsőd közelébe jut az ország, így az azt követő világgazdasági válság végleg térdre kényszeríti hazánkat. Több százezer magyar talpa alól csúszik ki a talaj. Gyurcsány még 2009 áprilisáig folytatja kamikaze-kormányzását, majd konstruktív bizalmatlansági indítvány révén a magát „frontsebésznek” képzelő rovott múltú vállalkozót, a nagybetűs Nyugat házi kedvencét, Bajnai Gordont ültetik helyére. Bajnai édesapja kiváló tanítványa, aki a rendszerváltozás forgatagában felszámolási csalással, áfacsalással és vállalkozások alvilági módszerekkel történő lenyúlásával kereste nehéz kenyerét. A kis Gordonnak csak a készbe kellett beülnie, de ugyanolyan rezzenéstelen arccal küldte vágóhídra az általa szanált vállalatok munkásait, partnereit, mint a papa tette. A Hajdú-Bét Zrt. libatenyésztői közül többen a halálba menekültek a Bajnaiék okozta krach miatt.

10. Szakítás a posztkommunista múlttal. Örökre?

Fotó: MTI/Sóki Tamás

2010 áprilisában (miként a Nemzeti együttműködés nyilatkozatában a parlamenti többség megfogalmazta) forradalom történik a szavazófülkékben. A választópolgárok szakítanak a posztkommunista múlttal, a nyilatkozat szófordulatával élve: „a XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.” Új korszak veszi kezdetét, s megkezdődik a gazdasági károk elhárítása, az ország újjáépítése. A nemzetközi pénzügyi elit szorításában a kormány unortodox megoldásokra kényszerül: államosítják az MSZP–SZDSZ-kormányok idején haveri kezekbe juttatott és erősen megdézsmált nyugdíjkasszákat, és nem fogadják el a Nemzetközi Valutaalap újabb megszorításokat követelő doktrínáit, inkább szuverenista politikát folytatnak. Nem marad el az ellencsapás, a nyolc év balliberális ámokfutása révén legyengült államháztartást az állampapírjaink elleni támadással próbálják megingatni. Egyesek már „szakértői kormány” (értsd: bábkormány) felállításáról álmodoznak, de Orbán Viktor és Matolcsy György honfoglaló őseink bravúrjával él: IMF-megállapodást mímelve pacifikálják a nemzetközi helyzetet, miközben a valódi civil kezdeményezésként szerveződő 2012. január 21-i Békemenet sok százezres békés, hömpölygő tömege egy időre eltántorítja a cselszövőket. Egyes hírek szerint Soros Györgynek különösen drága mulatság volt a magyar államkötvények elleni kudarcos támadás. 2011. április 25-én az Országgyűlés kétharmados többsége közjogi szempontból is pontot tesz a zavaros időkre: a sztálini gyökerű alkotmányt új alaptörvényre cserélik. Az alaptörvény átmeneti rendelkezései közjogi szempontból is megbélyegzik mindazokat, akik a náci-nyilas és a kommunista diktatúrákkal közösséget vállalnak vagy élvezik a diktatúrából átörökített javakat. Az új alaptörvény a Nemzeti hitvallással kezdődik, melyben az is olvasható:

„Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra. Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.”

A teljes írást IDE kattintva olvashatják!