– A Tavares-jelentés óta született egy Sargentini-jelentés az Európai Parlamentben, illetve manapság az Európai Bizottsággal is több a konfliktus. Mi változott?
– A legnagyobb különbséget abban látom, hogy 2010 és 2014 között a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottsággal az egyenjogúak tárgyalása zajlott. Konstruktív egyeztetéseket tudtunk folytatni, kompromisszumra tudtunk jutni a vitás kérdésekben. Az uniós parlamentben már akkoriban sürgették a Magyarország elleni fellépést, de még szó sem volt hetes cikkely szerinti eljárásról. Az igazságügyi miniszterségem alatt, 2014-től aztán új dimenzióba lépett a konfliktus, a Jean-Claude Juncker vezette bizottsággal az együttműködés már közel sem volt harmonikus. A 2018-ban elfogadott Sargentini-jelentés pedig már magában foglalta a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását is. Ebben az időszakban tapasztalhattam meg, hogy az európai szellemiséget hirdetők milyen módon támadják azokat, akik bizonyos kérdésekben másként gondolkodnak, és nem ülnek fel az ideológiai fősodor gyorsvonatára. Érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy az unió mindeközben – gyakorlatilag 2010 óta – válságüzemmódban van. Először az arab tavasszal nem tudott mit kezdeni, aztán a gazdasági válsággal, a migrációval és ma a pandémiával. A brexit pedig olyan jelentőségű, hogy a következményeit igazán még ma sem tudjuk felfogni. Ahelyett, hogy az EU lényeges szereplő lenne a világpolitikában, csak fut az események után. Emiatt dominálja a 2019 utáni időszakot az EU jövőjéről szóló vita és, ahogy már említettem, benne Magyarország szerepe. Úgy is tűnhet, hogy az európai építkezésnek az elmúlt évtizedben elszenvedett kudarcait jól el lehet leplezni az egyes országokkal szembeni jogállamisági vádakkal. Önvizsgálat helyett felesleges értékviták jelentek meg, ami Európa erősítése helyett mély árkokat eredményez.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!