– Újonnan megjelent, Közélet és közjog című könyvének a bevezetőjében azt írja: az elmúlt tíz évben közeli tanúja volt annak, ahogy Magyarország keresi az útját Európában, s át akarja törni a fősodratú gondolkodás falait. Jogászi szemmel nézve melyek voltak a legfontosabb állomások, hol tart ma ez a vita?
– Az elmúlt évtizedet a közéletben töltöttem. Mindez adott egy olyan látásmódot, annyi tapasztalatot, amit érdemes átadni az érdeklődők számára. A Közélet és közjog című könyvem tehát az életpályám utóbbi időszakát öleli fel. Amikor 2010-ben megszűnt az alkotmánybírói hivatásom, és Magyarország párizsi nagykövete lettem, az utolsó határozat, amit aláírtam, a lisszaboni szerződéshez kapcsolódott. Akkor még nem sejtettem, hogy egy máig meghatározó kérdésben foglalok állást. A párhuzamos indoklásban ugyanis utaltam az alkotmányos identitás fogalmára, illetve arra, hogy egyetlen uniós tagállam sem mondhat le az alkotmányos önazonosságáról. Magyarország független ország, és független országként döntötte el azt is, hogy szerepet vállal az európai építkezésben. Ez egyúttal azt jelenti, hogy amíg magyar állam létezik, nem tudunk lemondani az alkotmányos identitásunkról. Szimbolikus jelentősége volt ezzel a gondolattal búcsúzni az alkotmánybírói hivatástól. Annál is inkább, mert párizsi nagykövetként később feladatom volt, hogy Magyarország új szellemiségű alkotmányát tolmácsoljam, elmagyarázzam külföldön. A francia jogásztársadalom megosztott volt az alaptörvényt illetően, de sokan kiálltak mellettünk. A 2011-ben elfogadott alaptörvény új szellemiséget tartalmaz, nem a II. világháború után elfogadott alkotmányok „ízvilágát” tartalmazza. A nemzeti értékekre nagyobb hangsúlyt fektet, az egyén és a közösség viszonyát új alapokra helyezi, és olyan kérdésekről is rendelkezik, mint a házasság fogalma, a család jelentősége vagy a jövő generáció iránti felelősség. Egyfajta szövetséget kíván létrehozni a múlt, a jelen és a jövő nemzedék között. Ezt az új szellemiségű alkotmányt már ekkor kemény támadások érték külföldről, említhetném például az Európai Parlament 2013-as Tavares-jelentését. A nemzeti értékek, a kereszténység megjelenítése az alkotmányban az, ami leginkább kiverte az „európai biztosítékot”. Az elmúlt tíz esztendő vitáival Magyarország jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az európai állóvizet felkavarja, és főszereplője legyen az értékvitáknak.
– A Tavares-jelentés óta született egy Sargentini-jelentés az Európai Parlamentben, illetve manapság az Európai Bizottsággal is több a konfliktus. Mi változott?
– A legnagyobb különbséget abban látom, hogy 2010 és 2014 között a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottsággal az egyenjogúak tárgyalása zajlott. Konstruktív egyeztetéseket tudtunk folytatni, kompromisszumra tudtunk jutni a vitás kérdésekben. Az uniós parlamentben már akkoriban sürgették a Magyarország elleni fellépést, de még szó sem volt hetes cikkely szerinti eljárásról. Az igazságügyi miniszterségem alatt, 2014-től aztán új dimenzióba lépett a konfliktus, a Jean-Claude Juncker vezette bizottsággal az együttműködés már közel sem volt harmonikus. A 2018-ban elfogadott Sargentini-jelentés pedig már magában foglalta a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását is. Ebben az időszakban tapasztalhattam meg, hogy az európai szellemiséget hirdetők milyen módon támadják azokat, akik bizonyos kérdésekben másként gondolkodnak, és nem ülnek fel az ideológiai fősodor gyorsvonatára. Érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy az unió mindeközben – gyakorlatilag 2010 óta – válságüzemmódban van. Először az arab tavasszal nem tudott mit kezdeni, aztán a gazdasági válsággal, a migrációval és ma a pandémiával. A brexit pedig olyan jelentőségű, hogy a következményeit igazán még ma sem tudjuk felfogni. Ahelyett, hogy az EU lényeges szereplő lenne a világpolitikában, csak fut az események után. Emiatt dominálja a 2019 utáni időszakot az EU jövőjéről szóló vita és, ahogy már említettem, benne Magyarország szerepe. Úgy is tűnhet, hogy az európai építkezésnek az elmúlt évtizedben elszenvedett kudarcait jól el lehet leplezni az egyes országokkal szembeni jogállamisági vádakkal. Önvizsgálat helyett felesleges értékviták jelentek meg, ami Európa erősítése helyett mély árkokat eredményez.
– Az unióban és Magyarországon is rendkívül élénk a hazai jogállamisággal, valamint az alaptörvényünkkel kapcsolatos vita. Mit szól egy jogászprofesszor ahhoz, ha politikusok a nemzeti alkotmány félredobásával kampányolnak?
– Az alaptörvény legitimitását senki nem vitathatja, azt a hatályos jogszabályoknak megfelelően, valamennyi országgyűlési képviselő kétharmadának szavazatával fogadták el. A módosításai is ennek megfelelően történtek. A problémát abban látom, hogy a jogállamiság fogalma mára politikai jelentéstartalmat kapott, és elvesztette eredeti jogi tartalmát. Én magam jogászként, jogi fogalomként beszélek a jogállamiságról. Számomra ez egy XIX. századra visszanyúló definíció, ami többek között a közigazgatás joghoz kötését, a bírói hatalom függetlenségét és a szabad választásokat jelenti. Fiatalként diktatúrában éltem, ma demokráciában. Akkor nem volt bírói függetlenség, szabad választások, ma mindkettő biztosított. És még sorolhatnám a példákat. Így a jogállamisággal kapcsolatos vádakat politikai színezetű vádaskodásnak tartom. Az Európai Parlamentben egyes képviselők a nekik nem tetsző rendszerekre azt mondják, hogy azok nem jogállamok. Jogász vagyok, számomra értelmezhetetlen a „Magyarország nem jogállam” érv, azt politikai vádaskodásnak tartom. Bármely országban lehetnek az alkotmányról viták, de ennek is megvannak a demokratikus formái. Jogászként azt kell mondjam, abszolút komolytalan, ha valaki azt mondja, hogy dobjuk sutba az alkotmányt egyszerű parlamenti többséggel. Ilyen nem fordulhat elő sehol a világban.
– Nemrég rendezték meg a Jogászgyűlést, ahol ajánlásokat is megfogalmaztak. Ez volt a válasz arra, hogy ma a politikusok „jogászkodnak”?
– Önmagáért beszél, hogy a Jogászgyűlés balatonfüredi ülésén kitörő taps fogadta az állásfoglalásunkat. A jogásztársadalomnak erkölcsi kötelessége volt megszólalni a vitában. Úgy gondolom, hogy ezt kellő eleganciával tette. Felhívta a figyelmet a párbeszédre, a konszenzuskeresésre. A jogásznak nem is lehet más véleménye, mint kiállni a jogszabályok betartatása mellett. A Jogászgyűlés egyébként kiemelt figyelmet fordított a nemzeti alkotmány és az uniós jog viszonyára is; a bíróságok közötti egyenjogú – és nem vertikális – párbeszéd sokat segíthetne a meglévő feszültségek oldásában. A Jogászgyűlés üzent a jogalkotónak is. A jogrendszer iránti közbizalom alapja az alaptörvény és az ezen nyugvó jogrendszer stabilitása. A jogászi hivatásrendeket időben kell bevonni a jogalkotásba, a jogszabályok hatálybalépésére megfelelő felkészülési időnek kell rendelkezésre állnia, valamint a jogszabályok utólagos hatályosulásának vizsgálata sem mellőzhető.
– Említette, hogy a mostani időszakot az EU jövőjéről szóló vita dominálja. Az erről szóló konferenciasorozat a tagállamokban és az uniós intézményekben is zajlik. Az esemény keretében ön a közelmúltban webináriumiot is szervezett, ahol ismert európai politikusok vettek részt. Mik voltak a fő következtetések?
– Örülök, hogy neves politikusokat, meghatározó közéleti személyiségeket sikerült megnyerni a részvételre. Jean-Pierre Raffarin, Franciaország volt miniszterelnöke, Prokópios Pavlópoulos, a Görög Köztársaság volt elnöke, François-Xavier Bellamy, az Európai Parlament képviselője, filozófiaprofesszor, valamint Martonyi János korábbi külügyminiszter is részt vettek az eseményen. Valamennyien amellett foglaltunk állást, hogy Európa egy sokszínű kontinens, ahol összekötnek bennünket a közös értékek. De vannak saját nemzeti értékek is, amelyek az egyes nemzetekhez tartoznak. Egymást tiszteletben tartása Európa egységének záloga. Az európai építkezés nem indulhat felülről lefelé, európai szuperállam, európai démosz, európai nyelv ugyanis nem léteznek. A szubszidiaritást tekintjük az együttműködés alapjának. Ahogy Martonyi János is emlékeztetett rá, Európa három dombra épült: a görög humanizmus Akropoliszára, az európai állam római Capitoliumára és a keresztény világ Golgotájára. Hiába létezik tehát európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos, ha ma nem tudjuk pontosan, hogy mi az az európai életmód. Közösen foglaltunk állást abban is, hogy Európa kulturális dimenzióját igenis erősíteni kell, a múltat pedig nem szabad eltörölni. A webinárium tehát arra mutatott rá, hogy mindenekelőtt az unió sokszínűségét kell megőriznünk. Számomra kulcsfontosságú, hogy ahogy az integráció nem lehet felülről irányított, úgy a jövőjéről szóló vita sem szabad, hogy azzá váljon. Csak remélni tudom, hogy a következtetéseinket meghallgatják.
(Borítókép: Trócsányi László képviselőként az EP-ben Forrás: Európai Parlament)
