A nyomozók korábban bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy a férfi az Iszlám Állam terrorszervezet nevében tevékenykedhetett. E bizonyítékok szerint feltehetően 2016 novemberéig harcolt értük Észak-Szíriában. Emellett az információk szerint kapcsolatot tartott fenn az Iszlám Állam lehetséges tagjaival külföldön. Letartóztatásakor további fegyvereket és gyúlékony folyadékot találtak a hátizsákjában.
Vádat emeltek a szörnyű támadást elkövető migráns ellen
A szír férfi még 2023-ban érkezett Csehországon keresztül, és azonnali védelmet kért. A migráns férfi a hírek szerint az Iszlám Állam katonája volt korábban, és Németországban is tartotta a kapcsolatot a terrorista szervezettel.

További Külföld híreink
Nem ő az egyetlen terroristagyanús migráns
Az Iszlám Állam terrorszervezet két feltételezett tagját vették őrizetbe a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Trierben és az Észak-Rajna–Vesztfália tartománybeli Delbrückben – közölte a német szövetségi ügyészség még szerdán. A két iraki férfit a német szövetségi bűnügyi rendőrség fogta el kedden, majd a karlsruhei Szövetségi Bíróság vizsgálóbírója rendelte el előzetes letartóztatásukat.
További Külföld híreink
A hatóságok külföldi terrorszervezetben való tagsággal vádolják őket, mivel a nyomozás szerint 2016-ban és 2017-ben hónapokig dolgoztak Irakban az Iszlám Állam megbízásából.
A német szövetségi ügyészség azzal gyanúsítja őket, hogy egyikük a terrorszervezet harcosa volt, a másik férfi pedig egy, az iszlám jogot alkalmazó, úgynevezett saría-bizottságnak dolgozott.
Borítókép: Rendőrautó a bíróság épülete előtt (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!