A Gyüre-gyilkosság ügyében Portik az előkészítő ülésen valószínűleg nem fogja beismerni a terhére rótt vádat, hiszen az elmúlt tíz évben eddig még soha semmit nem ismert be. Most sem lesz másként, mert ha ezúttal is jogerősen elítélnék, várhatóan már életfogytiglani fegyházbüntetést kapna. Azaz számára egyetlen út maradt: a következetes tagadás.
Emlékezetes, februárban a PestiSrácok nyomán számoltunk be arról, hogy elfogták Portik Tamás egyik ismerősét, K. Gábort, akit a Gyüre József ellen elkövetett gyilkossággal gyanúsított meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A férfit azzal vádolják, hogy a Prisztás- és a Boross-gyilkosság felbujtójaként elítélt Portik parancsára lőtte le Gyüre Józsefet. Az ügyészség júliusban emelt vádat ellenük.
A vádirat szerint Portik Tamás már fiatal kora óta ismerte a sértettet, 1999-ben azonban megromlott közöttük a korábbi baráti viszony, ezért Portik megbízta a szintén a bűnelkövetői csoportjához tartozó két társát, hogy öljék meg a férfit.
Az emberöléssel megbízott két férfi, K. Gábor és Sz. József (akinek az ügyét együttműködésére tekintettel elkülönítették) 1999. április 25-én megjelent a sértett XI. kerületi bérelt lakásánál, leparkoltak, majd felcsöngettek Gyüréhez, aki beengedte őket. A vád szerint a lakásban az emberöléssel gyanúsított a fürdőszobába ment, ahol elővette a szatyrából a gyilkossághoz előzetesen beszerzett, hangtompítóval ellátott géppisztolyt, majd a fürdőszobából kilépve a fegyverrel célzott lövést adott le a sértettre, aztán közelebb lépett hozzá, és még többször rálőtt. Gyüre a helyszínen életét vesztette. Később a lőfegyvert hajléktalanok találták meg a Duna-parton, és leadták a rendőrségen. A sértett holttestét a lakbér beszedésével megbízott személy 1999. május 6-án fedezte fel, amikor belépett a lakásba.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!