„Fizetek, csak vigyenek át a határon”

A fokozódó migrációs nyomás nem csak a magyar határőröknek jelent óriási terhet. A kerítés túloldalán a helyi lakosok testközelből élik meg mindazt, amitől Magyarország polgárai a határzárnak köszönhetően mentesültek. A bevándorlók lendülete a csípős hideg ellenére töretlennek látszik. Mindennap megpróbálnak átjutni a határon. Minket is arra kértek, csempésszük át őket az autónkban.

Fotó: Teknos

Legtöbbjüknek nincs útlevele. Eldobták, mert az az információ terjedt a menekülttáborokban, hogy így nagyobb eséllyel juthatnak át a határon. 

Amíg Amir mesél, kisebb tömeg gyűlik körénk. 

Fotó: Teknős Miklós

– Nem fáztok itt? – kérdezem. – Én már most remegek.

Amir azt mondja, megszokták. Este nehezebb, de már arra is találtak megoldást. Éjjel köveket melegítenek a tűzön, és ponyvába csavarva viszik be a sátorba. Melegen tart szinte egész éjjel. Közben egy férfi lép be a helyiségbe. Rohanó léptekkel, hatalmas vigyorral az arcán a sátrához megy. Kiveszi belőle a poggyászát, majd odajön hozzánk.

– Láttam a rendszámukat. Magyarországiak. Majd ők átvisznek

– mondja Amirnak arabul. Ám gyorsan kiderül, hogy a szíriai férfi is beszéli az angolt. 

– Fizetek, csak vigyetek át. Mennyit kértek? Milyen pénznemben?

– kérdezi, s egy köteg pénzt vesz elő. Van közte forint, euró, dinár és több, számomra ismeretlen pénz. Hogy lerázzam, azt mondom neki, hogy Belgrádba megyünk, s felajánlom neki, hogy elviszem. Nem hisz nekem. Arra kér, mutassam meg az igazolványomat. Kettős állampolgár lévén van szerb igazolványom is, így azt húzom elő. Ekkor már elhiszi. A mosoly eltűnik az arcáról. 

Fotó: Teknős Miklós

Előveszi a telefonját. Képeket mutat nekem. Ő látható rajtuk. A bordáján, a karján kék, zöld, vörös foltokat látok. Amir azt mondja, hogy minden egyes nap kísérletet tesznek a határátlépésre.

– Van, aki három hónapja a településen van, és nem telt el úgy nap, hogy ne próbálkozott volna – magyarázza, hozzátéve, hogy általában a román határnál kísérleteznek, s ha sikerrel járnak, utána mennek át Magyarországra. A férfit is román rendőrök verték meg. 

A szerb és magyar egyenruhások kesztyűs kézzel bánnak velünk, de a románok kiszámíthatatlanok

– mondják. Indulunk Magyarmajdányra. Amirnak megköszönöm az információkat. – Várj, mutatok valamit – mondja. Előveszi a telefonját. Facebook-profiljára kattint. – Korábban ügyvédi irodám volt Szíriában. Ez a kép a megnyitón készült – mutatja. A fotón ápolt, öltönyös férfi áll whiskyvel a kezében. – Ez te vagy?! – kérdem döbbenten. Ő hangosan felnevet: – Akármilyen hihetetlen, de igen, én vagyok. A raktárt elhagyjuk. Portyázó tömeg érkezik a szerzett zsákmánnyal. Kivágott akácfákat húznak a bokáig érő sárban.

Loptak tőle, vasrúddal zavarták, de segítettek is

Magyarmajdányon mindössze egy vegyeskereskedés van, ahová a Tito mar­sall utcán keresztül vezet az út. A migránsok jelenléte gyakorlatilag folyamatos itt is. Kék szatyrokkal a kezükben sétálnak.

Fotó: Teknős Miklós

Egy helyi magyar férfi az utcán sepreget, a vonuló tömeget szemléli. Kérdésünkre azt mondja, hogy korábban az ő szomszédságában, ebben az utcában élt a legtöbb migráns a településen. A már lakatlanná vált házakba költöztek be, de lakossági bejelentésre a helyi rendőrök nemrégiben kiterelték őket az épületekből, amelyekben éveken át tanyáztak. 

A házakban tüzeltek, sőt volt, amelyiket gondatlanságból fel is gyújtottak, a villanykarókról pedig áramot vezettek be.

A férfinak vegyes tapasztalatai vannak a bevándorlókkal kapcsolatban. Volt, hogy a boltból jött haza, nehéz szatyrokat cipelt, s az egyik közel-keleti megkérdezte, segíthet-e neki. De volt, hogy le akarta őket fényképezni, amikor a fia házában tanyáztak, és vasrudakkal fenyegették meg azt követelve, hogy törölje ki az elkészült fotókat.

Loptak tőlem birkát, tyúkot, nyáron leszüretelik a gyümölcsöt, a kertből elviszik a terményt

– meséli szomorúan. Pedig a rendőri jelenlét folyamatos a határ menti településeken. Minket is többször igazoltatnak. 

Az országon belül is folyamatos a migráció

Következő utunk Pásztor Bálinthoz vezet, aki Szabadka impozáns szecessziós épületében, a városházán fogad bennünket. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) frakcióvezetője kifejti, hogy amikor a helyzet tarthatatlanná válik a településeken, a helyi hatóságok buszokkal befogadóközpontba szállítják a migránsokat, ám azok egy része a kinti csípős hideg ellenére sem akar ott maradni, és segítőik is vannak.

– A mérhetetlen pénztömegeket megmozgató nemzetközi civil szervezetek támogatásával ezek a bevándorlók visszaszivárognak a határhoz. Így folyamatosan zajlik a migráció országon belül is – mondja. Mindemellett a helyi taxisok is meglátták az üzleti lehetőséget a migránsok szállításában, és rendre visszahozzák őket a határra. 

Pásztor Bálint szerint folyamatosan masíroznak az ország településein a bevándorlók, ami már számos incidenshez vezetett.

– Néhány héttel ezelőtt Szabadkán betörtek egy gyógyszertárba, és bántalmazták az ott dolgozó hölgyet. 

Ezek azok az esetek, amelyektől a magyarországi lakosok mentesültek a magyar kormány határozott álláspontja miatt. A kerítésnek köszönhetően a magyarországi polgárok nem kényszerültek rá arra, hogy ezek a problémák a mindennapjaikká váljanak

– mutat rá Pásztor Bálint. Pártjával többször felszólaltak a parlamentben Szerbia déli határának fokozottabb védelme mellett, ám konkrét intézkedéseket egyelőre nem tudtak kiharcolni.

Borítókép: A déli határkerítés vége (Fotó: Teknős Miklós)