A Barabási határátkelőnél az intézkedés a rendszerváltás előtti időket idézte, mai technikával kiegészítve. Hiába Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő diplomata útlevele, a személyes konzuli közbenjárás, a tételes szállítmánylista, az autó tartalmáról minden szögből fotók készültek, a gondosan elhelyezett dobozok jó részét kipakoltatták és egyenként rákérdeztek a tartalmukra. Dávid Valéria, Zápszony elöljárója és Szülek Marianna, a helyi óvoda vezetője segítettek a nyelvi nehézségek áthidalásában.
Nagyon fontos, hogy csak jelöletlen csomagokat lehet küldeni humanitárius segélyként, a névre szóló dobozok ugyanis már ajándéknak számítanak, ezért nehezen engedik át őket a határon.
Az Ukrajnából kilépő kocsisor most csak néhány autóból állt, előző héten a falu közepéig ért. A gyalogosan menekülők kutyával, macskával azonban folyamatosan jöttek szembe. Zápszonyban gyönyörű napsütés fogadott, az óvodában pedig már vártak bennünket az ott elszállásolt menekültek, akik a háború második napján érkeztek az 1745 lélekszámú településre összesen nyolcvanan. Az egyik családban nyolc gyerek van.
-Nagy összefogás volt a faluban, akinek amije volt, azt hozta, ameddig az első szállítmány meg nem érkezett a XVI. kerületből.
Dávid Valéria hangsúlyozta, hogy adományokat később is kaptak, viszont sokat letettek a határ túloldalán, mert nem tudták átvinni. Pedig nagy szükség van rájuk, ugyanis az árak az egekbe szöktek, és lassan a falubeliek is felélik a tartalékaikat. Szülek Mariannától megtudtuk, hogy legalább ötszázan elmenekültek a településről, sok idős maradt, és nekik ugyanúgy szükségük van a segítségre, mint a menekülteknek, akik az első napokban azt kérdezték, miért segítenek nekik, és fizetnek-e érte, mert ők eddig azt hallották, hogy a magyarok gonoszak.
Mi mondtuk, hogy azért segítünk, mert sajnáljuk őket és azóta nem győznek hálálkodni nap mint nap, a munkából pedig kiveszik a részüket.
Miután a menekült gyerekek megkapták azokat a névre szóló ajándékokat, amiket a kerület iskolásai két nap alatt gyűjtöttek nekik, az egyik anyuka a könnyeivel küszködve, tolmács segítségével mesélt arról, ami velük történt.
-Irpinyből, közvetlenül Kiev mellől jöttünk. Február 24-én már bombázták a várost, de eleinte még azt gondoltuk, hogy egy pincében meghúzzuk magunkat. Amikor azonban jött egy találat, ami kicsapta az ajtót, fogtuk magunkat és menekültünk. 32 órát utaztunk, nem maradt semmink, csak amit ide hoztunk. De boldogok vagyunk, mert a gyerekek ebből szinte nem érzékeltek semmit, az itteni fogadtatás pedig fantasztikus.
Mivel a térségben Zápszonyban van a legtöbb menekült, ezért a településen található egykori leányanya otthon felújítását már elkezdték, hogy az óvodából oda helyezzék a menekülteket, illetve még több férőhelyet tudjanak kialakítani. Szatmáry Kristóf ígéretet tett arra, hogy a XVI. kerület ebben is segítséget nyújt majd.
– Most a Lemhényi iskola félmillió forintos felajánlásából vásároltunk egy mosógépet, két szárírógépet, de hoztunk még mikrohullámú sütőt, tartós élelmiszereket, fertőtlenítő-, tisztító- és tisztálkodószereket, illetve matracokat is mintegy egymillió forint értékben és jó volt mosolyt csalni a gyerekek arcára a névre szóló ajándékokkal. Habár mindenki békét szeretne, de adományokra továbbra is szükség lesz Kárpátalján, hiszen csak Zápszonyban az óvoda mellett több családot szállásoltak el magánházaknál is.
A leányanya otthonban most főként bútorokra van szükség, amelyek megvásárlásához pénzadománnyal fogunk hozzájárulni. Emellett a kerületben is fogadjuk a menekülteket, de meg kell őrizni a békét és a biztonságot Magyarországon, amit nem veszélyeztethet semmilyen hóbortos elszólás, vagy felelőtlen politikai kijelentés.
Hazafelé azon elmélkedtünk, hogyan vészelik át az éjszakát azok, akik még mindig gyalog álltak sorba a határon. Egy biztos: önzetlenséggel és szeretettel több háborút nyertek már meg, mint fegyverekkel.
