Átdöfött szívvel is kell tudni szeretni

– Nem a világ végére kell készülnünk, hanem a feltámadásra, az újrakezdésre, Isten országának az építésére – jelentette ki Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozójával pünkösdhöz közeledve az elismeréseiről, a türelmes szeretet fontosságáról, a szólásszabadságról és nagypéntek jelentőségéről is beszélgettünk.

Debrecen, 2015. június 3. Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke a debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskolában 2015. június 3-án. A ferences szerzetes iskolákat látogat, illetve a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok programsorozata keretében a legújabb, A virág a fény felé hajlik című könyvét mutatja be az érdeklődőknek Debrecenben. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt

– Európa díszpolgáraként tehát ön nem elégedett az öreg kontinenssel?
– Ha az álmainkhoz viszonyítjuk Európát vagy Magyarországot, akkor ott vagyunk a béka feneke alatt. De ha az elmúlt 50-100 évhez hasonlítjuk, akkor óriási fejlődésen ment keresztül. A valóság talaján kell állnunk. A magyarországi választással kapcsolatban sem arról beszélek, hogy ki van megelégedve vagy ki nincs, hanem hogy nem folyt vér, nem halt meg senki, nem masíroztak katonák az úton, míg korábban számtalan példa volt erre. Most viszont a vesztesek kiállhatnak és elmondhatják a maguk véleményét. Azt hiszem, hogy egy kibontakozó, növekedő, szépülő világban élünk, vagyis számtalan olyan vívmány van, ami a kétezer éves kereszténységből nőtt ki, és amit nekünk nagyra kellene értékelni. Jézus Krisztus azt mondta, hogy menjetek az egész világra, és tanítsatok minden népet a tízparancsolat és a szeretet parancsának a megtartására. Ezek jelentik Isten alkotmányát. Ha meg vagyunk keresztelve, akkor ez olyan, mint az állam alkotmánya, vagyis be kell tartanunk.

Az a közösség, amely komolyan veszi ezeket az isteni parancsokat, felvirágzik, kibontakozik, növekszik, békében, erőben nő. Ahol viszont az önzés, a kapzsiság eluralkodik, ott hanyatlás, szegénység, háború és halál van. Hiszem, hogy ezen parancsok által lehet olyan társadalmat építeni, ahol mindannyian otthon érezhetjük magunkat.

– Ha már szóba hozta a választásokat: mit gondol a mai magyar politikai kommunikációról?
– Csak azt tudom, hogy édesapám 1957-ben írt néhány verset, de nem is publikálta, csak egy irodalmi körben felolvasta, aztán elvitték. Akkoriban a Securitate folytatta a „műkritikát”: hét évet kapott ezért a négy versért, pedig ma senkinek nem jutna eszébe, hogy ezektől szívbajt kapjon. Emlékszem, hogy gyermekkoromban, amikor apám verset írt, akkor nekem is kellett, és szegény édesanyám mindig jött, hogy „Fiam, ügyelj, miket írsz le, mert jön a fekete autó, és elvisz téged is”. Több mint hatezer gyermeket fogadtam be, de eddig még egynek sem kellett azt mondanom, hogy „Szívem, ügyelj, milyen sms-ket küldözgetsz, mert jön a Securitate vagy az ÁVO, és elvisz téged”. Vagyis ma lehet bátran kritizálni, beszélni, érvelni. Én magam is a Facebookon sokszor elég őszintén fogalmazok, ahogy a szívemből jön. 

Tehát van szólásszabadság nemcsak Magyarországon, hanem Romániában is. Ott sem éreztem a falakat kívül. Legtöbbször a falakat magamban érzem, ha nem tudom jól megfogalmazni, elmondani vagy felmutatni azt az értéket, amit képviselek. De ennek én magam vagyok a határa, ezért mindenkit arra bíztatok, hogy ne panaszkodjon, hanem vonuljon vissza a csendbe, és ami érték, azt merje megosztani.

– Feladatának érzi, hogy olyan határozottan foglaljon állást politikai kérdésekben, mint ahogy teszi?
– Hogy őszinte legyek, nem érzem úgy, hogy olyan határozott lettem volna, de azon értékek mellett mindig ki fogok állni, amiket vallok és hiszek: hogy a szeretet sokkal értékesebb, mint a gyűlölködés, hogy a párbeszéd mennyire fontos. Sokszor meg is kérdezték, hogy ide vagy oda miért megyek el előadást tartani. Azt válaszoltam, ahol megengedik, hogy őszintén beszéljek, oda szívesen elmegyek. Az elmúlt harminc évben Erdélyben vagy Magyarországon a hitéért, a világnézetéért nem öltek meg senkit. Ez óriási dolog: szabadságot jelent. Áldott állapotot, és ezzel mindannyiunknak élnie kell. Az, hogy gyűlöljük egymást, nem vezet sehova. Látom a választókon is: azzal, aki csúful beszél, én sem ülök le szívesen akár egy pohár borra, mert meg kell tanulnunk az elméleteinket és a gondolatainkat kulturáltan és értékesen megfogalmazni egymásnak. A civilizált embereknek kell tudniuk érvelni, vitatkozni, a másikat meggyőzni. Ukrajnában pont az a baj, hogy elhallgattak az érvek, a párbeszéd, és megszólaltak a fegyverek. Ez zsákutca, senkit nem fog győztessé tenni. Azt kívánom, hogy soha ilyesmi ne forduljon elő a Kárpát-medencében.

– Egy interjúban azt mondta, hogy az ön „bosszúja” a sötétség, a szeretetlenség ellen az a hatezer gyermek, akiket megmentett az elkallódástól. Ön szerint „csak” hittel és szeretettel meg lehetne állítani azt a háborút, ami most a szomszédban dúl?
– A tény az, hogy ami most Ukrajnában történik, az egy nagypéntek. Egy véres nagypéntek, ahol az életet, a békét, a szeretetet ugyanúgy keresztre feszítik, megölik, ahogy annak idején. De olyan jó dolog tudni, hinni a keresztény embernek, hogy a béke, a szeretet, az élet, az maga az Isten. Meg lehet ölni, el is lehet temetni, de harmadnap feltámad. Valahol hiszem, hogy Ukrajnában szláv testvéreinknek is sikerül előbb-utóbb újrakezdeni, feltámadni és szeretetben élni. Biztos vagyok benne, hogy eljön az az idő, amikor ezek a testvérek egy jó pohár vodka mellé együtt leülnek és elmondják, hogy „milyen buták is voltunk, amikor egymás torkának estünk”. Amikor kérdezik, hogy miért vagyok optimista, elmondom, hogy én is követtem el hibákat, bűnöket, de olyankor mindig gombóc volt a torkomban, nem kaptam levegőt, elszorult a tüdőm, tehát nem jó rossznak lenni, bűnt elkövetni. Sokkal jobb dolog szeretetben, békében élni, hiszen az ember már csupa önzőségből is a jót szokta választani. 

Hiszem azt, hogy a gyűlölet mulandó és a szeretet örök, ami, ha bármikor meg is ölik, fel fog támadni. Sokszor mondtam, hogy nem siratóasszony vagyok vagy gyászhuszár, hanem a szeretet, a feltámadás és Isten országának prófétája, és hiszem, hogy a világ nem a szakadék szélén táncol. Ezért nem a világvégére kell készülnünk, hanem a feltámadásra, az újrakezdésre, Isten országának az építésére.

– Idén a csíksomlyói búcsú napja egybeesik a trianoni békediktátum napjával. Mit gondol, mi ennek a jelentősége?
– Június 4-e a Kárpát-medencei magyarság számára nagypéntek volt. De mindannyiunk életében vannak nagypéntekek. Az a szép, hogy Jézus átdöfött szívvel is tudott szeretni. Ő nemcsak feltámadt, hanem elkezdett szeretni. Ezt kell megtanulnunk a Mesterünktől, hogy átdöfött szívvel is tudjunk nemcsak élni, hanem szeretni is. A pünkösdi búcsú mindig a szeretet ünnepe, és ilyen értelemben előre kell néznünk. Az árvák közül egyik-másik 5–10 éves gyerek annyi nehézségen ment keresztül, hogy az embernek összefacsarodik a szíve. De nekik is azt szoktam mondani, hogy „Tudom, kicsi szíveim, min mentetek keresztül, viszont ha mindig hátrafelé nézve bicikliztek, akkor jó nagyot fogtok esni”. Tehát előre kell nézni, a jövő előttetek van. Ha kaptatok egy gólt, és leültök azon morfondírozni, hogy miért kaptátok, akkor még kaptok jó néhányat. Ha viszont küzdötök, lehet, hogy a következőt épp ti lövitek, és bajnokok lesztek. A népünknek is ezt mondom: 

Trianont nem lehet meg nem történtté tenni, de valamilyen módon el kell tudnunk engedni, és előre kell néznünk.

Trianon szerintem egy nagy válóper volt, ahol a Kárpát-medence lakói elváltak. Szomorú és tragikus dolog, és nem csak a magyar nép számára. De erre a tragédiára nem az a válasz, hogy tovább gyűlölködünk száz év után is, hanem az, hogy megpróbáljuk megfogni egymás kezét.

Zarándokút

Böjte Csaba péntektől lelkigyakorlatot tart a Nógrád megyei mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen. Az elmélkedéseket Szent Józsefről és a názáreti Szent Családról bárki meghallgathatja, mert azokat a liturgikus téren tartja szombaton 9.30-kor, 11 és 15 órakor. Vasárnap, Munkás Szent József ünnepén pedig hat órakor zarándokvonat indul Budapestről, a Keleti pályaudvarról a kegyhelyre, ahol az erdélyi ferences szerzetes 11 órakor ünnepi szentmisét mutat be. Böjte atya útközben elmélkedést tart, illetve gyóntat a csendes fülkében. A vonat Nagybátony állomásra viszi a zarándokokat, ahonnan gyalogosan, vagy igény szerint busszal lehet eljutni a nemzeti kegyhelyre. A résztvevők ezután egyénileg bejárhatják a kegyhelyet, többek között a remetebarlangokat vagy a Szent László-forrást. A hazaúton folytatódnak a közös imák, éneklések és elmélkedések.

Borítókép: Böjte Csaba (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)