Darabokban a baloldali összefogás

Az összefogás szétesett – mondta lapunknak Nagy Ervin elemző, aki szerint a baloldali hat pártban több törésvonal is kialakult a választási vereséggel. A XXI. Század Intézet szakembere szerint a legnagyobb vesztes a Jobbik, melynek elnöke ahelyett, hogy ígéretéhez híven lemondana, Vona Gábor korábbi pártelnököt nevezte gyávának. Hozzátette, az LMP-nél nem zárható ki a pártszakadás, míg a Momentum nekimehet Gyurcsánynak is.

2022. 04. 06. 5:55
20220403 budapest mujegpalya ellenzeki kormany varo havran zoltan magyar nemzet
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közösen tanulmányozza és értékeli a hat baloldali párt súlyos választási vereségük okait

 – közölték tegnap a kormányváltás érdekében létrejött összefogás pártelnökei, akik a választás másnapján összeültek. Ugyanakkor többek között Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc nem várta meg szövetségeseit a kudarc okának keresésében, és már a választás estéjén nekimentek Márki-Zay Péternek. Gyurcsány szerint kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják, ha a kapitány a hajót viharba vezeti, nem éri el a kikötőt, akkor azok, akik a hajó sorsát rábízták, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány.

Jakab Péter szerint Márki-Zay ellenzéki előnyből fél év alatt brutális hátrányt csinált. Persze a bukott kormányfőjelölt sem tétlenkedett, Gyurcsány Ferenc és a háború mellett a Jobbikot is a vereség okaként említette, mondván, a pártnak sem sikerült hozni a 2018-as szavazóit az összefogásba, a Jobbik-elnök közönségének nagy része pedig DK-s szavazó. Az LMP is egyértelműen a bukott miniszterelnök-jelöltre mutogat.

Többféle törésvonal

Mindez már egy töréspont az amúgy is megrepedt összefogásban. Azzal kapcsolatban, hogy a jövőben széteshet-e a baloldali szövetség, Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője úgy fogalmazott, a hatpárti összefogás már szétesett.

– Többféle törésvonal is kialakult, és ha külön frakciókba ülnek be, ez a távolság csak nőni fog közöttük – mondta. Úgy látja, Jakab Péter a közös kudarcban egyáltalán nem nyerte meg a szimpátiaversenyt azzal, hogy már a választás éjszakáján másra mutogatott és bűnbakot keresett. Leginkább azért, mert ezt durva hangnemben tette, amivel hosszú távon is rontotta a saját megítélését a baloldali szavazók előtt.

Hozzá képest Gyurcsány Ferenc és az LMP elegánsabban kritizálta Márki-Zay Pétert. A többi három párt eddig nem beszélt a történelmi kudarc okairól, de elképzelhető, hogy ők sem néznek szembe a felelősséggel

 – mondta az elemző.

Erősek és gyengék

Hangsúlyozta, Márki-Zay mellett a Momentum esetében már látja a jeleit annak, hogy Gyurcsány Ferencre fognak ismét mutogatni, amivel tovább forgácsolják az egykori összefogást.

A Momentumnak nagyobb a mozgástere is, hiszen 11 képviselővel kerültek be az Országgyűlésbe, és a nemzetközi kapcsolataik is erősebbek, mint például a Jobbiknak

– vélekedett Nagy Ervin. Mint fogalmazott, az LMP nehéz helyzetben van, hiszen frakciót jelen állás szerint nem alakíthatnak, ugyanakkor ígéretet kaptak a DK részéről, hogy kisegítik őket. – Az LMP egyértelműen ki van szolgáltatva Gyurcsány Ferencnek, amennyiben ő nem tartja be az ígéretét, az LMP a megszűnés közelébe kerül. Mondhatjuk azt is, Gyurcsány zsarolói pozícióba jutva rövid pórázon tarthatja a pártot. Bár azt látom, hogy Ungár Péter azok közé tartozik, akik szeretnének Gyurcsány Ferenctől megszabadulni, Kanász-Nagy Máténál nincs jele annak, hogy önállósítani akarná pártját. Ez még pártszakadáshoz is vezethet – tette hozzá Nagy Ervin.

Az elemző kiemelte, a kudarc nem csupán Márki-Zay Péter felelőssége, hanem maga a konstrukció is hibás volt, és az összes pártvezető követett el olyan politikai hibákat, amelyek a vereséghez vezettek. – Ráadásul Jakab Péter és a Jobbik esetében ez nemcsak politikai hiba, hanem a választópolgárok szemében politikai bűn is volt, hogy összefogott az MSZP-vel és a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val, amivel szemben egykor létrejöttek és megerősödtek – utalt a párt alapító nyilatkozatára Nagy Ervin, aki úgy fogalmazott, ez az összefogás egyértelműen oka annak, hogy a Jobbik a 2018-as 26 képviselő helyett most már csak mindössze kilenc mandátummal rendelkezik.

Jakab lemondást ígért

– Ráadásul Jakab Péter morálisan is megítélhető és elítélhető azáltal, hogy esze ágában sincs lemondani, dacára annak, hogy tavaly szeptemberben leszögezte, ha nem tudja elszámoltatni Orbán Viktort, lemond – mondta Nagy Ervin, utalva arra, amikor Jakab Pétert szabolcsi kampánykörútja során arról kérdezték, hogy akár közjegyző előtt is vállalja-e, hogy elszámoltatja Orbán Viktort.

– Én simán, hallod. Ha nekem nem sikerül, le is mondok. Én nem bohócnak jöttem ide – fogalmazott akkor a Jobbik elnöke.

Ehelyett most elődjét, Vona Gábort nevezte gyávának, amiért 2018-ban ígéretéhez híven lemondott pártelnöki posztjáról. – Vona Gáborra mutogat, aki komoly politikai teljesítményt ért el 2018-ban azzal, hogy a Jobbikot a legerősebb ellenzéki párttá tette, ám mivel ő többet várt, többet remélt, illetve tévesen ítélte meg az akkori politikai helyzetet, lemondott, ahogy ígérte. Nagyon úgy tűnik, hogy Jakab Péter sem a felelősséget, sem a következményeket nem akarja vállalni, sőt ki akar bújni egy olyan felelősség alól, amit neki is vállalnia kell – hangsúlyozta az elemző, kitérve arra is, hogy a Jobbik az elnöksége nagy részét is elfelejtheti.

– A vezetők közül mindössze ketten kerültek be a parlamentbe, ráadásul az új jobbikos képviselők alig ismert személyek. Lehet, hogy mindez nem véletlen, Jakab Péter így tudja túlélni ezt az időszakot. Mellőle minden belső kritikus politikus kilépett vagy kizárták, saját támogatóival vette magát körül a megválasztásakor. Most nem kizárt, hogy a bejutott személyek erős támogatói Jakabnak vagy olyan gyengék, akik nem tudják majd őt eltávolítani – magyarázta Nagy Ervin, aki szerint a pártelnöknek ez az egyetlen esélye maradt, mert a politikai szükségszerűség szerint buknia kellene.

Borítókép: Ellenzéki eredményvárón, a Műjégpályán (Havran Zoltán/Magyar Nemzet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.