Már a határon megkezdődik az Ukrajnából menekülők jogvédelme

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala munkatársai az ukrajnai háború kitörése óta az érintett határszakaszon dolgoznak, miután az ENSZ Nemzeti Emberi Jogi Intézménye Záhonyban, Beregsurányban és a BOK Sportcsarnokban is ideiglenes területi irodát, illetve információs pontot nyitott az Ukrajnából menekülő emberek közvetlen jogi és humanitárius támogatása érdekében. Kozma Ákos ombudsman a Magyar Nemzetnek elmondta: a menekülők az esetek többségében úti okmányokkal és magyarországi munkavállalással összefüggő kérdésekben, valamint egyéb jogi jellegű ügyekben kérnek kollégáitól segítséget.

2022. 05. 05. 6:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mikor és miért hozott létre kihelyezett képviseletet a keleti határon az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala?

– Történelmi jelentőségű, kihívásokkal teli időszakot élünk, már több mint ötmillióan menekültek el Ukrajnából, a második világháború óta a legnagyobb menekülthullámmal kell szembenéznünk. Kiemelten fontosnak tartom, hogy ezekben a rendkívüli időkben a Magyarországra érkezők közül minél több embernek közvetlen jogi és humanitárius segítséget nyújthasson az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Ezért – éppúgy, mint országos látogatássorozatom keretében – a magyar–ukrán határszakaszon is folyamatosan figyelemmel kísérem az aktuális helyzetet, az ukrajnai háború elől hozzánk menekülők fogadásának körülményeit és a segítésük érdekében tett intézkedéseket. Mindennek jegyében az ENSZ Nemzeti Emberi Jogi Intézményeként nyitottunk a válság kirobbanását követő napokban ideiglenes területi irodát a záhonyi vasútállomáson, majd márciusban ombudsmani információs pontot a beregsurányi gyűjtőponton, valamint a BOK Sportcsarnokban létesített humanitárius tranzitponton.

– Az ideiglenes területi iroda és az információs pontok megnyitása a nemzetközi ombudsmani gyakorlatban egyedülállónak számít. Miért döntöttek kihelyezett jogvédelmi pontok létesítése mellett?

 

– Ombudsmanként különösen nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy minél több embernek nyújtsunk segítséget, álláspontom szerint ez a legfőbb küldetésünk. Hivatalba lépésem óta hiszek abban, hogy a személyes jelenlét folyamatosan ki kell hogy egészítse az emberi jogi üzeneteinket. A jogvédelem soha nem érheti el az ideális szintet, ám mindenképpen annak az irányába kell fejlődnie, megfelelő biztosítása ugyanis egy adott nemzet jogi kultúrája kialakításának az alapvető eszköze. Úgy vélem, a cselekvés, a személyes tapasztalatok, a beszélgetések és találkozások, a nyíltság, az őszinteség és a bizalom segíthet bennünket abban, hogy ez a lehető legteljesebb legyen.

– Hogyan tudná összefoglalni az eddigi tapasztalatokat? Milyen kérdésekben kérnek ombudsmani segítséget az ukrajnai menekültek?

– Kollégáim az immár több mint két hónapja tartó ukrajnai háború kitörése óta folyamatosan a helyszínen dolgoznak, az általános tájékoztatás mellett jogi tanácsadásban, ügyintézésben, a legfontosabb információk átadásával segítik személyesen a hazánkba menekülő embereket, akiket egyúttal tájékoztatnak az alapvető jogokat érintő panasz kezdeményezésének a lehetőségéről is. Az Ukrajnából menekülők továbbra is jobbára úti okmányokkal és magyarországi munkavállalással összefüggő kérdésekben, valamint egyéb jogi jellegű ügyekben kérnek segítséget.

– Hány kollégája dolgozik az információs pontokon?

– A hivatal hatvanhárom munkatársa vett részt a helyszíni munkában, Záhonyban pedig több egyetemi hallgató is csatlakozott intézményünk önkéntes stábjához. Munkatársaim folyamatosan humanitárius segítséget is nyújtanak: egyebek mellett tolmácsolásban, csomagok szállításában, szálláshely megtalálásában, illetve fővárosi személyszállítás szervezésében segítik az Ukrajnából menekülőket, továbbá különböző foglalkozásokat tartanak a gyermekeknek.

– Milyen nemzetközi visszhangja van az ombudsmani iroda helyszíni segítségnyújtásnak?

– Az elmúlt hetekben a meghívásomra több külföldi kollégám is Magyarországra érkezett, hogy személyesen tájékozódjon a helyzetről, az ukrajnai háború elől hazánkba érkező menekültek fogadásáról és a segítésük érdekében tett intézkedésekről. Így például közös látogatást tettünk a magyar–ukrán határszakasznál Andreasz Pottakisszal, Görögország ombudsmanjával – aki egyben a Nemzetközi Ombudsmani Intézet (International Ombudsman Institute, IOI) európai regionális elnöke –, Peter Svetinával, a szlovén ombudsmannal, illetve helyettesével, továbbá Seref Malkoccsal, Törökország vezető ombudsmanjával, valamint Celile Özlem Tuncak asszonnyal, a nők és gyermekek jogaiért felelős török ombudsmannal. Emellett számos külföldi kollégámmal – többek között Chris Fielddel, az IOI elnökével, Nyugat-Ausztrália ombudsmanjával is – folytattam online megbeszélést a kérdésben. Valamennyien elismerésüket fejezték ki mindazon erőfeszítésért és munkáért, amelyet az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az Ukrajnából menekülők közvetlen segítése érdekében tesz. Az IOI vezetői további támogatásukról biztosítottak, valamint jelezték, hogy minden lehetséges jogi, anyagi és humanitárius segítséget szeretnének megadni a helyszínen végzett munkánk folytatásához. Együttműködését és támogatását ajánlotta fel Seref Malkoc török vezető ombudsman is, aki egyebek mellett azt is kiemelte, hogy az Ukrajnából menekülők támogatásával Magyarország és hivatalunk az egész emberiség számára nyújt segítséget.

Borítókép: Kozma Ákos (Fotó: Magyar Nemzet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.